Közélet

Jogászhallgatók gyakornokoskodnak a Szegedi Ítélőtáblán

Jogászhallgatók gyakornokoskodnak a Szegedi Ítélőtáblán

2014. május 7., szerda
Jogászhallgatók gyakornokoskodnak a Szegedi Ítélőtáblán

A Szegedi Ítélőtáblán zajló gyakornoki program harmadik záró rendezvényére került sor ma, szerdán délelőtt a táblabíróság dísztermében.

Hámori Attila

, a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettese a gyakornoki program ismertetésekor elmondta: 2012-ben állapodott meg az ítélőtábla a Szegedi Tudományegyetem Jogtudományi Karának Karrier Irodájával, hogy tanévenként két ciklusban, 3-3 hónapos időtartamban 4-6 joghallgatót fogad szakmai képzésre. A résztvevők pályázat alapján kerülnek kiválasztásra, ahol fő szempont a jó tanulmányi eredmény és a szakmai érdeklődés. A 2014. évi tavaszi gyakorlat zárása annyiban tér el a korábbiaktól, hogy ez év tavaszán az ítélőtábla részt vett egy ÁROP szervezetfejlesztési pályázaton, melynek egyik projekt csoportja a gyakornoki program fejlesztésével foglalkozott. "Az utóbbi időben csökkent az érdeklődés a bírói munka iránt, bár arról szó sincs, hogy ne lehetne minden álláshelyet betölteni. A program nem titkolt célja: a legtehetségesebb fiatalokat megnyerni a bírói hivatás számára" - hangsúlyozta Hámori Attila.

Tóth Kinga

bírósági titkár elmondta: a gyakornokokat napi nyolc órában foglalkoztatják a bíróságon, ezalatt egyéni tanrend keretében folytatják az egyetemi tanulmányaikat. Az ítélőtáblán – részletes tájékoztatás és titoktartási nyilatkozat tétele után - egyéni választás alapján osztják be a gyakornokokat a büntető vagy polgári ügyszakban tárgyaló tanácsok mellé, ahol konkrét feladatokat kapnak. Így például határozatokat szerkeszthetnek, tanácskozáson, illetve tárgyaláson vehetnek részt. A gyakorlat során lehetőség van más tanács vagy ügyszak munkájának megismerésére is, valamint a gyakornokok részt vehetnek az ítélőtábla szakmai rendezvényein, adott esetben – amint arra már volt példa - akár előadóként is.

Gellén Klára

, a az SZTE jogi karának dékán-helyettese kiemelte: ez a program kiválóan illeszkedik a szegedi jogi kar azon törekvésébe, hogy a hallgatók elméleti tudásukat minél hamarabb és kiváló mentorok mellett próbálhassák ki. A hallgatóktól érkező pozitív visszajelzések azt mutatják, hogy örömmel kapcsolódnak be a programba, és tanulmányaik rendkívül hasznos részének tekintik. - Megítélésem szerint - többek között - az ilyen szakmai gyakorlatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a szegedi jogi kart az ország legjobb jogi karai között tartják számon, az itt szerzett diplomával gyorsan el tudnak helyezkedni a végzősök - mondta a dékán-helyettes.

Harangozó Attila

, a Szegedi Ítélőtábla elnöke azt hangsúlyozta: bár egy bíróság elsődleges feladata az ítélkezés, de nem lehet a bírói kar számára közömbös, milyen felkészültségű szakemberek lépnek majd be új dolgozóként a bíróságokra. Ezért is vállalt részt a táblabíróság a gyakornoki képzésben. "Ha a jelen bírái nem tudják az évek során tapasztalatokkal párosuló szakmai tudásukat átadni a jövő bíráinak, az mindenképp az ítélkezési munka minőségi hanyatlásához vezet. A ítélőtábla és a szegedi jogi kar közötti együttműködés abban különbözik a hagyományos szakmai gyakorlattól, hogy itt nem tömeges oktatás zajlik, a mentorok sokkal intenzívebben tudnak foglalkozni a hozzájuk beosztott hallgatókkal" - mondta az elnök a sajtótájékoztatón.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.