Sport

Vízilabda: a Szentes nyert a nyitányon Dunaújvárosban

Vízilabda: a Szentes nyert a nyitányon Dunaújvárosban

2014. április 27., vasárnap
Vízilabda: a Szentes nyert a nyitányon Dunaújvárosban
dunaujvaros-szentes_mvlsz

A Szentes jutott lépéselőnyhöz a női vízilabda ob I első helyéért zajló rájátszásában, mivel vendégként tudott nyerni a Dunaújváros ellen szombaton, a döntő nyitómérkőzésén.

Az alapszakasz 3. és 4. helyezettjének rájátszásbeli első meccsét a vendégek kezdték jobban, vezettek 3-1-re, 4-4 után viszont a hazaiak jutottak többször is előnyhöz (5-4, 6-5, 7-6). A harmadik negyedben fordult a kocka, mert akkor meg a Szentesnél volt az előny kétszer is (7-8, 8-9). A sajátos hullámzásban a befejező negyedben megint a dunaújvárosiak kerültek kedvezőbb helyzetbe, mert 9-9 után ők szerezték meg előbb a tizedik gólt. A szerencsével sem hadilábon álló vendégek azonban - az amúgy háromszor is eredményes

Gémes Alexa

révén - kiegyenlítettek, egyetlen másodperccel a vége előtt. Következhettek az ötméteresek, s a büntetőpárbajt a szentesiek nyerték úgy, hogy 13-14-nél a hazaiak legjobbja, az addig négy gólt lövő Csabai Dóra elhibázta ötméteresét. A döntő második mérkőzését szerdán, 18 órától vívják a felek Szentesen.

Női vízilabda OB I döntő, 1. mérkőzés:

Dunaújvárosi Főiskola VE – Hungerit-Szentes 13-14 (2-3, 3-2, 3-3, 2-2 - 3-4) - büntetőkkel

Dunaújváros:

Kasó – Szilágyi 1, Menczinger, Gurisatti 3, Miskolczi 2, Garda, Csabai 4/1.

Csere:

Ziegler, Horváth, Polák.

Vezetőedző:

Mihók Attila.

Szentes:

Terefou – Győri, Hevesi 2, van der Sloot 3/2, Rácz 1, Kövér-Kiss 1, Gémes 3.

Csere:

Etiebet, Kádár 1, Farkas.

Vezetőedző:

Tóth László.

Emberelőny:

5/9, illetve 5/12.

Ötméteres:

1/2, illetve 2/2.

Kipontozódott:

Garda (26.), illetve Kövér-Kiss (20.)

A 3 győzelemig tartó párharcban a Szentes vezet 1-0-ra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.