Közélet

Korsós Ágnes lesz a Közéleti Pont vendége

Korsós Ágnes lesz a Közéleti Pont vendége

2014. május 20., kedd
Korsós Ágnes lesz a Közéleti Pont vendége

Ismert emberek, kevéssé ismert oldalukról mutatkoznak be az Emlékpont közéleti sorozatában, a Közéleti Pontban. Május 22-én, csütörtökön 17 órától Dr. Korsós Ágnessel, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város címzetes főjegyzőjével Árva László, az Emlékpont vezetője beszélget közszolgálatról és a szülőváros iránti lojalitásról.

Korsós Ágnes

Hódmezővásárhelyen született a család hetedik közös gyermekeként. Édesapja néhai

Korsós Lajos

a MÁV-nál dolgozott főellenőrként, mellette az eszperantó nyelv terjesztésével is foglalkozott, valamint vőfélyként igen sok vásárhelyi család esküvőjén vett részt. Korsós Ágnes több mint négy évtizeddel ezelőtt a HÓDIKÖT-ben kezdett adminisztrátorként dolgozni; közszolgálatban eltöltött pályafutása 1977-ben a Csongrád Megyei Földhivatalnál kezdődött, ahol végigjárta a ranglétrát. A "torony alá" 1989-ben került, mint gyámügyi előadó. A rendszerváltást követően az önkormányzati rendszerben az igazgatási, majd a jegyzői iroda vezetetőjeként a közigazgatás nem könnyű posztján áll helyt: az állampolgárok irányába a hatósági munkában, a polgármester és képviselőtestület felé a törvényesség őreként teljesít szolgálatot. Kimagasló szakmai munkájának elismeréseképpen 2010-ben címzetes főjegyzői címet adományozott részére Orbán Viktor miniszterelnök; a köztársasági elnök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozatát adományozta dr. Korsós Ágnes részére három és fél évtizedes kimagasló közszolgálati tevékenysége és a város fejlődését elősegítő munkája elismeréseként.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.