Közélet

Petruska András Szegeden mutatja be első nagylemezét + JÁTÉK

Petruska András Szegeden mutatja be első nagylemezét + JÁTÉK

2014. április 17., csütörtök
Petruska András Szegeden mutatja be első nagylemezét + JÁTÉK
Kesz_PA-0309-2

Eddigi legjelentősebb fordulópontjához érkezett a magát egyszemélyes zenekarként definiáló Petruska András karrierje, ugyanis hosszas tervezés után, Metropolita címmel megjelent első nagylemeze, amelyet most Szegeden is bemutat a közönségnek. Játsszon velünk, nyerjen páros belépőt a koncertre!

A fingerstyle gitártechnika hazai képviselőjét 2010-ben a Megasztár-béli szereplése óta ismerheti a közönség. Szóló pályafutása során rengeteg helyen találkozhattunk már a nevével: túl van a négyszázadik koncertjén, többek között elnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál első díját és turnézott a Quimby előzenekaraként. Londonban és Olaszországban is képviselte hazánkat. Zenei tévék és rádiók rendszeres műsoralanya, eddig mégiscsak egy dolog váratott magára: egy nagylemez elkészítése. Március 31-én, azonban megjelent első, Metropolita című nagylemeze. Az album koncepciója szervesen kötődik a 4-es metró állomásainak hangulatához. A dalok címként is mind egy-egy megálló elnevezését kapták. A Metropolita célja a metrót körülvevő közeg és történetek bemutatása, a 21. századi Budapest egy pillanatképének elkészítése. Ritka az ilyen erős és határozott koncepcióra felfűzött album, a Metropolita egyszerre törekszik helyi identitásteremtő eszköz lenni és egyben magas minőségben szórakoztatni is, valamint könnyűzenei eszközökkel ötvözni a helyi zene, a népzene elemeit. A lemezről egy kis ízelítőt az alábbi videóból kaphat! https://www.youtube.com/watch?v=_TU1CXbBxH4&feature=youtu.be Az album dalaiban megjelennek a megállók környékének történetei, az arra járó jellegzetes emberek, valamint megszólalnak a múlt és jelen szereplői is. A dalokat

Petruska András

írta, hangszerelte és adja elő, a szövegeket

Babarci Bulcsúval

közösen írták. A stúdiómunkálatokban többek között olyan zenészek működnek közre, mint

Szokolay Dongó Balázs

és

Unger Balázs

. A Metropolita élő bemutató koncertjére április 23-án kerül sor

Szegeden a Cooltour Caféban

, ahová rendhagyó módon elkíséri Andrást a lemezen is szereplő

Temesvári Bence

hegedűs is. Játsszon velünk: páros belépőt sorsolunk ki a koncertre azok között, akik helyesen válaszolnak alábbi kérdésünkre.

Ki volt a vendége Petruska András koncertjének tavaly december 12-én az IH Rendezvényközpontban? (Segítséget korábbi cikkünkben talál!)

A.

Upor András gitáros

B.

Török Ádám fuvolista, énekes

C.

Czutor Zoltán énekes A megfejtéseket a

jatek@szegedma.hu

e-mail címre várjuk a játékos nevének és elérhetőségeinek megadásával legkésőbb április 21-e (hétfő) éjfélig. A nyertest e-mailben értesítjük!

A játékosok jelen pályázatban való részvétellel automatikusan elfogadják a SZEGEDma.hu

Nyereményjáték szabályzatát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.