Bulvár

Drogterjesztő láncolatot számoltak fel Hajdú-Biharban és Csongrádban

Drogterjesztő láncolatot számoltak fel Hajdú-Biharban és Csongrádban

2014. június 6., péntek
Drogterjesztő láncolatot számoltak fel Hajdú-Biharban és Csongrádban

Felszámoltak egy olyan hazai terjesztőláncolatot, amely Szerbiából Csongrád megyébe csempészett kábítószert értékesített Hajdú-Biharban.

Négy kábítószer-kereskedőre csaptak le a nyomozók a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek közreműködésével - közölte

Dobó Dénes

, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. Az összehangolt akcióban a TEK szerda este Csökmőn elfogta a 32 éves

S. Istvánt

, aki nem sokkal előtte nagyobb mennyiségű marihuánát vásárolt. A férfi a gyanú szerint a kábítószert egy 25 éves tetétleni és egy 27 éves berettyóújfalui lakosnak akarta eladni - a TEK ezután Tetétlenen elfogta

Cs. Róbertet

, a nyomozók pedig Berettyóújfaluban

P. Attilát

. Kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mindhármukat őrizetbe vették, és indítványozták előzetes letartóztatásukat. Dobó Dénes beszámolt arról is, hogy a TEK Cs. Róbert lakásán elfogta a 42 éves kabai

Sz. Zoltánt

is, aki a gyanú szerint S. Istvántól drogot vásárolt. A nyomozók kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök ezután Berettyóújfaluban és Sárrétudvariban elfogtak négy embert, akik a kézre kerített terjesztőktől megszerzett kábítószert fogyasztották. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság által megkezdett akció csütörtökön Szegeden folytatódott: a TEK bevetési egységei a 24 éves P. Szabolcs helyi lakost fogták el, aki a megalapozott gyanú szerint a Szerbiából beszerzett kábítószerből S. Istvánnak többször adott el nagyobb mennyiséget továbbértékesítésre. A nyomozók a nála tartott házkutatás során kábítószergyanús növényi származékot, fehér port, tablettákat, valamint a kiadagoláshoz szükséges eszközöket, digitális mérleget és méretre vágott alufóliát találtak és foglaltak le. P. Szabolcsot kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.