Közélet

Röszke is csatlakozott a TeSzedd! akcióhoz

Röszke is csatlakozott a TeSzedd! akcióhoz

2014. május 10., szombat
Röszke is csatlakozott a TeSzedd! akcióhoz
Teszedd Röszke 1380258

Az idei évben május 9-én ismételten bekapcsolódtak a „TeSzedd!” Környezetvédelmi célú akcióba Röszkén.

Az akció már évek óta több mint a lakókörnyezetük megtisztítására irányuló program. Alkalmas a környezetünk iránti felelősség kinyilvánítására, az önkéntességre, a helyi közösségek, kapcsolatok építésére, az igényes környezet kialakítását szolgáló összefogásra is. Az akció lebonyolításában történő részvételre a szervezők felkérték a helyi lakosokat és civil szervezeteket. A helyi akciót szervezete a Röszkei Polgárőr Egyesület, partnerségben a Beretzk Péter Természetvédelmi Klubbal és az Orbán Dénes Általános Iskolával, Röszkei óvodával, akikkel a programot közösen sikeresen megvalósították.

Turó István

a polgárőr egyesület elnöke elmondja, hogy a szervezetek részvételének célja: „a környezettudatos magatartásra irányuló figyelemfelhívás. Meggyőződésünk, hogy ismertségünk és elismertségünk, szervezési, vezetési tapasztalatunk alkalmassá tesz minket és tagszervezeteinket arra, hogy a helyi településünkön eredményes munkát végezhessünk. Az akciónk május 9-én du. 14,00 órakor kezdődött. A résztvevő önkénteseket regisztráltuk, részükre megtartottuk a munkavédelmi képzést, majd kiosztottuk a szükséges eszközöket, melyet a szervezők biztosítottak. A kijelölt helyszínekre kiszállítottuk az önkénteseket. A programban 72 fő vett részt és 92 zsák hulladékot gyűjtöttünk össze.” Forrás: http://csmpolgaror-hu.webnode.hu/news/teszedd-onkentesen-a-tiszta-magyarorszagert-2014-roszken-/

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.