Közélet

Csillagsétákat szerveznek a magyarországi nemzeti parkok

Csillagsétákat szerveznek a magyarországi nemzeti parkok

2014. május 17., szombat
Csillagsétákat szerveznek a magyarországi nemzeti parkok

A távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolják az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján; a tizenegy tematikus túrán szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot lehet tanulmányozni.

A csillagséták programsorozaton a látogatók az égbolt mellett a nemzeti parkok éjszakai világát is jobban megismerhetik, hiszen az állatvilág egy része ilyenkor éled. A magyar nemzeti parkokban a csillagles mindenhol része a kínálatnak, ez egészül ki változatos, speciális helyi elemekkel - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében. A Hortobágyi Nemzeti Parkban például az egyik túrán kisvasutazással és madármegfigyeléssel egybekötött csillagászati bemutatót tartanak, a másikon pedig még világosban bemutatják a 2011-ben Az év ökoturisztikai tanösvénye címmel elismert ártéri sétautat, majd sötétedés után a Göbén, a Tisza egyik holtágán csónakból figyelhetik meg az eget a résztvevők. Az Aggteleki Nemzeti Parkban a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz lesz az est főszereplője, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban pedig csillagászattörténeti kiállítás előzi meg a megfigyelést. A túrák részletes leírása a magyar nemzeti parkok központi honlapján, a www.magyarnemzetiparkok.hu/csillagsetak weboldalon olvasható. A programra az Európai Nemzeti Parkok Napján kerül sor; május 24-én az 1909-ben Svédországban ezen a napon alapított első kilenc európai nemzeti parkra emlékeznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.