Közélet

Nobel-díjas tudósok segítik a szegedi tehetséggondozást + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Nobel-díjas tudósok segítik a szegedi tehetséggondozást + FOTÓK (FRISSÍTVE)

2014. május 26., hétfő
Nobel-díjas tudósok segítik a szegedi tehetséggondozást + FOTÓK (FRISSÍTVE)
nobel_dijasok_szeged01_gs

Az ország tíz középiskolájából – Szegedtől Zalaegerszegig – közel száz, a biológia terén kiváló eredményekkel rendelkező diák látogatott hétfőn Szegedre, hogy Nobel-díjas biokémikusokkal találkozhasson. Pál Csaba kapta 2014-ben a Szent-Györgyi Albert Talentum Díjat.

A III. Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozójára került sor hétfőn Szegeden, a Novotel Hotelben a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja szervezésében, a Szegedi Tudós Akadémia tehetséggondozó kezdeményezésének részeként. A középiskolás tehetségek felkarolása, mentorálása, Szegedre csábítása, illetve Magyarországon tartása a célja a Szegedi Tudós Akadémiának, melynek keretében egyetemi, kutatóintézeti mentorok veszik szárnyaik alá az ígéretes fiatalokat, különböző programokat szervezve számukra. A Tisza-parti város immár harmadszor látott vendégül Nobel-díjasokat: ezúttal két biokémikus,

Ada Yonath

(aki 2009-ben vehette át az elismerést a riboszóma kutatás terén elért eredményeiért) és

Aaron Ciechanover

(aki 2004-ben vehette át a kémiai Nobel-díjat az ubiquitin-mediálta fehérjebomlás felfedezéséért) volt a díszvendége az eseménynek. A Nobel-díjas tudósok középiskolásokkal és egyetemistákkal találkoztak. A konferencián az ország tíz középiskolájából – Szegedtől Zalaegerszegig – közel száz, a biológia terén kiváló eredményekkel rendelkező diák vett részt – tudtuk meg

Hegyi Pétertől

, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány titkárától. A rendezvényhez kapcsolódó sajtótájékoztatón

Varró András

, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese emlékeztetett, 2012 páratlan év volt mind Szeged városa, mind az egyetem életében, hiszen Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulóját nagyszabású, 9 Nobel-díjas tudós részvételével megrendezett konferenciával tudták megünnepelni. Ennek nyomán született meg az ötlet, hogy az SZTE és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont együttműködésében erősítsék Szeged tudományos fellegvár szerepét: első lépésként az orvosbiológiai kutatások utánpótlásának biztosítása céljából hívták életre az alapítványt 2013-ban. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány pedig minden évben megszervezi a középiskolás diákok és a legkiválóbb kutatók, köztük Nobel-díjas tudósok találkozóját, hogy felébressze a legtehetségesebb diákok (orvos)biológia iránti érdeklődését, illetve Szegedre, a szegedi egyetemre csábítsa őket.

Ormos Pál, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont főigazgatója arról beszélt, hogy intézményük a molekuláris biológiai, így az orvosbiológia minden területén kiemelkedő jelentőségű alapkutatásokat folytat, kooperációban az SZTE Általános Orvostudományi Karral. Ő is kulcskérdésnek nevezte a tehetséges fiatalok tudomány felé irányítását, mint fogalmazott, a középiskolás időszak „a legérzékenyebb kor”, ekkor kell megszerettetni a tudományt az ifjakkal, már ekkor meg kell kezdeni a tudóssá nevelés folyamatát. Vécsei László, az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékánja kiemelte, a fakultás célja évről évre a legtehetségesebb hallgatók idevonzása, már csak azért is, mert kiváló elődök nyomdokain haladnak. A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert mellett megemlítette Banga Ilonát, Straub F. Brúnót. Laki Kálmánt, Ivánovics Györgyöt, Brückner Győzőt, ifj. Jancsó Miklóst és Baló Józsefet. Solymos László, Szeged alpolgármestere hozzáfűzte, a város szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy nívós egyetem és akadémiai kutatóközpont működik itt, melyek nagy eredményekkel kecsegtető kutatásokat folytatnak. Az önkormányzat partner abban, hogy minél hatékonyabbak, sikeresebbek legyenek ezek az intézmények, a maga eszközeivel igyekszik támogatni, hogy megfelelő hallgatói utánpótlást kapjanak. Az alpolgármester szerint az együttműködés új színtere lehet a közeljövőben a Szegeden létesülő ELI lézeres kutatóközpont. Ada Yonath – aki harmadik alkalommal járt Magyarországon, és másodszorra Szegeden – beszámolt róla, hogy eredményes látogatást tett az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, ahol olyan laboratóriumokat tekintett meg, melyekben a baktériumok antibiotikum-rezisztenciájával foglalkoznak. Elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben együttműködik majd az itteni szakemberekkel. Aaron Ciechanover szintén második alkalommal érkezett Szegedre. Megtudtuk tőle, hogy délelőtt az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban és a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban járt, ahol csillogó szemű, tudományra éhes fiatalokkal találkozott. Úgy fogalmazott: szívet melengető volt számára, milyen izgalmas, érdekes kérdéseket tettek fel a szegedi diákok, és milyen élénk eszmecserét lehetett velük folytatni. A délután folyamán a rendezvényen előadást tartott számos kiváló kutató, köztük a két vendég Nobel-díjas tudós, valamint a Szegedi Tudós Akadémia programjában részt vevő tehetséges diákok is beszámolhattak eredményeikről. Este a Szegedi Nemzeti Színházban gálaműsort tartottak a Magyar Állami Népi Együttes és a Szeged Táncegyüttes közreműködésével, és átadták a Szent-Györgyi Albert Talentum Díjat. Az elismerést Varró András, az alapítvány elnöke nyújtotta át Ada Yonath és Aaron Ciechanover közreműködésével Pál Csabának „a baktériumok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájának részletes feltérképezéséért”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.