Közélet

EP-választás: Átlagosan a listák fele szerez mandátumot

EP-választás: Átlagosan a listák fele szerez mandátumot

2014. május 11., vasárnap
EP-választás: Átlagosan a listák fele szerez mandátumot

Az elmúlt két európai parlamenti (EP) választáson az induló nyolc-nyolc listából csak négy-négy tudott mandátumhoz jutni, ám az utóbbi három országgyűlési választáson ennél vegyesebb volt a kép, ami az országos listák számát és a mandátumhoz jutott listákat illeti.

A 2004-es EP-választáson nyolc lista indult, ennyien tudták összegyűjteni az induláshoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlást. A kapott szavazatok öt százalékát elérte, így mandátumhoz juthatott a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ és az MDF. Nem érte el az 5 százalékos szavazatarányt, így nem kaphatott mandátumot a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Munkáspárt, a Magyar Nemzeti Szövetség és a Szociáldemokrata Párt. Öt évvel ezelőtt, 2009-ben ugyancsak nyolc lista indult a választáson, ebből négy lépte át a küszöböt: a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az MDF listája. Nem érte el az 5 százalékos szavazatarányt, így nem kaphatott mandátumot az LMP és a Humanista Párt közös listája, az SZDSZ, a Magyar Kommunista Munkáspárt és az MCF Roma Összefogás listája. Az idei EP-választáson ugyancsak nyolc lista indul. Az országgyűlési választásokon ennél vegyesebb a kép, már ami az országos listák számát és a mandátumhoz jutott listákat illeti. 2010-ben például hat országos lista volt, közülük négy mandátumhoz is jutott az országos listáról: az MSZP, a Jobbik, a Fidesz-KDNP és az LMP, míg az MDF és a Civil Mozgalom nem érte el az 5 százalékos küszöböt. 2006-ban tíz országos lista volt, de csak négy jutott mandátumhoz: a Fidesz-KDNP, az MSZP, az SZDSZ és az MDF. Nem volt elég szavazata az országos listás mandátumszerzéshez a MIÉP-Jobbik szövetségnek, a Kereszténydemokrata Párt - Keresztényszociális Centrum Összefogásnak, a Magyar Kommunista Munkáspártnak, a Magyar Vidék és Polgári Pártnak, az MCF Roma Összefogás Pártnak és a Centrum Összefogás Magyarországért pártnak. 2002-ben nyolc országos lista volt, de csak az MSZP, a Fidesz-MDF és az SZDSZ szerezte meg a szavazatok 5 százalékát és lett jogosult az országos listás mandátumra. Nem juthatott mandátumhoz az országos listáról a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Munkáspárt, a Független Kisgazdapárt, az Összefogás Magyarországért Centrum, és az Új Baloldal Párt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.