Bulvár

Szerbiában az alkoholisták 20 százaléka nő

Szerbiában az alkoholisták 20 százaléka nő

2014. május 12., hétfő
Szerbiában az alkoholisták 20 százaléka nő

A 7 milliós Szerbiában a hivatalos adatok szerint 250 ezer alkoholista van, ezek egyötöde nő – írta hétfőn a Vecernje Novosti című szerb napilap.

Aleksandra Vujosevic

, a belgrádi függőségi klinika igazgatója az újságnak elmondta, hogy egyre több a női alkoholista, de az ivás náluk általában valamilyen más probléma tünete, az alkoholt pedig stresszoldásra használják. Mint magyarázta: a nők később nyúlnak a pohár után, mint a férfiak, és általában egyedül, titokban isznak. Az orvos beszámolt arról, hogy az alkoholfogyasztás a nők számára nagyobb kockázattal jár: megnő a különböző szív- és érrendszeri betegségek, valamint a mellrák kockázata is. Különösen nagy veszélyt jelent, ha a nők várandósságuk idején is isznak, ami a terhes nők 30-60 százalékára jellemző. Ezzel megnő a spontán vetélés kockázata, valamint az újszülött fetális alkohol szindrómával születhet, ami azt jelenti, hogy szellemi és testi fejlődésük is elmarad az átlagostól.

Natasa Dostanic

, a függőségi klinika alkoholizmussal foglalkozó osztályának vezetője szerint a terhesség idején nincs olyan, hogy „mértékletes ivás”. Magyarázata szerint a terhesség első három hónapjában a legveszélyesebb az alkoholfogyasztás, sőt az első hét hétben már néhány korty ital is veszélyes lehet a magzatra nézve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.