Közélet

Blair fellépne az EU-szkeptikus erők ellen

Blair fellépne az EU-szkeptikus erők ellen

2014. május 31., szombat
Blair fellépne az EU-szkeptikus erők ellen

"Magas szintű páneurópai szerepvállalással" akar kampányolni Tony Blair volt brit kormányfő az EU-szkeptikus erők ellen a Financial Times értesülése szerint.

A londoni gazdasági napilap "az ügyet ismerő" forrásait idézve szombaton azt írta, hogy

Blair

már kedden, nem sokkal az EU-ellenes pártok előretörését hozó európai parlamenti választások eredményeinek ismertté válása után személyesen egyeztetett erről

Angela Merkel

német kancellárral. Az egykori munkáspárti brit miniszterelnök hivatala a Financial Times forrásai szerint azt tartja valószínűnek, hogy Blair "az Európai Unió előnyeinek fizetetlen szószólójaként" tevékenykedne, ugyanakkor kampányolna az EU reformjáért is. Blair, aki 1997-től tíz évig állt a jelenleg ellenzéki Munkáspárt által vezetett előző brit kormány élén, "szövetségesei szerint" nem törekszik az Európai Tanács leköszönő elnöke,

Herman Van Rompuy

tisztségére, annak ellenére sem, hogy amikor 2009-ben jelöltet kerestek erre a posztra, egybehangzó értesülések szerint szívesen vállalta volna ezt a megbízatást - áll a Financial Times szombati írásában. A lap forrásai szerint a német kancellárral tartott találkozó "általános helyzetértékelés" volt, Blair azonban egyértelművé tette Merkelnek azt is, hogy kész "magas szintű szerepben" védeni az EU-t a mind hangosabb bírálatokkal szemben. Tony Blair várhatóan már hétfőn, a Brit Iparszövetség (CBI) londoni rendezvényén esedékes beszédében is "az előretörő populizmus" elleni fellépésre szólítja majd fel az európai politikusokat. A Financial Times szerint ha Blair hivatalos magas szintű EU-pozíciót vállal, akkor le kell mondania az üzleti életben betöltött jövedelmező tanácsadói tisztségeiről, ha azonban informális EU-párti szószólóként kíván tevékenykedni, megtarthatná e tisztségeit. A politikus 44 évesen, a 20. század legfiatalabb brit kormányfőjeként költözhetett be a Downing Street 10. alatti miniszterelnöki rezidenciára, és rekordot döntött a brit baloldal vezető pártjának történetében azzal is, hogy egymás után három választást nyert. Blair 2007-ben lemondott, és azóta a világ egyik legjobban fizetett szónokává vált; nem hivatalos értesülések szerint egy-egy üzleti rendezvényen akár 250 ezer dollárt is keres egy másfél órás beszéddel. Tony Blair emellett a világ egyik legnagyobb befektetési bankcsoportjához, a JP Morgan Chase-hez is elszegődött "vezető tanácsadónak", becslések szerint évi egymillió dolláros javadalmazásért. A volt brit miniszterelnök a Zürich Financial Services pénzügyi szolgáltató csoportnál is fizetett tanácsadói szerepet vállalt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.