Sport

Labdarúgás: egygólos győzelemmel a nyolc között a Volán + FOTÓK

Labdarúgás: egygólos győzelemmel a nyolc között a Volán + FOTÓK

2014. április 23., szerda
Labdarúgás: egygólos győzelemmel a nyolc között a Volán + FOTÓK
SZS20140423_tisza_volan_hfc_010

Egy sekélyebb első felvonás után a másodikban már felborult a pálya, végül 1-0-ra verte a Volán a Hódmezővásárhelyt.

Döcögve indult a meccs, egészen a 26. percig kellett várni az első helyzetre, amit Ondrejó emelt fölé, a következő gólveszély pedig a 37. minutumban érkezett, illetve a félidő vége előtt egy Volán-kapufát kell még feljegyeznünk. Ennyi volt az izgalom az első 45 percben. A második játékrészben már sokkal több lehetőségről számolhattunk be, és meggyőző hazai fölényről, a csereként beállt Szabó Marcellnek nem nagyon kellett megnyálaznia kapuskesztyűjét. Összességében a Tisza Volán SC Szeged továbbjutása teljesen megérdemelt volt.

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 50 néző
2014. április 23., 17.00
Tisza Volán SC
Hódmezővásárhelyi FC
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Lovas László • asszisztens: Bánáthy János, Kószó Csaba
1
-
0

SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa nyolcadddöntő:

Tisza Volán SC Szeged - Hódmezővásárhelyi FC 1-0 (0-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion. Vezette: Lovas László (Bánáthy János, Kószó Csaba)

Tisza Volán:

Garamvölgyi (Szabó Marcell 46') - Vida (Hacker 46'), Puskás (Ngalle 46'), Kulacsik (Grünvald 46'), Ondrejó (Faragó 46'), Szabó D., Szilágyi, Dargó, Buzási, Szalma, Mucsi.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

HFC:

Vasas - Tóth, Antal, Grósz, Marton, Szabó Márk, Kerepeczki (Huszár 46'), Varga (Juhász 83'), Huszka, Rácz, Bernát (Keller 46').

Vezetőedző:

Lóczi István.

Gól:

Szabó D. (77').

Sárga lap:

Szilágyi (40'), Juhász (85'). Tóth Ákos:

Célunkat elértük: tovább jutottunk és nem sérültünk meg, így nyugodtan készülhetünk a hétvégi rangadóra a Mórahalom ellen.

Lóczi István:

Így el lehet veszteni egy meccset szemben a szombati bajnokival. Sajnos két játékosom is megsérült, amúgy is kevesen vagyunk, nem éppen biztató jelek a hétvégére. Sokkal jobban fociztunk, mint a hétvégén és ki kell emelnem a játékvezetést is, amikor profi bírót küldenek, nincs semmilyen tűz a pályán.

Online közvetítésünk:

VÉGE
91'
A szöglet után vége is a meccsnek.
90'
Oldalsó szabadrúgást üt ki röviden Vasas, Buzási kapura tüzel 14 méterről, egy védőről pattan fölé a labda.
89'
Két lehetőség. Előbb Szabó Dávid fejéről üti le a labdát Vasas, majd Grünvald közeli belsőzését fogja a kapus.
87'
Ngalle lép meg, balról viszi kapura, Vasas zárja a szöget, a támadó nem cselez, középre passzol, de visszaér egy védő.
85'
Juhász durván lép oda: sárga.
83'
Varga helyén Juhász.
80'
Ismét a bal oldal, ismét Grünvald, a félmagas labdája háttal találja meg Faragót, aki sarokkal húzza kapura azt 7 méterről, a jobb kapufa mellett suhan el a bőr.
77'
GÓÓÓL! Grünvald ad be az alapvonalról balról, Vasas a felső lécre paskolja, a lehulló labdát a hosszú oldalon a kapufa mellett Szabó D. sodorja be. 1-0
72'
Ígéretes helyről, 22 méterről lőhet szabadrúgást Huszka, de a sorfal szélébe teker.
69'
Faragó távoli átlövése száll jócskán fölé.
65'
Szabó Dávid vált le védőjéről a 16-oson belül jobb oldalt és 10 méterről tüzelt is, egy méterrel fölé - ez nagy helyzet volt.
63'
Huszkához került egy gyors kontra végén a labda, aki 25 méterről lőtt, kissé lecsúszott a löket, de talán vihette volna még a kapu felé...
59'
Jelentős hazai fölény. Egy oldalsó szabadrúgás balról, de Ngalle eltekeri a hosszú oldal mellett.
54'
Vasas felszabadítása lesz rövid, Ngalle próbál emelni 30 méterről, de fölé, közben a kapus is visszaért.
52'
Egy elfutás után Rácz lőtt jobbról, 20 méterről, nagy erővel fél méterrel a kapu fölé.
50'
Grünvald szabiját húzza le Vasas.
46'
Rengeteg csere. A Szegedben Garamvölgyi kapust Szabó Marcell váltja, Vida helyén Hacker, Puskásén Ngalle, Faragó váltotta Ondrejót, Grünvald pedig Kulacsikot. A Vásárhelynél a sérült Kerepeczki helyére Keller jött, Huszár váltotta Bernátot.
46'
Pörög a labda ismét.
SZÜNET
46'
Félidő.
45'
Szabó Dávid lő kapufát egy jobbról érkező labdával 5 méterről.
44'
Közben egy nagy mentés a bal oldalon, az utolsó pillanatban rúgta el egy vendégvédő a labdát Buzási elől.
42'
Kerepeczki rosszul esett, a vállát fájlalja, két perce ápolják a vásárhelyi játékost.
40'
Szilágyi kemény belépőért kap lapot.
37'
Dargó fejelt kapura 6 méterről egy beívelést, Vasas levetődve védett, a kipattanót Szalma próbálta bekotorni, de lesen állt.
34'
Szegedi szögletből indul egy vendégkontra melynek végén Huszka kap egy remek löbbölést, amit egy pattanás után tovább emel a Volán kapujára, de egy méterrel fölé.
30'
Mucsi bal oldalsó szabadrúgása okoz feladatot a vásárhelyi védelemnek, végül kicsúsztatják a labdát a veszélyes területről.
26'
Megvan az első ziccer. Szabó D. ugratja ki Ondrejót a jobb összekötő helyéről, a támadó egyedül vezeti Vasasra, a kapus kicsúszik a labdára, Ondrejó emel: centikkel a jobb kapufa mellett pattant ki a labdája.
24'
Buzási vitte be balról a labdát 17 méteren, többször is tekerhetett volna, de inkább Szalmához passzolt, aki a falba lőtt végül.
21'
Helyzet továbbra sincs, a kapusoknak nem nagyon kellett eddig tornázniuk, legutóbb Vasas jött ki egy felívelésre.
17'
A Vásárhely három kontrával próbált eljutni Garamvölgyi kapujához, de az elsőből egy bedobás sikeredett, a második egy magas előrerúgott labda volt, az a volános kapus kezében landolt, a harmadik pedig egy Huszka-lövéssel ért véget 18 méterről, jócskán fölé.
12'
Már a Szeged irányítja a jétékot, egyelőre lapos bejátszásokkal operálnak a narancsmezesek, de elakadnak a labdák.
7'
Egy hosszan felívelt labdára szaladt ki Vasas és ölelte magához a 16-os vonala előtt.
5'
Az első veszélyes megmozdulás a Voláné. Ondrejó kap szemfüles labdát a jobb összekötő helyén, oldalról kapura tör, 12 méterről tüzel, egy méterrel mellé. Itt is volt egy szöglet, amit Vasas húzott le magabiztosan.
3'
Az első akció a Vásárhelyé. Egy labdaszerzés után iramodott meg Rácz, a 16-os előtt oldalra passzolt Bernátnak balra, akit azonban beértek a védők, és szereltek. Volt egy szögletrúgás is, amit könnyedén hárított a szegedi védelem.
1'
A Tisza Volán kezdte a játékot.
16.58: Pályán a csapatok. A hazaiak narancssárga mezben, fekete nadrágban és fehér sportszárban, a vendégek pedig citromsárga-fekete szerelésben küzdenek majd. 16.45: Üdvözlünk mindenkit, hamarosan kezdődik egy igazi kupacsata a Felső Tisza parti stadionban. Ideális a focira minden körülmény, kiváló pálya, nincs tűző nap, de kellemes, 20 fok körüli a hőmérséklet. Kezdés: 17.00!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.