Közélet

Novellák a palackból - irodalmi borvacsora a Bárányban + FOTÓK

Novellák a palackból - irodalmi borvacsora a Bárányban + FOTÓK

2014. április 19., szombat
Novellák a palackból - irodalmi borvacsora a Bárányban + FOTÓK
borest_01_gs

A szokásos vacsorának most egy különleges fűszer adott légies ízeket, az ételek és a borok mellé egy József Attila-díjas szegedi író szolgált fel irodalmat is.

A Bárány Kisvendéglőben a nyitány, az úgynevezett belövőbor

Kaló Imre

egri leánykája volt. Kaló egy irodalmár a borászok között, borai alkotásként születnek, természetes terméskorlátozással törekszik a szőlőiben megtartani a mondanivalót, amit úgy rejt el a sorok közé, hogy nem erőszakoskodik a fürtökkel, saját súlyától kicsorgó lével, színlével dolgozik, nem présel. A forrás után pedig fahordóban igazítja még a fejezeteket. A tatárbifsztek elé felszolgált nedű 8 évig állt a hordóban. Ezután a főszerepet a vörösborok vették át.

Brunyai

2010-es Cabernet Franc-ja egy rossz évjárat nem túl mély, de igencsak jó ivású bora, regénytől messze, novellához nem elég sodró, egy hirtelen egyperces, ami megbizsergeti a szívet. Visszhangot a Vesztergombi Pince 2007-es palackjai adtak: ugyanaz a szőlőfajta, öblösebb csengés, kiszélesedő ívű tartalom. És így, a harmadik pohár után, a leves előtt a lélek asztalára is került étek: a szegedi író,

Szilasi László

olvasott fel a Harmadik híd című regényéből, mely az esendő emberek életébe, lecsúszott sorsokba, kocsmák homályába ad bepillantást; Szeged terein, utcasarkain, padjain, nyári teraszok ragacsos asztalai között libegnek a történetek, s ebből a libegésből kaphatott mindenki ízelítőt a batyus leves előtt. És miért batyus? Mert tésztába csomagolt, fűszeres túró kerül bele a gazdag zöldséglevesebe, és mivel az ember csak hiszi magáról, hogy tetteiben lehet tökéletes, a batyukészítők is mellé csippentettek olykor-olykor, így a főzéskor épp annyi íz, szín, illat szivárgott ki a batyukból, hogy mindez egy utánozhatatlan krémességet, opálosságot adott a levesnek. Az egyik asztalnál mintha valaki egy hexametert is sodort volna hangszálaiból nyelvének és fogainak a segítségével a levesről.

Brunyai és az avantgárd cabernet sauvignon

És itt már szóhoz jutott a kiadó, könyvkereskedő is.

Matyi Dezsőnek

, az Alexandra tulajdonosának borászata, a Matias Borászat, mely egy ifjú villányi borász,

Kiss Gábor

szakmai irányításával készíti műveit. A borok között kalauzoló szegedi borbaráttól,

Telek Jánostól

megtudtuk, hogy a pincészet nem áll be a villányi tanninversenybe. Nos, én nem igazán tudom, hogy mik a versenyszabályok itt, és a nem túl tanninos vörösnek olyannak kell-e lennie, mint amilyen a cabernet franc volt, mindenesetre nekem egy kicsit sok. Mint ez a hasonlat is: ahogy a nagymama 5 éves lekvárjai közt nyúlkálok azért az isteni szilváért ott hátul, közben leverem a cseresznyét és a meggyet - utóbbit kissé túl is cukrozta a mama -, majd miközben szedegetem az üvegcserepeket, megvágom az ujjam, és a lekvártócsára csöpög a vér. Sok. Az alkoholfoka is, 14,5-ös. A cabernet sauvignon 2008-ból már csendesebb, halk kávérotyogással. Itt visszaugrunk kicsit Brunyaihoz, a francia moralistákat avantgárdra cseréljük. Ugyanaz a fajta és az évjárat is, de gyümölcsösebb, nagyobbra törő, elsöprőbb, formabontóbb. Az első kettő tétel egy elbeszélés részlete az izzó, nyári Tisza-partról, amin még egy vitorlás is feltűnik, a Brunyaié pedig egy naplórészlet arról a túráról, ahol a pár először bújt össze a hegyi ösvényről letérve, vadul egymásnak estek, de egy vadorzó csapdájának fogai összecsapták a nő jobb, a férfi bal lábát... …És már meg is érkezett az újabb részlet Szilasi művéből, ami olyan töredéknek tűnt nekem, mintha egyszer már álmodtam volna a történet szereplőjéről. Ekkor egy meleg házasítás érkezett a pohárba, a Drive nevű cuvée. Nyárias illatú, meleg bor, málnás, szedres, vaníliás hatás, és ragadós, tudják, mikor a szájpadlás és a nyelv szeretkeznek, és nehezen megy az elválás. A merlot következett Szilasival fűszerezve, egy történet részlete csalásról, kitagadásról, apa-fia viszonyáról, ezen a ponton már az egyik asztalnál egy hölgy könnycseppet morzsolt szét szeme sarkában, talán a retinát akarta büntetni a fájdalomért, hogy felismert valakit... A sodró kisregények sorát a ropogós ürücomb követte, amit Brunyai locsolt meg fűszeres szósszal, és egy kései szüretelésű merlot-val is megismerkedhettünk a Zacher torta közben. Nekem csak egy egészen apró, ám a megismerés kapkodó verébfején lényeges, pihényi hiányom maradt csak. A rozé elmaradása mindössze azért volt nekem fontos pont, mert így az irodalmi hangoltság magasságaiban nem tudhattam meg, hogy a nekem oly kedves fakó, szénsavtitkokat rejtő piros lé, ha kiengedjük a palackból, milyen művé válhat, mikor lapokra csöppen? Nincs mit tenni, inn... írni kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.