Sport

Labdarúgás: Cetkovic-duplával verte a Makó a Mórahalmot + FOTÓK

Labdarúgás: Cetkovic-duplával verte a Makó a Mórahalmot + FOTÓK

2014. május 3., szombat
Labdarúgás: Cetkovic-duplával verte a Makó a Mórahalmot + FOTÓK
mako_morahalom_mj 047

Zsinórban második rangadóját nyerte a makói csapat, sorozatban második csúcstalálkozóján maradt alul a mórahalmi legénység.

Érdekes meccset láthatott, aki kilátogatott Maros-partra, a Makó - Mórahalom rangadóra. Bár nem volt látványos játék, de akadtak helyzetek, három gól, két kiállítás, vita a bíróval stb. Szóval a hangulat kellően parázsra sikeredett, a mérkőzést pedig, ha csak a futballteljesítményt nézzük, bármelyik csapat megnyerhette volna ma. A Mórahalom talán némileg többet birtokolta a labdát, de a Makó is szinte bármikor indíthatott rohamot, akadt is dolga a végig kiváló teljesítményt nyújtó

Czirják

kapusnak, akinek nem sok kellett volna a büntető hárításához sem. Akit még érdemes kiemelni, az természetesen a kétgólos

Cetkovic,

szemet gyönyörködtető volt a bombagólja, ahogy a Mórahalom találatának a kivitelezése is megér egy jelest.

Bokányit

külön is érdemes kiemelni, nagyszerűen teljesített, ahogy a védelemben

Barna

is, a makóiaknál

Tóth Attila

produkciója ér egy erős 7-es osztályzatot. Összességében szórakoztató 90 percet láthatott a publikum, volt benne öröm és dráma is rendesen.

Makó, 100 néző
2014. május 3., 17.00
Makó FC
Mórahalom VSE
A meccs véget ért.
játékvezető: Bán Imre • asszisztens: Kócsó Tibor Zsolt, Szöllősi Ferenc
2
-
1

Labdarúgó megyei I. osztály 25. forduló:

Makó FC - Mórahalom VSE 2-1 (1-1).

Makó, 100 néző. Vezette: Bán Imre (Kócsó Tibor Zsolt, Szöllősi Ferenc).

Makó:

Czirbus - Szilvási, Sarnyai, Pataki, Horváth K., Kalász, Horváth G. (Győri 60'), Cetkovic, Bakos (Bress 88'), Tóth A., Bány (Béres 60').

Vezetőedző:

Bódi Attila.

Mórahalom:

Czirják - Takács, Szücs, Vojnic-Zelic, Barna, Zámbori, Tóth L., Magyar, K. Tóth, Szőke (Lázár 46'), Bokányi R.

Játékos-edző:

Magyar György.

Gólszerzők:

R. Cetkovic (31', 70' - tizenegyesből), illetve Bokányi R. (2')

Sárga lap:

Győri A. (72'), illetve Takács A. (18'), Szőke P. (41'), S. Szücs (69'), Barna D. (72'), K. Tóth Gy. (73'), Bokányi R. (88')

Piros lap:

Pataki V. (45'), illetve Takács A. (35') Bódi Attila:

"A fiúk végre azzal a küzdéssel, odaadással játszottak, amire mindig is vártam. Egy nagyon erős Mórahalmot sikerült legyőznünk ezzel a mentalitással, hozzáállással. Egy nagyon kiegyensúlyozott mérkőzés volt. A második félidő közepén egy olyan szakasz volt, mikor kettészakadt a pálya, azt láttam ekkor, hogy aki gólt tud szerezni, az megnyeri a meccset, ez lehetett volna akár ellenfelünk is, de szerencsére nekünk sikerült betalálnunk. A gól után kiküzdöttük ennek az előnynek a megtartását."

Magyar György:

"Rendkívül gyenge teljesítményt nyújtottunk az első félidőben, indiszponáltan mozogtunk, az okokat majd az öltözőben kielemezzük. Ehhez hozzájárult az is, hogy egy durva, alattomos ellenféllel találtuk magunkat szemben, akik egyszer sem féltették a testi épségünket, ebben partner volt a játékvezető is, akit a mai teljesítménye után, remélem, nem fognak megye háromnál magasabb osztályba küldeni. A második félidőben meddő mezőnyfölényben játszottunk, de nem jelentettünk igazán veszélyt az ellenfél kapujára. Szerintem véleményes büntetőt ítélt meg a Makónak a játékvezető, ezzel is igencsak belenyúlt a meccsbe. Innen már nem volt visszaút a számunkra. Próbálunk felállni a padlóról, szerdán ismét jövünk Makóra egy kupameccsre, de ennél is fontosabb a Csongrád elleni bajnoki, és a második hely megszerzése a bajnokság végén."

A VTV Makó összefoglalója:

http://youtu.be/b00A7_fvku4

Online közvetítésünk:

VÉGE!
93'
Itt a vége, fuss el véle, győzött a Makó, miután sikerült hárítaniuk egy mórahalmi szögletet.
90'
Rohamoz az egyenlítésért a Mórahalom, két perc ráadást jelez Bán Imre.
88'
Bakos helyett Bress az utolsó percekre Bódi Attila csapatában.
87'
Bokányi lépett ki, majd átugrotta Czirbus kapust, miután eltolta mellett a lasztit, a játékvezető színészkedés miatt neki adott sárgát.
86'
Izgalmak a hajrában! Biztos védekezéssel őrzi előnyét a Makó, minden labdát kivágnak a hazaiak. Legutóbb Czirják hosszú kifutása okozott veszélyt, az egyik makói támadót próbálta kicselezni, lerántás lett a vége, és szabadrúgás a vendégeknek.
82'
Mórahalmi percek, beszorult a Makó. Több bejátszással próbálkoztak a vendégek, de a hazai védelem stabilnak tűnik. Magyar jobbról lőtt kapura, ez a próbálkozás mellé szállt, majd Bokányi sarokrúgását követően csúsztattak fölé a látogatók.
79'
Bokányi R. jobb oldali, 40 méteres szabadrúgása veszélyesen szállt a hazai kapu elé, többen is berobbantak, Czirbus viszont nagyszerűen lépett ki ketrecéből, és a mezőnybe öklözte a bogyót.
mako_morahalom_mj 084
73'
Ziccerben ugorhatott ki Győri, de Barna Dávid jó ütembe lépett be neki, majd Czirják rávetődött a zsugára. A makói futballista ezt követően ráesett a kapusra. Kisebb kakaskodás alakult ki Győri és Barna között, mindketten besárgultak. Ezt követően K. Tóth reklamálásért kapott lapot, miután Bán sporttárs után szaladva kommentálta a történteket. Parázs meccs, igazi rangadó ez, és messze még a vége!
70'
GÓÓÓL 2-1! Cetkovic erősen lőtte ki a jobb alsót, Czirják érezte az irányt, ment is, de nem érhette el a lasztit.
69'
BÜNTETŐ! Tóth Attila akart elmenni Szücs mellett nagy lendülettel, a védő támasztott és lökött, a bíró sípja pedig megszólalt. A mórahalmi védő még egy sárgát is begyűjtött az esetnél.
68'
Tóth Attila sárgult be a hazaiak részéről. Az utóbbi percekben aktívabbak a vendégek, nagy részben a Makó térfelén folyik a játék.
65'
Magyar küldött kapura 25 méterről, középről egy szabadrúgást, a jobb ficak felett-mellett suhant el a laszti. Ezt most megúszták a Maros-partiak!
62'
Cetkovic középről, váratlanul tüzelt 28 méterről, Czirjáknak vetődnie kellett, de helyén volt ismét, jobbra dőlve ütötte ki a bogyót, majd másodikra fogta. Enyhe mezőnyfölényben most a hazai gárda.
60'
Kettős cserét hajtott végre a Makó. Horváth G. helyére Győri, Bány helyére pedig Béres érkezett.
59'
Horváth G. 30 méterről tekert kapura jó erővel egy szabadrúgást, a labda kellemetlenül éppen Czirják előtt vágódott a csúszós talajra, ám a portás ismét magabiztos volt, nem is pattant ki róla a löket.
57'
Mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek. A vendégek egy visszagurítás után Magyar átlövésével jelentkeztek, ez elakadt a falban. A makóiak két kontrát vezettek, a kiugratások azonban rövidre sikerültek, a mórahalmi védők lestoppolták az átadásokat.
54'
40 méterről balról Horváth G. ívelt fel szabadrúgást Czirják kapujának előterébe, a mórahalmi portást meglepte a szél, majdnem átszállt felette a bogyó, de végül visszalépve ügyesen csípte azt el. A félidő elején támadásban a Makó!
mako_morahalom_mj 024
52'
Tóth Attilát a tizenhatos vonalánál vágták fel a vendégek, a körív és a tizenhatos találkozásától kissé jobbra. A remek szögből a kiváló rúgótechnikájú Bány Tamás harminc centivel tekert el a pipa felett.
48'
Tóth Attila vitte fel a labdát, majd 28 méterről suhintotta rá, a kísérlet fél méterrel ment a mórahalmiak bal kapufája mellé.
46'
A szünetben Lázár pályára léphetett a vendégeknél, Szőke nem jött ki a folytatásra, a gólkirályjelölt kisebb sérüléssel bajlódik.
46'
A Makó kezdte a második félidőt.
SZÜNET
45+1'
Bán Imre eddig engedte a játékot, vége az első félidőnek. Paprikás hangulatú 45 perc után semmi sem dőlt el, minden szempontból egyenlően állnak a felek.
45'
Újabb kiállítás! Magyar emelet Zámbori elé a jobb oldalon, a vendégek játékosa pedig esernyőt adott Patakinak, aki azonban odaütött ellenfelének, eltalálta a mórahalmi játékost. Egyből piros! Ismét egál a létszám - ahogy a meccs állása is.
41'
Szőke húzott be keresztbe, majd védője mellett faultot szimulálva elfeküdt védője mellett. Legalább is a bíró szerint színészkedett, amiért sárgát kapott a mórahalmi csatár.
35'
Több mint érdekes szituáció után emberhátrányban a vendégek! Cserélt volna Magyar György, Lázár váltotta volna Takácsot. Ezzel nem is lett volna gond, de még a pályán belül lefelé menet levette a mezét, fejére húzta azt, ezért megkapta második sárgáját. Csere tehát nincs, piros lap viszont van.
33'
Ismét egy mórahalmi kontra, Szőke passzolt ki a jobb oldalon felfutó Bokányinak, aki néhány csel után beadott. A hosszúnál K.Tóth fejelt vissza az érkező Magyar elé, aki 16-ról szabadon lőhetett, de eltörte a labdát. Így azonban Tóth Lukács került helyzetbe, de 5 méterről a kimozduló Czirbusba passzolt.
31'
GÓÓÓL 1-1! Szépen felvezetett akciót indítottak a bal szélen a hazaiak, végül Horváth Gábor ívelt át a hosszú felé. A mórahalmi belső védő nem érte el fejjel, Cetkovic így teljesen üresen vehette át a labdát, majd 17 méterről hatalmas bombát eresztett a jobb alsóba!
24'
Makói nyomás jellemezte az elmúlt perceket, lassan azonban kezdi átvenni a kezdeményezést a Mórahalom. Helyzet mégis a hazaiak előtt alakult ki, miután Bány megpróbálta a szélről megtréfálni Czirjákot. Beadás helyett a kaput vette célba, de a tekerés végül pontatlanra sikerült.
19'
Bány tüzelt a szabadrúgásból, Czirják remek reflexekkel hárított a bal kapufa mellett. Segítségére volt, hogy a löket megpattant a sorfalon. Az esetet követő sarokrúgást Bány legurította Tóth Attila elé, aki 17 méterről a keresztlécet trafálta telibe.
18'
Takács kapott sárgát lerántásért. Jó helyről lőhet szabadot a Makó.
mako_morahalom_mj 037
16'
A Makó részére is feljegyezhettünk két helyzetet. Előbb Bány cselezgetett a tizenhatoson belül balon, beadásába az utolsó pillanatban tudtak csak belecsúszni a bekkek, a lecsorgó labda pedig Czirják zsákmánya lett. Ezt követően Cetkovicot kereste egy kiugratás, de túlontúl erősnek bizonyult, így a légiós már nem érhette be azt.
13'
Czirják kaparintott meg egy veszélyes indítást Bány elől, a két játékos még össze is ütközött, az elánra és akartra nem lehet tehát panasz egyik oldalon sem.
10'
Zámbori a jobbösszekötő helyéről egy szép egyéni megmozdulás után, jó helyzetfelismeréssel a bal oldalra löbbölt az érkező K.Tóth elé, a szélső pedig hét méterről szögből próbált kapura emelni a kirobbanó Czirbus felett. A kísérlet azonban túl magasnak bizonyult, ráadásul középen üresen érkezett Szőke, talán érdemesebb lett volna megjátszani a csatártársat.
5'
Cetkovic egy szép csel után centerezett jobbról Pataki felé, aki kapásból tüzelt 7 méterről, pechjére éppen Czirják kezébe. Ez is komoly lehetőség volt.
2'
GÓÓÓL!!! Vezet a Mórahalom! Ügyes kontrát vezettek a vendégek, labdaszerzés után Magyarra robbant ki a makói védelem a félpályánál, a technikás középpályás pedig ezt kihasználva gyorsan indította Bokányit, aki egyedül mehetett Czirbusra, majd a kapust kicselezve a hálóba passzolt! 0-1!
1'
Szőke Péterre mosolygott rá a szerencse a pénzfeldobásnál, a Mórahalom indíthatta útjára a labdát.
16.55: Felvonulnak a kezdéshez a felek, a helyi speaker az összeállításokat sorolja a publikumnak. A hazaiak tiszta feketében játszanak majd, középen szürke csíkozással, míg a Mórahalom tiszta fehér szerelést választott a mai napon. 16.50: Üdvözlünk mindenkit a makói stadionból! Végig szakadó esőben jöttek az úton tudósítóink, de jelen pillanatig a felhők már szétoszlottak, habár a pálya így is alaposan felázott. A csapatok javában melegítenek, a nézők is szállingóznak. Hamarosan kezdődik a rangadó! A mérkőzés és az online közvetítés Bán Imre sporttárs sípjelére 17 órakor kezdődik.

A találkozó elé:

Hat fordulóval a bajnokság vége előtt hárman versenyeznek a különböző színű medáliákért a megyei I. osztályban. Mórahalmi 4-3-as győzelmével a Tisza Volán SC Szeged 62 pontos, vezeti a tabellát, és saját kezében a sorsa, tehát nyitott az útja az arany felé. A 60 pontos Ujszegedi TC és az 59 pontos Mórahalom VSE azonban borsot törhet még a Volán orra alá, de ha más nem, megküzdenek az ezüstért. Ebből a szempontból is sorsdöntő meccs vár a homokhátiakra Makón, akik nem bukhatnak újabb rangadót, ha tartani akarják a lépést a szegedi riválisokkal. Ami a hazaiakat illeti, ők a múlt héten fontos sikert arattak Hódmezővásárhelyen, és 2-1-es sikerüknek köszönhetően helyet is cseréltek az őszi bajnokkal. Jelenleg a Makó és a Vásárhely is 50 ponttal áll, ám a Maros-parti gárda jobb gólkülönbsége miatt előnyt élvez. Ugyanakkor amennyiben Bódi Attila egysége őrizni akarja a negyedik pozíciót, bármi áron le kell gyűrnie Magyar György alakulatát. Emlékeztetőül: a két együttes őszi összecsapásán 1-1-es félidőt követően 4-1-es mórahalmi diadal született. Dejan Veselinov góljával a vendégek szereztek vezetést, majd Tóth Lukács egyenlített, aztán a második félidőben gázoltak a hazaiak, Kothencz Péter kétszer talált be, és Bokányi Richárd is eredményes tudott lenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.