Sport

Labdarúgás: Tápén sem lassított a Csongrád

Labdarúgás: Tápén sem lassított a Csongrád

2014. április 12., szombat
Labdarúgás: Tápén sem lassított a Csongrád
tape_csongrad11_gs

A korábbi megyebajnokok csatájában a 2013-as aranyérmes hazai pályán maradt alul a 2010-es győztessel szemben.

A 28 ponttal a hetedik helyen tanyázó Tápé a 20 pontjával tizenegyedik Csongrádot fogadta szombaton a labdarúgó megyei I. osztály 22. fordulójában. A hazai együttes kezét az utolsó két játéknapon nem fogta Fortuna istenasszonya, hiszen két élcsapat ellen is nagyszerűen teljesítettek, ám a hajrában végül alulmaradtak: a Tisza Volán SC Szeged Tápén 3-1-re, a Makó idegenben 2-1-re győzte le

Orosházi László

tanítványait.

Dósa Rácz Pál

legényei ez idő alatt - az Ásotthalom elleni 1-1-gyel és a Sándorfalva elleni 4-2-es diadallal - odahaza szorgoskodtak össze 4 pontot. A csongrádiak azzal a céllal keltek útra, hogy idegenben folytassák jó sorozatukat, míg a tápéiak mindenféleképpen ponto(ka)t akartak tenni az egyébként immár hárommeccses nyeretlenségi szériájuk végére. Hazai szempontból igencsak rosszul kezdődött az összecsapás: a 4. percben máris

Kispéter Zoltán

hálójában táncolt a labda. A védelem megingását a vendégek egyik fő gólvágója,

Nagy Ádám

használta ki; 0-1. Eredmény nélkül rohamoztak ezt követően a tápéiak, az első félidőben nem tudtak túljárni a csongrádi hátsó alakzat eszén. Az 50. percben viszont egy átlövés már utat talált

Bíró Mihály

ketrecébe,

Laczkó János

volt az elkövető; 1-1. Bárkányiék aztán mentek előre a sikerért, de veszélyesebbek és precízebbek voltak a látogatók kontrái. Egy-egy remek akciót a 77. percben a megyeválogatott ásza,

Bertók Gábor

, majd a 86. minutumban

Keller István

fejezett be góllal, így végül 3-1-gyel a roppant lelkes és szervezett, egyébiránt több rendkívül ifjú tehetségnek is lehetőséget adó csongrádiaké lett a diadal és az azért járó 3 pont. Orosházi László, a tápéiak mestere nagyon elégedetlen volt a lefújást követően, hiszen úgy látta, együttese elsősorban hozzáállásban maradt el az ellenféltől, és mint megjegyezte, így figyelmetlen, slendrián, fegyelmezetlen futballnak nem is lehet más a vége, mint ami ezen a délutánon történt. A szakember ígérte, rendet tesz a fejekben, és a következő hetekben már egy sokkal motiváltabb, harcosabb Tápét láthatnak a nézők. Ami a folytatást illeti, a Csongrád április 19-én (szombaton) 17 órakor a Szegedi VSE-t látja vendégül, míg a Tápé másnap ugyancsak 17 órai kezdettel Sándorfalván lép pályára.

A megyei I. osztály 22. fordulójában:

Tápé ESK - Csongrád TSE 1-3 (0-1).

Tápé, 100 néző, vezette: Kócsó Tibor Zsolt (Török Tamás, Samu László).

Tápé:

Kispéter - Cseh, Laczkó, Gonda A., Lőrinc (Papdi Sz. 55'), Pócs, Cindel, Bárkányi (Kőszegi 70'), Molnár D., Vangel (Nagy B. 60'), Németh L. Vezetőedző: Orosházi László.

Csongrád:

Bíró - Bánfi (Sándor 64'), Bodor, Szabó L., Zsigó, Budai, Ormándi (Mészáros M. 80'), Somodi (Borda 87'), Bertók, Nagy Á., Keller I. (Czeti 89'). Vezetőedző: Dósa Rácz Pál.

Gólszerzők:

Laczkó J. (50'), illetve Nagy Á. (4'), Bertók G. (77'), Keller I. (86') Orosházi László:

"Teljesen megérdemelt vendégsiker született..."

Dósa Rácz Pál:

"Úgy érzem, hogy szervezetten, fegyelmezetten játszó csapatom meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.