Sport

Labdarúgás: őrületes izgalmak után a Volán nyerte az aranycsatát + FOTÓK

Labdarúgás: őrületes izgalmak után a Volán nyerte az aranycsatát + FOTÓK

2014. április 26., szombat
Labdarúgás: őrületes izgalmak után a Volán nyerte az aranycsatát + FOTÓK
morahalom_tiszavolan_mj 104

A középpályán mutatkozó határozott fölényét kihasználva kétgólos vezetéshez jutott a szünetig a vendég Tisza Volán, de a Mórahalom komoly hajrával ki tudott egyenlíteni. Az utolsó szó mégis a szegedi alakulaté volt, így Tóth Ákos legénysége óriási lépést tett a bajnoki cím felé.

Nem árultak zsákbamacskát a csapatok, egyből egymásnak estek a kezdősípszó után. Olyannyira, hogy az első találatra csak nyolc percet kellett várni. Ekkor

Szőke Péter

emelkedett kiváló ütemben középen

Bokányi Richárd

szabadrúgásból érkező beadására, és be is fejelte azt

Dongó Dénes

kapujának jobb oldalába. (1-0) A válasz is szinte azonnal érkezett, miután egy Volán-szögletnél

Czirják Tamás

elől elfejelte egy védője a labdát, pechjére éppen a hosszún érkező

Vida Gergelyt

megtalálva vele, akinek már csak az üres hálóba kellett passzolnia közvetlen közelről. (1-1) A mérkőzés ezen szakaszában átvette a játék irányítását a szegedi csapat, majd megtette ugyanezt az eredménnyel is. A télen éppen a homokhátiakat elhagyó

Joseph Martial Ngalle

nagyot küzdött a balon

Takács Andrással

, hogy aztán élesen belőtt labdáját a rosszul belenyúló

Szücs Sasától

visszakapva, védhetetlen gólt bombázzon a magára hagyott Czirják mellett. (1-2) Pár perccel később ismét a kameruni légiós játszotta a főszerepet, tért ölelő indítása a legjobb ütemben hullott a meginduló

Kulacsik Tamás

felé, aki egy tökéletes átvétel után futtában lőtte ki a hosszú alsót. (1-3) Bár

Tóth Lukács

azonnal megpróbált válaszolni,

K.Tóth Gyula

beadása után a kapufa védte a kísérletét. Helyzetek még bőven akadtak a szünetig, gólt azonban már nem láthatott a népes publikum. Fordulás után rendkívül offenzív taktikára váltott a Mórahalom,

Magyar György

kezdésként például a jobbhátvéd Takács helyett becserélte a gólerős, angliai tartózkodását külön erre a rangadóra szüneteltető

Gahwagi Nebilt

. Mezőnyben fölénybe is kerültek a hazaiak, a nagyobb lehetőségeket mégis a kontráit hatékonyan vezető Tisza Volán alakított ki. Majd' egy órányi játék után például Ngalle passzolt a hálóba egy a

Beretka Péter

lövésénél hatalmas bravúrt bemutató Czirjákról kipattanó labdát, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Nem úgy tíz minutummal később, amikor Gahwagi beadását K.Tóth csúsztatta meg középen, Magyar pedig a hálóba bólintott közvetlen közelről. (2-3) Kevéssel a lefújás előtt aztán összejött az egyenlítés is a hazai alakulatnak, miután Magyart a büntetőterületen belül buktatta

Dargó Balázs

,

Csöngető Endre

sporttárs pedig habozás nélkül a mészpontra mutatott. A büntetőt Szőke vágta a hálóba, megszerezve ezzel szezonbeli 26. gólját. (3-3) Hogy mégse legyen iksz a vége, arról

Puskás Csaba

gondoskodott, aki az utolsó előtti percben a rosszul helyezkedő Czirják mellett a kapuba tekert egy 20 méteres szabadrúgást. (3-4) Győzelmével az éllovas Tisza Volán három pontra elhúzott a Mórahalomtól, ráadásul Magyar Györgyéket a Csongrád ellen szűk sikert arató UTC is megelőzte a tabellán.

Mórahalom, 400 néző
2014. április 26., 17.00
Mórahalom VSE
Tisza Volán SC Szeged
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Csöngető Endre • asszisztens: Bánáthy János, Samu László
3
-
4

Labdarúgó megyei I. osztály 24. forduló:

Mórahalom VSE - Tisza Volán SC Szeged 3-4 (1-3)

Mórahalom, 400 néző. Vezette: Csöngető Endre (Bánáthy János, Samu László).

Mórahalom:

Czirják - Takács (Gahwagi - a szünetben), Szücs (Kothencz 60'), Vojnic-Zelic, Barna (Lázár 30'), Zámbori (Udvari 81'), Magyar, Tóth L., Bokányi R., K.Tóth, Szőke.

Játékos-edző:

Magyar György.

Tisza Volán:

Dongó - Kormányos (Buzási - a szünetben), Vida, Puskás, Grünvald, Hacker, Ondrejó (Szilágyi 90'), Ngalle (Mucsi 90'), Kulacsik (Szabó 39'), Beretka (Dargó 81'), Faragó.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Szőke (8', 87' - tizenegyesből), Magyar (70'), ill. Vida (11'), Ngalle (21'), Kulacsik (26'), Puskás (89').

Sárga lap:

Szücs (56'), Szőke (85'), ill. Buzási (49'), Puskás (75'), Ngalle (85'). Magyar György:

"Sajnos adtunk 20 perc előnyt a Volánnak, és annál azért jobb csapat, hogy ezt kihasználatlanul hagyja. Onnantól kezdve azonban, úgy gondolom, szépen játszottunk, felálltunk, egyenlítettünk 3-3-ra. A végén ugyan kaptunk egy kapushibából született gólt, de ilyen a kapussors, ez benne van a fociban. Azt mondom, mindkét együttes három pontot érdemelt volna ma, továbbá mi a végeredménnyel elégedettek nem lehetünk, mindemellett tisztességesen küzdöttünk mi is, és az ellenfelünk is. Persze, elkeseredettek vagyunk, amiért elbuktunk ezen a fontos mérkőzésen, az a szép számú nézősereg viszont, akik kilátogattak ma a pályára, régen nem látott futballt kaptak. Két különböző stílusú csapat küzdött egymással, mi a rutint képviseltük, míg a Volán többoldalúan tudott volna játszani, de összességében többet vártam volna a szegediektől. Talán úgy hitték 3-1-nél, hogy megvan a meccs, az egalizálás azonban a mi együttesünk mentális erejét bizonyítja. Bár a 3-4-es végeredmény mindezek tudatában kissé bántó, összességében egyik játékosunknak sincs oka lehorgasztott fejjel járni."

Tóth Ákos:

"Ez egy olyan meccs volt, amely után egyik félnek sincs szégyenkezni valója. Mind a nézőszám, mind a környezet, mind a mérkőzés kiváló reklámja volt a Csongrád megyei labdarúgásnak. Mindkét csapat jó teljesítmény nyújtott és mindent megtett a győzelemért. Azt gondolom, 3-1-es vezetésünk után több helyzetünk is adódott, hogy eldöntsük a mérkőzést, de ezek kihagyása megbosszulta magát. Az pedig már szerencse, hogy a végjátékban egy szabadrúgásgóllal meg tudtuk nyerni a találkozót. Természetesen, nagyon boldog vagyok, és külön szeretném megköszönni a mórahalmiaknak a mérkőzés előtti köszöntést, amellyel Siha Zsoltot és engem megleptek. Az ilyen pillanatokért, illetve az ilyen mérkőzésekért érdemes dolgozni ebben a szakmában."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+4'
Itt a vége, Csöngető sporttárs lefújta a meccset. Hihetetlen izgalmak után gyűjtötte be az aranycsata három pontját a Tisza Volán, nagy lépést tettek ezzel a szegediek a bajnoki cím felé vezető úton.
90+3'
Hacker vágta fel 30 méterre a kaputól Bokányit. Magyar György állt oda, hogy utolsó sanszként kapura tűzze a labdát, de erős löketét Dongó megfogta.
90+2'
Mucsi harcolt ki szögletet két védő szorításában.
90'
Egyből cserél is Tóth Ákos, Ondrejót Szilágyi váltotta időhúzólag. Közben a spori jelzi, három perc a hosszabbítás. Rögtön a következő játékmegszakításnál Ngalle is elhagyja a pályát, Mucsi ment fel.
89'
GÓÓÓL!!! Bokányi szabálytalankodott saját tizenhatosa előterében, Puskás állt a labda mögé, és ballal gyönyörűen tekert a mórahalmi kapuba! 3-4!
87'
GÓÓÓL!!! Szőke a kapu közepébe bombázott a jobbra vetődő Dongó mellett! 3-3!
87'
Tizenegyes! Magyar György esett el a labdát fedezve az őt lökő Dargó előtt, még éppen a büntetőterületen belül esett az eset, járt a tizi!
85'
Érdekes helyzet... Ngalle egy perc alatt sem tudta elvégezni a sarokrúgást. Csöngető Endre előbb felmutatott egy sárgát azonban Szőkének reklamálásért, mielőtt elvégezte volna a mozdulatot a kameruni légiós előtt is.
84'
Kijött kicsit a vendég együttes a nyomásból, Szabó beadását Kothencz rúgta szögletre.
81'
Zámborit cserélte le Magyar György, Udvari érkezett helyette - centernek. A vendégeknél Beretkát váltotta Dargó, azonnal reagál tehát Tóth Ákos kollégája lépésére.
79'
Zámbori ívelt a térfél közepéről a kapu előterébe, az érkező Magyar kissé maga mögül fejelt, a kifacsart testhelyzetnek megfelelően a jobb felső fölé.
77'
Kevésbé attraktív az utóbbi percekben a játék, a hazaiak nehezen bírnak a Volán agresszív, labdaszerzésre irányuló taktikájával.
75'
Puskás faultolta lendületből a meginduló Bokányit, jogos a sárga érte.
70'
GÓÓÓL!!! Gahwagi adhatott be szabadot a jobb szélről, az alapvonaltól 30 méterre, középen K.Tóth csúsztatott, Magyar pedig a kapu torkából Dongó feje fölött a hálóba stukkolt! 2-3!
66'
Egy felívelést Szőke fejelne le Magyar elé, de pontatlan az átadási kísérlet. Próbálkozik a Mórahalom, de az igazi veszély egyelőre csak a Volán kontráiban lakozik.
64'
Vojnic-Zelic! A rutinos bekk előbb Ondrejó, majd Faragó közeli löketét blokkolta, jár neki a taps a publikumtól.
60'
Úgy tűnik, már csak két védője marad a sárga mezeseknek - Szücs helyét Kothencz vette át a hátralévő időre.
58'
GÓÓ... Illetve - Buzási ment be a tizenhatoson belülre a bizonytalankodó Zámbori mellett, bepassz után Beretka lőhetett 7 méterről, de Czirják emberfeletti bravúrral tolta ki a jobb alsóra tartó labdát. Az érkező Ngalle ugyan a hálóba lőtte a kipattanót, de Samu László zászlója addigra már lobogott az enyhe mórahalmi szélben.
56'
Szücs tartott rá nagyon csúnyán Beretka lábára, ez is sárga.
54'
Ngalle! Beretka passza után még át is vehette a labdát a büntetőterületen belül, de középről a bal felső mellé tekert.
52'
A kameruni légiós tekert végül a bal alsóra, Czirjáknak csak el kellett dőlnie, hogy fogja.
52'
Ngalle esett át nagyot üvöltve Zámbori lábán 25 méterre a hazai kaputól. Jó helyről méregetheti a kapufákat Puskás.
49'
Majdnem ugyanaz a figura, mint az első gólnál! A szöglettel felérő szabadot ezúttal is Szőke bólintotta kapura, de most időben érkezett Vida blokkja.
49'
Buzási adott egy medvepuszit Gahwaginak, sárga érte a jutalma, ez a meccsen az első.
48'
A Lázár, Vojnic-Zelic, Szücs trióval védőhármassá csökkent a Mórahalom hátsó alakzata, érthető, egyelőre nincs mit védeniük.
46'
Folytatódik a meccs, mindkét mester egyet cserélt a szünetben. A hazaiaknál érkezik Gahwagi, a hátvéd Takácsot váltotta. Tóth Ákos posztra frissít, Kormányost hívta le Buzási javára.
SZÜNET
45'
Csöngető spori eddig hagyta a játékot és nem tovább, vége a félidőnek. Az első 45 percben látottak alapján megérdemelten vezet a középpályán végig sokkal határozottabb futballal előrukkoló Tisza Volán.
44'
Szabó mutatkozik be - Vojnic-Zeliccsel szemben cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd a rövidre lőtt, Czirják viszont szögletre tolta a löketet.
41'
Ngalle bizonyult rendkívül határozottnak Lázárral szemben egy szerelési kísérletnél, meg is lódult a balon, labdával együtt futott le két védőt, majd a tizenhatos oldalsó vonala környékéről vette célba a rövidet, de Czirjákot ilyen szituációban nehéz átverni.
39'
Váltanak a vendégek is, Kulacsik helyét Szabó vette át.
37'
Hördült a közönség, Zámbori vezette bő 25 méteren át a labdát az ellenfél térfelén, majd Szőke elé varázsolta, de a mórahalmi gólvadász 11 méterről kapu mellé emelt. Arról nem is beszélve, Samu László zászlaja már lendült a les okán.
33'
Ez viszont talán tényleg nagyon korai - Dongó húzza az időt egy kirúgásnál.
30'
Magyar György máris változtat, Barna helyét Lázár vette át.
29'
Mi maradt ki?! K.Tóth adott be balról, Tóth Lukács a röviden ballal kanalazott a hosszúra, de a kapufa hárított a tehetetlen Dongó helyett!
26'
GÓÓÓL!!! Ngalle már megint! A félpályáról ívelt mérnöki pontossággal a meglóduló Kulacsik elé, aki futtában átvette a labdát, majd 11 méterről a hosszú alsóba lőtt! Vojnic-Zelic csak szemmel verte a Volán szélsőjét. 1-3!
24'
Pillanatokig tudja csak megtartani a játékszert a Mórahalom, kiválóan működik a szegediek letámadása.
21'
GÓÓÓL!!! Ngalle mit csinált?! Megverte egy az egyben az alapvonalnál Takácsot, majd élesen belőtt labdáját Szücs éppen a kameruni légiós elé tette vissza csizmaszárral. Az ősszel még a homokhátiakat erősítő középpályás ki is használta a ziccert, az ötös sarkától bombázott a kiszolgáltatott Czirják mellett a hálóba. 1-2!
19'
Zámbori távoli felívelésénél rövidre sikerült Vida felszabadítása, Magyar egyből emelt a büntetőterületre a balon betörő K.Tóth elé, de Dongó filmekben látható módon úszott a levegőben, és kapta le az átadást a levegőből.
16'
A második gól óta átvette a játék irányítását a Volán, mi sem jellemzi ezt jobban, minthogy az imént K.Tóth rúgta szögletre a labdát a meginduló Kormányos elől. A beadást aztán kifejelték a rövidnél a bekkek.
11'
GÓÓÓL!!! Középen egy védő megcsúsztatta a szögletet, így Czirják nem fért hozzá, a hosszún érkező Vida pedig becsúszva továbbított a hálóba! 1-1!
10'
Puskás! A volán középpályása bő 25-ről tekert a jobb alsóra, Czirják két lépés után vetődött hatalmasat. Sarokrúgás.
8'
GÓÓÓL!!! Bokányi futotta le védőjét, Grünvaldot, aki jobb megoldás híján lerántotta a hazai szélsőt. A szöglettel felérő szabadot a sértett adta középre, Szőke pedig jött, ugrott és a kapu jobb oldalába bólintott 8 méterről! 1-0!
5'
Takács cselezett ki két védőt is a jobb szélen, beadását végül Puskás mentette szögletre az ötös rövid sarkánál. Az abból érkező beadást Ngalle fejelte ki Magyar elől.
3'
A bíró elkéri az egyik mórahalmi csere bemelegítő felsőjét, mert annak piros színe jobban elüt a Volán mezétől, mint a játékvezető által eredetileg választott, világoskék dressz... Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy leírjuk: a vendégek kék-fekete csíkos, a mórahalmiak sárga mezben játszanak.
2'
Éppen Puskás dobná csatába a balon egy löbböléssel Grünvaldot, de a spori les miatt megállítja az ígéretes akciót.
1'
Szőke és Tóth indítják útjára a labdát, kezdődik a derbi! Úgy tűnik, Vida párja a védelemben a vendégeknél Hacker lesz, Puskás így eredeti posztján, mélységi irányítóként játszik ezúttal.
16.55: A játékosok már felsorakoztak a félpályára, miközben a helyi speaker hangja révén a hazaiak Tóth Ákost és Siha Zsoltot köszöntik, akik korábban évekig dolgoztak a Mórahalom szakmai stábjában. Ajándékokat is nyújtanak át nekik, Szőke Péter csapatkapitány és Révész Gábor klubelnök teszi mindezt. 16.50: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok a pályán melegítenek. A rangadó hangulata még az időjárást is megihlette, és a meteorológusok által előzetesen beharangozott áztató eső helyét szikrázó napsütés vette át Mórahalmon. A hazaiak ezen túlmenően egy másik hírnek is örülhetnek, hiszen az angliai munkavállalása miatt a csapatot elhagyó Gahwagi Nebil visszatért erre az egy találkozóra. Bár a szélvészgyors szélső a padon kezd, nem fogadnánk rá nagy tételben, hogy ne állna be a 90 perc folyamán valamikor. Az összeállításokat illetően egyébként nagy meglepetések nincsenek, mindkét gárda a legerősebb alakulatával kezd. Minden készen áll tehát, hamarosan indul az összecsapás! A mérkőzés Csöngető Endre sípjelére 17 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.