Közélet

A szenátus bizottságai elé került a készülő zászlótörvény

A szenátus bizottságai elé került a készülő zászlótörvény

2014. június 21., szombat
A szenátus bizottságai elé került a készülő zászlótörvény

A román kormány szerdai ülésén támogatta a készülő zászlótörvényt, amely immár a szenátus illetékes szakbizottságai asztalára került - jelentette ki szombaton Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A romániai miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülése után tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy már szeptemberben elfogadhatja a parlament a jogszabályt. A törvénnyel kapcsolatos végső döntést a parlament alsóháza hozza meg.

Kelemen Hunor

szerint a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára. Nem tiltja ugyanis meg, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek. "Ha Hargita megye tanácsa a megye zászlajává nyilvánítja a székely zászlót, Kovászna megye is megteheti ugyanezt" - magyarázta az MTI kérdésére az RMDSZ elnöke, aki szerint a települések is saját jelképükké nyilváníthatják a lobogót. Hozzátette, a tervezett törvény nem írja elő, hogy a zászlóra fel kellene írni a település nevét. Kelemen Hunor elmondta, ugyan ma sem tiltja semmi a székely zászló használatát, az ezzel kapcsolatos bírósági ítéletek mégis szükségessé teszik a kérdés szabályozását. A vezető romániai kormánypárt 42 képviselője április közepén terjesztett be törvénytervezetét a bukaresti törvényhozásban a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról. A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón. A székely zászlót közösségi szimbólummá tevő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) korábban úgy vélekedett, hogy a tervezet "egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása". Az SZNT szükségtelennek tartotta a székely zászló román hatóságok általi elfogadtatását, és a székely jelképeket védő mozgalom indítására szólított fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.