Közélet

Mintegy 270-en vettek részt a honvédségi kerékpártúrán

Mintegy 270-en vettek részt a honvédségi kerékpártúrán

2014. május 11., vasárnap
Mintegy 270-en vettek részt a honvédségi kerékpártúrán
Tekerj a sereggel - Kerékpártúra a Balaton körül

Mintegy 270-en teljesítették a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség által idén is megszervezett, Balatont megkerülő "Tekerj a sereggel" elnevezésű kerékpártúrát a hétvégén – közölte a HM vasárnap az MTI-vel.

Közleményük szerint szombaton és vasárnap a katonák mellett jelentős számú civil is kerékpározott. A túrán részt vett többek között

Siklósi Péter

, a HM védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára, valamint

Juha Pallaspuro

ezredes, finn véderő attasé. A kétnapos kerékpártúrán szombaton Keszthelyről indultak el a biciklisek, vasárnap pedig a déli parton kerékpározva érkezett vissza a csapat a rajtállomásra. A Balaton körüli kerékpárúton a résztvevők számára frissítőpontokat és ingyenes kerékpárjavítást biztosítottak a szervezők. Minden résztvevő önállóan, saját képességének megfelelően, a KRESZ szabályai szerint teljesítette a túrát, az útvonalon külön rendőri biztosítás nem volt. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szervezésében először 2012 tavaszán, a "Katonák Hősök - Hagyomány és megújulás" című programsorozat keretében vehettek részt az érdeklődők kerékpártúrán a Balaton körül. Azóta Vas és Fejér megyében is rendeztek hasonló programot – írta a HM közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.