Vélemény

Gyurcsány dönthet majd Szegeden Botka erejéről?

Gyurcsány dönthet majd Szegeden Botka erejéről?

2014. május 27., kedd
Gyurcsány dönthet majd Szegeden Botka erejéről?
gyurcsanyszegeden_botka_18

Merthogy a bukott EP-választások után a szegedi MSZP az önkormányzati választásokra készülvén már a jól bevált receptről beszél, csakhogy ennek az összefogásnak sosem volt tagja a Demokratikus Koalíció, és a tagságért kérni is fognak valamit...

„Szeged városában a várakozásainknak megfelelően alakultak az eredmények, mert a parlamenti választásokat Szeged város területén megnyertük, és az egyesített baloldal az EP-választásokat is megnyerte a Fidesszel szemben Szeged városában. A korábbi évek eredményeit ez a mostani választás is hitelesítette, közel 400 szavazattal kapott többet a baloldal a Fidesznél” - nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak

Kozma József

, az MSZP szegedi elnöke a május 25-i választások eredményei után vasárnap éjjel. Felvetettük, hogy végső soron most külön indultak a baloldal szereplői, nem úgy, mint áprilisban. „Szeged városában most már tizenéve ebben az együttműködésben, összefogásban dolgoznunk az önkormányzatban. Összefogást szervezünk, együttműködésben gondoljuk a jövőt, ez Szegeden nem egy újdonság.

Összefogás Szegedért

néven indultunk eddig is a helyhatósági választásokon, ez nem volt titok, hanem követendő példa” - érkezett a válasz.

Azok a csodálatos számok...

Az MSZP 9755 szavazatot kapott, az Együtt-PM (melynek helyi vezetője az egykori alpolgármester,

Nagy Sándor

) 3322 voksot ért el, a Demokratikus Koalíció pedig 3855-öt. Ez összesen 16 932. A Fidesz-KDNP 16 687-et kapott. Ha kivonjuk a baloldali eredményből a Fideszét, akkor 245 a különbség (ha a Seres Mária formációjának a 161 voksát még a baloldali összefogáshoz sorolják, akkor 406 az eredmény). Csakhogy egy apró bibi van a számolásban, a DK sosem volt eddig a nagy szegedi balkezes ölelkezés részese, a párt két éve szakadt ki az MSZP-ből, a viszony azóta sem épp felhőtlen. Felkerestük

Csóti Zsombort

, a DK választókerületi elnökét, akinek felvázoltuk a fent említett gondolatmenetet, amihez annyit fűzött hozzá, hogy nekik továbbra is az első számú ellenfelük az Orbán-rezsim, ennek a leváltására törekednek, így ők nyitottak, hajlandóak összefogni bármelyik baloldali szereplővel e cél érdekében. „Nézzük meg, kinek mi a véleménye, mit szeretne; mi tudjuk, hogy ez az eredmény megmutatta, hogy a DK mennyit ér ebben a városban, a megyében. Az egyértelmű mindenki számára, hogy kikerülhetetlen tényezői leszünk az őszi önkormányzati választásnak” - fogalmazott a DK-s politikus.

Mennyire békül ki Botka Gyurcsánnyal?

Lefordítom: ezek a mondatok körülbelül arról szólnak, hogy a DK alkupozícióban van az EP-választáson elért 3855 szegedi szavazatával, a politikában pedig ez azt is jelenti, hogy meg kell egyezni a

Botka László

szocialista polgármester mögé már évtizedek óta betagozódó kaméleonszerű SZDSZ-Szabad Város Egyesület-Együtt-PM prominenseivel és az MSZP-s politikusokkal, hogy ki fog és mennyi szegedi körzetet adni a Demokratikus Koalíciónak. Tényleg, tegyük fel a kérdést. Ez a 3855 DK-s szavazat mennyi helyet érhet az őszi választásokon? Mennyit kérhetnek Csóti Zsomborék Botka Lászlótól és Nagy Sándortól, és lesz-e durcáskodás, kilépések és elkésett végső összeborulás, ahogy az országos nagy összefogásban, vagy itt minden simán megy majd? Ezt egyébként két ember fogja eldönteni: Botka László és

Gyurcsány Ferenc

. Na, és milyen a két nagyágyú viszonya most egymáshoz? Jöjjön egy rövidke visszatekintés. Miután Gyurcsány egyre kellemetlenebb lett Őszöd miatt, a baloldali sajtó is felkapta a hírt, hogy

a polgármester kiretusálta egy középiskolásoknak szánt könyv második kiadásából

, beszédes, hogy erről a baloldali 168 órában

Mester Ákos

Ideje van az árulásnak” címmel

írt jegyzetet. A DK választások előtti mozgolódásaikor nem egyszer fogalmazta meg Botka László az országos sajtóban, hogy Gyurcsány nem lehet a része az összefogásnak. Aztán valahogy mégis - jött az egykori vezér (berántva magával

Fodor Gábort

)

és ütött; épp Botkát, ki a lista élmezőnyéből

, olyan helyre, ahol már a neve nem szerepelt a szavazólapokon. Ez nemcsak presztízsveszteség, hanem üzenet is a szegedi polgármester országos karrierje felé párttársaitól. Be is igazolódott a felvetés, hiszen egyértelműen kijelentette már a szocialisták válaszmányi elnöke, hogy a polgármesteri székért indul újra, Mesterházyék bukása után pedig a Délmagyarországban úgy nyilatkozott, hogy nem foglakozik az elnökválasztással, neki Szeged az első.

Politikai fantasy: összbalosok 16 932, összjobbosok 20 678 szavazat

Maradjunk tehát annyiban, hogy ha a fentieket kicsit fontolóra vesszük, akkor azért a Kozma József által nyugodt magabiztossággal felvázolt szegedi, összbaloldali győzelem egyelőre nem jött létre, a DK-t szerintem kissé elhamarkodott az

Összefogás Szegedért csapat leigazol szereplőjének tekinteni

. És nem kicsit, hanem nagyon rosszul jönne Botkának és összefogásának, ha külön indulna Szegeden a DK, ezt pedig már Csótiék is tudják, de szerintem maga Gyurcsány is.

Az eredmény tehát így néz most ki:

Fidesz: 16 687 szavazat MSZP és az Együtt-PM: 13 077 szavazat És lóg a levegőben a DK 3855 szavazata És akkor egy merész, fantasy-rajongó kolléga a háttérből megjegyzi: a Jobbik nem jobboldali párt? Tényleg, ha az MSZP szegedi elnöke összeadogatta a baloldali szavazatokat, bárki összeadogathatja a jobboldali szavazatokat is. Ezek a következők: baloldal (DK-val együtt) 16 932 szavazat, a jobboldal (Jobbikkal együtt) 20 678 szavazat, és ezt megtoldhatjuk-e a Haza Nem Eladó mozgalom 257 voksával? A politikában semmi sem lehetetlen, ha már az összeadás-kivonás műveleteknél tartunk... De azért azt jegyezzük meg lábjegyzetben, hogy a főszereplők mindegyikénél a végső szót azért odafönt szokták kimondani mindenféle összeborulósdi játékban. A baloldalon gyurcsányi igen nélkül nem nevez be az Összefogás Szegedért gárdájába a DK, nagy kérdés, hogy mennyi lesz majd a kölcsönadási díj...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.