Közélet

Ételmérgezés: hetekig is eltart majd a Nébih vizsgálata

Ételmérgezés: hetekig is eltart majd a Nébih vizsgálata

2014. június 23., hétfő
Ételmérgezés: hetekig is eltart majd a Nébih vizsgálata

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hosszú, több hétig tartó eljárás keretében vizsgálja azokat a termékeket, amelyek a gyanú szerint az ételmérgezést okozták - válaszolta a hivatal hétfőn az MTI kérdésére. Egyben megerősítették, hogy a betegeket ellátó orvosok megállapították a botulizmust, a Nébih pedig ennek forrását vizsgálja laboratóriumaiban.

A Nébih szombaton figyelmeztetett a kolbászmérgezésként ismert botulizmus veszélyére, amelyben eddig négyen betegedtek meg. Hozzátették, hogy a hatóság egy kistermelő tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, termékeit begyűjtik. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tájékoztatása szerint Magyarországon egy, Grúziában, illetve Franciaországban három esetben is olyan botulizmus megbetegedés fordult elő, amelyet megelőzően a beteg egy magyar termelő által készített, különböző, csak zöldségféléket tartalmazó termékeket (szarvasgombás pesto, humusz) fogyasztott. Megállapították azt is: alapos a gyanú, hogy Keksz Zsolt, egri kistermelő Gourmand company márkajelzésű készítményeitől lettek rosszul. A gyártó 12 termékcsoporton belül mintegy 61 féle terméket állít elő, a Nébih jelezte, hogy a termékmintákat folyamatosan gyűjtik be. A Nébih felhívta a figyelmet arra: ha valaki fogyasztott az elmúlt hetekben Keksz Zsolt termékeiből, és azt követően nehezen azonosítható tünetekkel megbetegedett, azonnal forduljon orvoshoz. A zöldségkészítményt (szarvasgombás pesto, humusz) vagy annak maradékát, esetleg az üres, de címkével még azonosítható üveget pedig ne dobja ki, hanem vigye magával az orvoshoz. A botulizmus okozta tünetek közé tartozik a szájszárazság, a homályos vagy kettős látás, a nyelési és beszédzavar, a szemhéjcsüngés, a további látászavarok. Ezek átlagosan 12-72 órán belül tapasztalhatók, azonban akár már 4 órán belül, de 10 nap múlva is jelentkezhetnek. A kezdeti tüneteket követően szimmetrikus, petyhüdt bénulás, végül légzésbénulás alakulhat ki. Emellett az ételmérgezést hasmenés, hányás, majd székrekedés kísérheti. Láz és érzékelési zavarok viszont nincsenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.