Közélet

Európa legrangosabb startup-díját nyerte el a Prezi

Európa legrangosabb startup-díját nyerte el a Prezi

2014. június 11., szerda
Európa legrangosabb startup-díját nyerte el a Prezi
prezi09_gs

Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awardsnak az egyik kategóriáját - a legjobb alapítóknak járót - nyerte el kedd este Londonban a Prezi magyar szoftverfejlesztő cég - közölte a cég PR-menedzsere az MTI-vel.

A londoni zsűri a döntőbe jutott hat startup közül választotta ki a nyertest. Indoklása szerint a magyar cég sikere egész Európában példaértékű.

Árvai Péter

alapítót szerda este fogadja

David Cameron

brit miniszterelnök - tette hozzá

Faix Csaba

. "A díj egy újabb bizonyíték arra, hogy kitartással és sok munkával itthonról is lehet világsikert elérni" - jelentette ki Árvai Péter a díjátadó után.

Mike Butcher

, a zsűri elnöke pedig azt mondta: "az alapítók nemcsak bámulatos cégkultúrát építettek fel, de azt is megmutatták, hogyan lehet rövid idő alatt 40 millió felhasználót szerezni. Egész Európában ritkák az ilyen sikerek, amelyet mi szerettünk volna ezzel a díjjal is elismerni". Az idén ötödik éve átadott díjat eddig még egyszer sem nyerte el magyar startup.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.