Sport

Labdarúgás: HFC elleni győzelemmel avatná új tribünjét az Algyő

Labdarúgás: HFC elleni győzelemmel avatná új tribünjét az Algyő

2014. április 4., péntek
Labdarúgás: HFC elleni győzelemmel avatná új tribünjét az Algyő
hfc_algyo_mj-25

Szomszédvárak csatája következik a Csongrád megyei I. osztály 21. fordulójában, a negyedik helyezett Hódmezővásárhely a tizedik Algyő otthonában igyekszik javítani tavaszi botlásait.

Nem vár azonban könnyű séta a HFC-re, hiszen az aktuális forma a hazaiak mellett szól, lévén,

Takács Zoltán

tanítványai a téli szünet óta eltelt öt fordulóban több pontot gyűjtöttek, mint a tabella élén fordult riválisuk. Arról nem is beszélve, hogy a két gárda

őszi összecsapásán

nem sokon múlt az algyőiek idegenbeli bravúrja, végül azonban, ha nehezen is, de a Vásárhely megfordította az állást, és be tudta húzni az igen paprikás hangulatúra sikerült mérkőzést. Hogy a légkör most szombaton se legyen túlontúl nyugodt, arról gondoskodni látszik a találkozó tétje, hiszen Bernát Péteréknek jószerével már a dobogóért is nagyot kell hajtaniuk, míg az Algyőnek minden pont számít a sűrű középmezőny különharcában.

Vadonatúj lelátóval várják a szurkolókat Algyőn

ONLINE

Az Algyő SK - Hódmezővásárhelyi FC megyei I. osztályú összecsapást a SZEGEDma.hu élőben közvetíti szombaton 16.30-tól! Szurkoljon velünk kedvenceinek!

Hazai mérkőzések tekintetében igazán magabiztosan kezdte a tavaszi idényt az algyői csapat, sem a Sándorfalva, sem a

Szegedi VSE

nem tudott pontot, vagy akár csak gólt szerezni Darócziék vendégeként. E diadalokhoz kapcsolódik egy csongrádi siker, illetve egy-egy vereség a közvetlen rivális

Tápé

, illetve legutóbb az

UTC

pályáján. A megszerezhető 15 pontból ez 9 bezsebelt egységet jelent, amivel Takács Zoltán tanítványai tartani tudták a lépést a közvetlen középmezőny többi tagjával. Hogy ez a tendencia ne szakadjon meg, abban tizenkettedik játékosként a szurkolók segíthetik az Algyőt az utóbbi időben gyengélkedő HFC ellen, akiknek a klub egy vadonatúj, 152 fő befogadására alkalmas mobillelátót is üzembe helyez szombatig a füves pálya mellett. Ami a keretet illeti,

Hadár Attila

,

Gyimesi László

és

Pataki Sándor

kisebb sérüléssel, míg

Kohajda Gergely

vírusos megbetegedéssel küzd, ugyanakkor szerencsés esetben valamennyiükre számíthat majd a szakmai stáb hétvégén. „Reméljük, hogy folytatni tudjuk a jó hazai sorozatunkat. Persze, egy lényegesen nagyobb játékerőt képviselő csapat érkezik hozzánk, mint a Sándorfalva, vagy a SZVSE. De igazság szerint, nem nagyon foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy melyik együttes a találkozó favoritja. Nyilvánvalóan egy nagyon erős gárda a Vásárhely, függetlenül attól, hogy mostanában nem olyan eredményeket ért el, mint azt várták volna tőlük, de mi minden körülmények között a győzelemre hajtunk” – fogalmazott optimistán Takács Zoltán, az Algyő vezetőedzője.

Legerősebb összeállításában lép pályára Algyőn a HFC

hfc_algyo_mj-59

Az őszi listavezető vásárhelyiek tavaszi szereplése messze elmarad a klubvezetés és főleg a szurkolók által elvártaktól. A tavaszi nyitányon hazai pályán szenvedtek vereséget az egyik nagy riválisnak számító

Mórahalomtól

, ami

Dezső Ferenc

vezetőedzői állásába került. A második fordulótól már

Lóczi István

irányítja a vásárhelyi gárdát, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ez sem hozott alapvető változást a HFC-nél, ahol lehetne akár

José Mourinho

is az edző, ha a játékosok vagy csak ennyire képesek, vagy nem is akarják igazán a sikert. Hiszen előbb forró hangulatú meccsen kikaptak

Csanádpalotán

, majd legyőzték ugyan a kieséstől fenyegetett

Kisteleket

és idegenben az alsóházba tartozó Szentesi Kinizsit, de a legutóbbi hétvége bombameglepetéseként nem bírtak a másik kiesés ellen menekülőcsapattal, a

Nagymágoccsal

. Az első öt fordulóra tervezett 13-15 pont helyett így mindösszesen hét került a vásárhelyiek neve mellé és - mivel a vetélytársak egyike sem botlott - a csapat az első helyről a negyedikre esett vissza. „A hét első edzése előtt nem csak a hétvégi pontvesztést, de a korábban történt dolgokat is újra átbeszéltük és igyekeztünk lezárni a kudarcok okait. Azt még nem mondhatom, hogy minden a legnagyobb rendben van, de remélem, hogy a csapategység mielőbb ismét a régi lesz, hiszen e nélkül nem lehet jó eredményeket elérni. A hét folytatásában már a következő bajnoki megmérettetésre koncentráltunk, amely nekem személy szerint is igen érdekesnek ígérkezik. Szombaton délután ugyanis Algyőn lépünk pályára, ahol jómagam edzőként öt sikerekben gazdag, igaz néha kudarcokat is hozó évet töltöttem. Emlékszem, hogy algyői edzőként a vásárhelyi csapattal mindig változatos, igazi megyei rangadókat vívtunk, akkor még az NB III-ban. Az algyői csapatot Takács Zoltán személyében rutinos szakember irányítja, a játékosállománya jelenleg is nagyon jó erőkből áll, akik valamennyi ellenfelük ellen eséllyel veszik fel a küzdelmet, ráadásul otthon különösen veszélyesek. Ennek tudatában is azt mondhatom, hogy számunkra viszont létfontosságú, hogy elhozzuk a három pontot Algyőről, mert egy újabb pontvesztéssel már-már a dobogós helyezésre sem maradna esélyünk. Remélem, a játékosaim is átérzik a találkozó fontosságát és ennek megfelelően állnak hozzá a találkozóhoz. Szerencsére a játékosállományunkban eltiltott nincs, mindössze a fiatal

Király Dávid

bajlódik hetek óta sérüléssel és

Jesenszki György

szenvedett kisebb bokasérülést a heti egyik edzésen, viszont az elmúlt heti találkozót kihagyók közül

Kerepeczki Csaba

felgyógyult betegségéből, míg

Tóth József

kisebb sérülése is a múlté, így mondhatom, hogy a legerősebb összeállításban léphetünk pályára Algyőn.” - fejezte be Lóczi István.

Az Algyő SK várható kerete:

Szűcs M., Révész (kapusok), Szűcs K., Szélpál, Pénzváltó, Daróczi, Koza, Sebők, Takács, Pataki, Gyimesi, Farkas, Bogdán, Podonyi, Kohajda, Kiss, Hadár, Mohácsi.

A Hódmezővásárhelyi FC várható összeállítása:

Vasas - Szabó M., Antal, Grósz, Marton, Kerepeczki, Varga R. vagy Kökény, Varga M., Konc A., Bernát, Rácz D. vagy Hatvani.

Emlékeztetőül az őszi meccsükön:

Hódmezővásárhelyi FC – Algyő SK 2-1 (0-1)

Hódmezővásárhely, városi stadion, 300 néző. Vezette: Telek András (Görgényi András, Rakonczás Zsolt).

HFC:

Vasas G. – Varga M., Antal, Tóth J., Szakál (Huszár 87′), Kökény (Keller 58′), Nagy A., Szabó M. (Varga R. 72′), Huszka (Jesenszki 67′), Konc A., Hatvani J.

Vezetőedző:

Dezső Ferenc.

Algyő:

Szűcs M. – Koza, Gyimesi, Gonda, Daróczi, Laczkó J., Takács R., Kohajda (Mohácsi 59′), Pataki, Hegedűs (Kiss B. 84′), Hadár.

Vezetőedző:

Takács Zoltán.

Gólszerzők:

Varga M. (54′ – tizenegyesből), Konc (74′), ill. Pataki (33′)

Sárga lap:

Antal (23′), Nagy A. (35′, 62′), Kökény (45′), Varga R. (90+4′), ill. Laczkó (20′, 51′), Daróczi (29′), Hadár (53′), Pataki (68′), Szűcs (72′), Hegedűs (77′).

Piros lap:

Nagy A. (62′), ill. Laczkó (51′), Koza (72′).

Így játszottak a csapatok a 20. fordulóban:

Ujszegedi TC – Algyő SK 1-0 (0-0)

Újszeged, Kertész utca, 150 néző. Vezette: Szeles Ádám (Kasza, Kovács).

UTC:

Tombácz – Hegyesi (Mészáros T. 70′), Mészáros Z., Bilic, Bálint, Szentes Bíró, Kazi, Dürgő, Gajdacsi, Balogh, Puhalák.

Játékos-edző:

Brinszky Adrián.

Algyő:

Szűcs M. – Szűcs K., Szélpál, Pénzváltó, Daróczi (Kiss 80′), Takács, Farkas, Sebők (Mohácsi 65′), Pataki (Podonyi 70′), Bogdán, Kohajda.

Vezetőedző:

Takács Zoltán.

Gólszerző:

Szentes Bíró T. (79′).

Hódmezővásárhelyi FC – Nagymágocs SE 0-0

Hódmezővásárhely, 150 néző. Vezette: Bánáthy J.

HFC:

Vasas – Szabó M., Antal, Grósz, Marton – Nagy A. (Huszka M. 59.’), Keller Z. (Konc A. 46.’), Varga R., Varga M. (Kökény 78.’) – Rácz D. (Hatvani J. 46.’), Bernát.

Vezetőedző:

Lóczi István.

Nagymágocs:

Kovács I. – Takács B., Sándor L., Markovics N., Takács Á. – Sándor Z. – Köteles (Kovács F. 59.’), Makai S. (Kerekes L. 90.’), Dovics M. (Szepesi J. 66.’) – Szarvas J. (Fejes F. 90.’).

Vezetőedző:

Györgyi István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.