Közélet

Egyre több a szintetikus szer, Magyarország kevésbé fertőzött droggal

Egyre több a szintetikus szer, Magyarország kevésbé fertőzött droggal

2014. május 27., kedd
Egyre több a szintetikus szer, Magyarország kevésbé fertőzött droggal

Visszaszorulóban van a heroin az Európai Unió tagországaiban, de egyre több szintetikus, pszichoaktív szer jelenik meg a drogpiacon, ami új kihívást jelent a közegészségügynek - derül ki az EU kábítószerügyi központjának (EMCDDA) kedden Lisszabonban ismertetett 2014. évi jelentéséből, amely azt is megállapította, hogy Magyarország kevésbé fertőzött droggal.

A jelentés a legfrissebb feldolgozott, vagyis 2012-es adatokon alapszik és a 28 uniós tagállamon kívül Norvégia és Törökország droghelyzetét is vizsgálja. Az adatok azt mutatják, hogy Magyarország a drog által kevésbé fertőzött országok közé tartozik. Míg az Egyesült Királyságban ezer főre 8,3 heroinfogyasztó jut, Magyarországon csupán 0,5. Az Európai Unióban a felnőtt népesség 4,2 százaléka használ kokaint; az Egyesült Királyságban ez 9 százalék, míg Magyarországon csupán 0,9 százalék. Miközben Magyarországon csupán a felnőttek 8,5 százaléka használ kannabiszt, az unió 28 tagállamában 21,7 százalék. Ugyanakkor az ecstasy tekintetében a középmezőnyben található Magyarország a népesség 2,4 százalékával, mert az uniós átlag 3,1 százalék - tartalmazza a jelentés. A jelentés Magyarország esetében azonban aggasztó fejleményként értékeli, hogy a tűcsereprogramokról készült országos felmérés szerint 2012-ben a kliensek 36 százaléka szintetikus kábítószert, úgynevezett kationokat fogyasztott intravénásan. Cecilia Malmström, az Európai Bizottság belügyi biztosa a lisszaboni sajtótájékoztatóra küldött videóüzenetében úgy értékelte a kialakult helyzetet, hogy az egyre inkább terjedő új anyagok talán még a korábbiaknál is károsabbak a fogyasztók egészségére. Nem csupán a közegészségügy számára jelentenek kihívást, de rohamos terjedésük miatt egyre nehezebb a megelőző rendszerek működtetése is. Az uniós drogjelző rendszer keretében például csak az idén már négy olyan új anyagot vizsgáltak meg, amelyek összefüggésbe hozhatóak a tagállamokban történt akut mérgezésekkel és halálesetekkel - tette hozzá. Az európai bűnüldöző szervek egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy a ránézésre ártalmatlan port tartalmazó kicsi, könnyen szállítható csomagokból akár több ezer adag drog is készülhet - mondta Cecilia Malmström. Wolfgang Götz, az EMCDDA igazgatója elmondta: amíg egyes tagállamokban csökkenő tendenciát mutat a túladagolásos halálesetek és a kábítószerrel összefüggő HIV-fertőzések alakulása, más országokban aggasztó fejlemények tapasztalhatóak. Európában 1,3 millióra becsülik azoknak a számát, akik többnyire heroint fogyasztanak, ám a jelentések a heroin visszaszorulásáról és a szintetikus szerek terjedéséről szólnak. Götz hangsúlyozta, hogy az európai fiatalok körében a kábítószerhasználat a halálozás egyik fő oka, egyrészt közvetlen formában, túladagolás miatt, másrészt közvetve, a kábítószerekkel összefüggő megbetegedések, balesetek, erőszakos cselekmények és öngyilkosságok formájában. Európában 2012-ben, mintegy 6100 heroinfogyasztáshoz kötődő túladagolásos halálesetről érkezett jelentés, ami ezerrel kevesebb, mint 2009-ben. Különösen aggasztó a helyzet Észtországban. Miközben Európában 17 ilyen haláleset jut egymillió lakosra, Észtországban 191. Ugyan komoly előrelépéseket sikerült elérni az intravénás szerhasználók körében előforduló HIV-fertőzés kezelésében, ám a görögországi és romániai kábítószerhasználók körében tapasztalt HIV-járvány miatt megrekedt a fertőzések számának csökkenése. Az intravénás kábítószerhasználatnak tulajdonítható, újonnan bejelentett HIV-diagnózisok átlagos aránya 2012-ben 3,1 eset volt egymillió lakosra, ám Észtországban például 53 - ismertette az igazgató. Hangsúlyozta, hogy Európában még mindig a kokain a legáltalánosabban használt tiltott stimuláns. Becslések szerint 14,1 millió európai felnőtt használta már életében a kábítószert és a legfrissebb adatok a kokainhasználat csökkenésére utalnak. Európában az amfetaminszármazékok használata továbbra is alacsony szintű, leginkább Csehországra és Szlovákiára korlátozódott, de terjedni kezdett Németországban és Dél-Európában is. Ugyanakkor nagyon erős ecstasy jelent meg a piacon, ezért az Europol és az EMCDDA közös figyelmeztetést adott ki. Götz hangsúlyozta, hogy az EU jelzőrendszere egyre leterheltebb az új pszichoaktív anyagok megjelentése miatt; az ügynökség által megfigyelt új anyagok száma 350 fölé emelkedett. A gondot az okozza, hogy az új pszichoaktív anyagokat gyakran legális ("legal high") szerekként árusítják a piacon, s azzal a szándékkal állítják elő, hogy utánozzák az ellenőrzött kábítószerek hatásait. Ezért Európa-szerte különféle innovatív jogi válaszlépéseket eredményezett az új anyagok gyors megjelenése. Az internet továbbra is meghatározó szerepet játszik az új pszichoaktív anyagok piacán alakításában. Az EMCDDA 2013-ban mintegy 650 olyan weboldalt talált, ahol ilyen anyagokat árusítottak az európai felhasználóknak, és ezeket sokszor anonim kommunikációt lehetővé tévő, titkos online hálózatokon keresztül értékesítik. Ebben a helyzetben - folytatta - az EMCDDA tudományos bizottsága kockázatértékelést készített 4 új anyagról. Ezek az LSD, a morfin, a kokain és a ketamin hatását utánozzák. A négy anyagról jelentéseket küldtek az Európai Bizottságnak és az EU tanácsának, és ezek alapján dönthetnek az unió egészére kiterjedő intézkedésekről. A kábítószerügyi központ értékelése szerint a kannabisz az a kábítószer, amely a legjobban megosztja a közvéleményt, és élénk vita tárgya a hozzáférhetőségének a szabályozása. Az adatok azt mutatják, hogy körülbelül 73 millió európai lakos próbálta már ki a kannabiszt, aminek Európában inkább csökken a használata - tette hozzá Wolfgang Götz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.