Közélet

Online pénztárgépek: továbbra is javasolja az egyedi méltányosságot a kereskedelmi szövetség

Online pénztárgépek: továbbra is javasolja az egyedi méltányosságot a kereskedelmi szövetség

2014. május 29., csütörtök
Online pénztárgépek: továbbra is javasolja az egyedi méltányosságot a kereskedelmi szövetség
penztargep01_gs

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) továbbra is szeretné elérni, hogy egyedi méltányosság alapján megkaphassák a pénztárgépek cseréjéhez járó 50 ezer forintos állami támogatást azok, akik önhibájukon kívül nem jutottak hozzá határidőre a megrendelt géphez - mondta el Vámos György, a szervezet főtitkára az MTI kérdésére.

Vámos György

szerint 20-30 ezer között lehet azoknak a pénztárgépcserére kötelezetteknek a száma, akik betartottak minden szabályt és megtettek minden elvárhatót a gép átvételéért, mégsem kapták meg az előírt határidőig. Az online pénztárgépeket főszabály szerint legkésőbb január 31-éig kellett üzembe helyezni ahhoz, hogy a kasszacsere költségeit csökkenteni lehessen az 50 ezer forintos állami támogatással. Ezt a határidőt február 28-áig meghosszabbította a kormány azoknak, akik betartották a géprendelésre vonatkozó határidőket, illetve április 30-áig a visszavont engedélyű pénztárgépeket forgalmazó Alt Cash Kft., Japán Cash Kft. és az előlegekkel eltűnt Patkós Cassa Kft. volt ügyfeleinek. A Nemzetgazdasági Minisztérium több nyilatkozatában is leszögezte, hogy az április 30-i határidőt nem hosszabbítják meg. Az állami támogatás határidejének újabb módosítása helyett az OKSZ megoldásnak tartaná azt is, ha az adóhatóságnak lenne lehetősége egyéni kérelmek méltányossági alapon történő elbírálására azok esetében, akik önhibájukon kívül estek el a támogatástól - hangsúlyozta a főtitkár. Vámos György úgy nem tartaná célszerűnek a határidőt visszamenőleg módosítani, azt azonban kiemelte, hogy az adóhatóság ugyanakkor minden információhoz hozzájut, ami alapján az ilyen méltányossági kérelmeket el tudná bírálni. A kereskedelmi szövetségnek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábban úgy válaszolt, hogy nem dolgoznak a jogszabály módosításán - mondta el a főtitkár. Az OKSZ nem adja fel, az újonnan megalakuló kormánynak ismét benyújtják majd javaslataikat - hangsúlyozta Vámos György. A károsult ügyfelek által létrehozott ÉRVEK Egyesület az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint április végén megfogalmazott,

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszternek címzett nyílt levelükre válaszolt a tárca, ám annak tartalmát nem tudják elfogadni. A minisztérium azt írta, hogy a tárca "hosszú időn keresztül biztosította az üzemeltetők részére a gépenkénti 50 ezer forintos állami támogatást", hogy a "lehető legalacsonyabb áron kerüljenek forgalomba" az adóhatósággal kapcsolatra képes pénztárgépek - közölték. Az egyesület szerint a határidők korábbi meghosszabbításánál nem vették figyelembe a gyártói kapacitást, illetve az üzembe helyezés időigényét. A szervezet közleményében úgy fogalmaz: azt kérik azon kereskedők tízezrei nevében, akik önhibájukon kívül estek el a támogatástól, valamint azok nevében, akik az intézkedések hatására bezárták boltjaikat, hogy a tárca gondolja újra a rendeletet. Mindazok, akik a törvény szerint jártak el, kapják meg a nekik járó támogatást, valamint azok, akik nem tudták megfinanszírozni az új eszközt, kapjanak haladékot a megvásárlásra, addig, amíg a régi gépük memóriája le nem jár, hogy addig tartalékot képezve felkészülhessenek az átállásra - kezdeményezi az egyesület.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.