Bulvár

Már a hétvégére érik a cseresznye idén

Már a hétvégére érik a cseresznye idén

2014. május 7., szerda
Már a hétvégére érik a cseresznye idén
cseresznye

A tavalyinál közel két héttel korábban, már a hétvégén szüretelhető Érden a magyar nemesítésű Rita, a világ legkorábban érő cseresznyefajtája - áll a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ szerdai közleményében.

A tájékoztatás szerint az enyhe télnek és a korai tavasznak köszönhető a szokásosnál korábbi cseresznyeérés.

Apostol János

, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a terméskilátások rendkívül jók, sok gyümölcs van a fákon, azonban az elmúlt napok hűvösebb és csapadékosabb időjárása miatt a korai fajták húsa elkezdett repedni. A gazdák egyenletes öntözéssel és a gyümölcsfák fóliával való letakarásával is tudnak a hirtelen sejtnyúlás, sejtgyarapodás ellen védekezni, amely a repedést okozza - tette hozzá. A szakértő közölte, hogy a Rita prémiumminőségű, nagy szemű, zamatos gyümölcs, szemben a régebbi korai fajtákkal, mint a Pomázi hosszúszárú vagy a Münchebergi korai. Érden a hétvégére várják a teljes érést, azonban a melegebb időjárásnak és a kevesebb csapadéknak köszönhetően a déli megyékben már a hétvége előtt szedhető lehet a gyümölcs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.