Egyház

Választó káptalan kezdődik kedden a ferenceseknél

Választó káptalan kezdődik kedden a ferenceseknél

2014. április 21., hétfő
Választó káptalan kezdődik kedden a ferenceseknél

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tisztújítással egybekötött káptalant tart keddtől szombatig Kékestetőn. A rendi gyűlésen az első napokat felkészülésre és visszatekintésre szánják, majd megtárgyalják a javaslatokat, így várhatóan péntek délután és szombat délelőtt zajlanak a választások - közölte a Ferences Sajtóközpont hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a legfontosabb feladat az új vezetőség, vagyis a tartományfőnök, a helyettese és a rendi tanács, vagyis a definitórium tagjainak megválasztása. A vezetőnek és a helyettesének hat, a definitoroknak pedig három évre szól a megbízatása - ismertették. A közlemény szerint elvileg 89 szerzetes vehet részt a gyűlésen, de életkoruk, egészségi állapotuk vagy más ok miatt lesznek távolmaradók, részvételüket 64-en jelezték. Ilyen nagy létszámú káptalant még a magyar ferencesek nem tartottak, mert korábban az egyes közösségeket választott tagok képviselték. A káptalan előkészületei novemberben kezdődtek, amikortól a rend római központja által kinevezett vizitátor generális végiglátogatta a rend valamennyi házát. A mostani vizitátor

Páll Leó

erdélyi ferences, az ottani rendtartomány korábbi provinciálisa, akinek feladata elnökként levezetni a választókáptalant. A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tagjai 14 kolostorban élnek, 18 plébániát látnak el, templomigazgatóságokat vezetnek, gondozzák a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyet. Három iskolájuk, három szociális intézményük, két felsőoktatási kollégiumuk, egy óvodájuk van, valamint társfenntartói a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolának, amelynek a rektora is ferences. A ferencesek átlagéletkora 50 év, a rendi létszám évről évre gyarapszik, a provincia jelenleg 111 fős. A két magyarországi rendtartomány 2006-ban egyesült, azóta Magyar Gergely a tartományfőnöke a legnépesebb magyarországi férfi szerzetesi közösségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.