Sport

Röplabda: a Hajdúböszörmény is kapitulált Szegeden

Röplabda: a Hajdúböszörmény is kapitulált Szegeden

2014. április 8., kedd
Röplabda: a Hajdúböszörmény is kapitulált Szegeden
szteehokse_noiroplabda

Vasárnap délután az SZTE EHÖK SE utolsó hazai bajnoki mérkőzésén a Hajdúböszörmény ellen aratott újabb győzelmet, látványos labdameneteket hozó csatában.

A SZTE EHÖK SE női röplabdacsapata a hétvégén utoljára lépett pályára hazai környezetben a 2013-2014-es szezonban, a vendég együttes ezúttal a Hajdúböszörményi TE volt. Meghatározó játékosok - köztük

Neizer Lili

, az első számú feladó – hiányoztak a kezdő hatosból betegség és egyéb okok miatt. Ennek ellenére sikerült hozni a papírformát: 3-1-re diadalmaskodtak a szegedi egyetemisták. Az első szettre, és az egész mérkőzésre új felállást kellett kitalálnia

Berkes Zoltán

trénernek a hiányzások miatt. Meg is látszott a játékon, hogy nincsenek összeszokva a középsők a feladóval: nem igazán jött be a máskor megszokottan hatékony centerjáték, de ezt eredményes szervákkal és a szélső támadásokkal tudták kompenzálni a vendéglátók. A fizikai és magassági fölény segített a lányoknak pontról-pontra elhúzni ellenfelüktől, a szettet végül simán, 25-18-ra hozta a Szeged. A második szettre egy teljesen más HTE állt fel, motiváltan és sokkal lelkesebben játszottak, mint az EHÖK, minden egyes pontért megküzdöttek. Sikerült is tartaniuk a lépést a hazaiakkal, szép megoldásokkal pár pont előnyre is szert tettek, amelyet a Szeged még

Molcsányi Petra

bombáival sem tudott kompenzálni. A szett második felétől gigászi csata szemtanúi lehettek a találkozóra kilátogatók: látványos és hosszú labdamenetek következtek, melyek végén hol hazai, hol vendég diadal született. A szett eleji előnyt azonban nem sikerült felhozni a Tisza-partiaknak, 25-22-vel a hajdúböszörményi gárdáé lett a második játékrész. A harmadik etapra a Szeged "határozottan, esélyt sem adva az ellenfélnek" szellemben lépett pályára. A játék minden elemében felülkerekedett a Szeged a HTE-n, ami pontokban is hamar megmutatkozott: kis idő elteltével már 20-8-at mutatott az eredményjelző. Az ezután következő apró koncentrációhiányt orvosolva, a bokasérüléséből visszatérő

Fürdök Nóra

is lehetőséget kapott az edzőtől. A taktikai cserének köszönhetően átlendültek a lányok a hullámvölgyön, és sikerült is nagy különbséggel, 25-17-re megnyerni a szettet. Az utolsó játékrész képe hasonló volt az előzőekhez: nyitásban mindenki remekelt hazai oldalon, több ászértékű nyitás is érkezett a vendég térfélre, amivel érdemben nem tudtak mit kezdeni a böszörményiek. A Szeged viszont mind szélen, mind centerben hatékonyan támadott, amellyel a harmadik szetthez hasonló eredményt sikerült elérni: 25-14-re nyerték a negyedik felvonást, ezzel több mint kétórás mérkőzésen 3-1-re győzött a SZTE EHÖK SE.

Női röplabda NB II 18. forduló:

SZTE EHÖK SE – Hajdúböszörményi TE 3-1 (17, -24, 15, 10)

Szeged, Egyetemi Sportközpont, 100 néző. Vezette: Hóbor B., Baracsi J.

SZTE EHÖK SE:

Molnár A., Selmeczy, Horuczi, Csintalan, Krcelic, Molcsányi. Csere: Ádám (libero), Fürdök.

HTE:

Hock, Roma, Mezei, Makai, Harangi, Molnár L. Berkes Zoltán:

"Sajnálatos technikai probléma miatt az első számú irányítóm nem tudott pályára lépni, ez láthatóan megzavarta az egész csapatot. Néhány buta hibát leszámítva, amik miatt elbuktuk a második szettet, összességében elégedett vagyok a látottakkal, nagyot küzdöttek a lányok. Gratulálok mindkét csapatnak!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.