Közélet

Útdíj: Állandó és mozgó ellenőrzőpontokon vizsgálódik a rendőrség

Útdíj: Állandó és mozgó ellenőrzőpontokon vizsgálódik a rendőrség

2014. május 30., péntek
Útdíj: Állandó és mozgó ellenőrzőpontokon vizsgálódik a rendőrség

Az útdíj megfizetését a rendőrség a határátkelőknél állandó, míg az ország belsejében mozgó ellenőrzéssel végzi - tartalmazza egyebek között az országos rendőrfőkapitány utasítása, amely a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg. Az utasítás az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben foglaltak végrehajtására vonatkozik.

Az utasítás szerint útdíjellenőrzést kizárólag erre a célra kiképzett, az ellenőrzés helye szerint illetékes területi vagy helyi rendőri szerv állományába tartozó, vagy odavezényelt rendőr végezhet. A fix ellenőrzőpontokon és a mozgó ellenőrzést végző járművekben is legalább két rendőrnek kell szolgálatban állnia. A határátkelőhelyeken az ellenőrzést alapvetően a határellenőrzés folyamatába integrálva kell végezni. A határátlépési pontokon, illetve ezek közelében állandó ellenőrzőpontokat kell kialakítani és működtetni, vagy olyan járőrkörzetet kell létrehozni, amely biztosítja az ellenőrzés folyamatosságát. A határellenőrzés során az útdíjköteles gépjárművet rendszám alapján ellenőrizni kell a Robotzsaru rendszer útdíj moduljában. Az ellenőrzés során az általános közlekedésrendészeti ellenőrzést is el kell végezni. Az ország belső területein folyamatos mozgó ellenőrzést kell végezni. Az ORFK rendészeti főigazgatója indokolt esetben engedélyezheti a folyamatos ellenőrzés helyett a visszatérő, rendszeres ellenőrzést. A magyar hatósági jelzéssel – ide nem értve a Z betűjelű ideiglenes magyar rendszámmal - ellátott útdíjköteles gépjárművet csak abban az esetben kell megállítani, ha vele szemben a Robotzsaru rendszer értesítése alapján egyéb rendőri intézkedés lefolytatása is szükséges. Ha a külföldivel szemben kiszabott bírságot vagy a pénzkövetelést a helyszínen nem fizetik meg, úgy a megfizetés igazolásáig – a vonatkozó jogszabályi feltételek fennállása esetén – a járművet vissza kell tartani. A visszatartott járművet – amennyiben a várakozóhely nem az ellenőrzés helyén van kijelölve – a legközelebbi várakozóhelyre kell irányítani - áll az utasításban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.