Közélet

Marton Ákos festménykiállítása a Somogyiban + FOTÓK

Marton Ákos festménykiállítása a Somogyiban + FOTÓK

2014. május 24., szombat
Marton Ákos festménykiállítása a Somogyiban + FOTÓK
IMG_9333

Immár harmadik állomásához érkezett az SZTE Tehetségpont és a Somogyi-könyvtár együttműködésének köszönhetően a fiatal képzőművészeket felvonultató kiállítás-sorozat. Ezúttal, május 22-én Marton Ákos Soron kívül című tárlatát az elmúlt héten, ipari katasztrófa témájú grafikáit bemutató Kovács Gyula András nyitott meg.

A korábban bemutatott fiatal képzőművészekhez hasonlóan,

Marton Ákos

is sokoldalú tehetség, amelyet a különböző művészeti ágakban létrehozott alkotásai is bizonyítanak, köztük installációi, performance és Street Art munkái. Saját bevallása szerint mégis a festészet áll hozzá a legközelebb. A művészet iránti szeretete már gyermekkorában megmutatkozott, ebből kifolyólag jelenleg grafika szakos hallgatóként folytatja felsőfokú tanulmányait.

IMG_9348

Soron kívül című kiállításával mindenkit érintő dolgokra reflektál és hétköznapi témákat feszeget. Mindenféle köntörfalazás nélkül tárja a közönség elé festményeinek üzenetét a maga humoros, mesés és könnyed stílusában, így képes a lehető legegyszerűbb formában megszólítani másokat a képein keresztül. Közvetlen közlésmódjának köszönhetően nem bonyolítja túl a műveinek jelentését, konkrét magyarázattal nem szolgál, az üzenet megfejtése a közönség feladata. Mivel festővászna a mindennapok hangulatát tükrözi, így az ábrázolható lehetőségek kínálata kimeríthetetlen, ám nem ragad le egyetlen témánál sem, hanem képes továbblépni amint egy újdonságokkal bíró és közlésre érdemes jelenség lép az érdeklődése középpontjába. „Marton Ákos fiatal kora ellenére nagy élettapasztalattal rendelkezik, személyisége nemcsak magánéletében, hanem művészetében is kiforrott, folyamatosan kísérletezik és minden egyes alkotása egy újabb játék, egy újabb útkeresés” – mondta

Kovács Gyula András

. Művészetét Marton Ákos az alábbi módon jellemzi: „Az emberek szemét nem tudom „felnyitni”, de a képek méretével, a színek erejével eljuttathatom az üzenetem a nézőhöz. Minden festményem egy kísérleti fázis lépcsőfoka, amely elengedhetetlenül fontos a következő mű megalkotásához.” A Soron kívül című tárlat képei május 28-ig megtekinthetőek a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában. Egy hét múlva, május 29-én pedig a kiállítás-sorozat zárásaként Tóth Tamás fotóművész mutatkozhat be Szegedi tükör című fotókiállításával.

Hegedűs Réka és Tóth Edit

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.