Sport

Labdarúgás: hajszálon múlt a Mórahalom újabb sikere + FOTÓK, VIDEÓ

Labdarúgás: hajszálon múlt a Mórahalom újabb sikere + FOTÓK, VIDEÓ

2014. április 19., szombat
Labdarúgás: hajszálon múlt a Mórahalom újabb sikere + FOTÓK, VIDEÓ
fk_morahalom_mj 025

Kiélezett, szoros összecsapást vívott egymással az FK 1899 Szeged és a Mórahalom VSE, amelyet végül egy egyéni hiba, illetve Szőke Péter azt követő zseniális megoldása döntött el. Győzelmükkel a homokhátiak tartják a lépést az éllovas Tisza Volánnal.

A vendégek fölényét hozta az első játékrész, sőt, a 15. percben a vezetést is kis híján megszerezték a homokhátiak, de

Szőke Péter

fejesgólját a játékvezető les miatt érvénytelenítette. A folytatásban sem hagyta kicsúszni kezéből a mérkőzés irányítását a Mórahalom, de a hazai együttes védelme jól zárta a területeket, így igazán nagy helyzeteket nem láthatott a szép számban megjelent publikum. A félidő hajrájában fokozatosan jött ki a szorításból az FK, ami aztán a szünet után már igazán veszélyes támadójátékkal is párosult. Az 55. minutumban például

Forró Attila

közeli kapáslövésénél kellett bravúrt bemutatnia

Czirják Tamásnak

, ahogyan tette azt nem sokkal később

Heredea Máté

fejesénél is. Az agresszív letámadás révén egyre nőtt a diszkoszvetősök fölénye a labdarbirtoklás terén, a sárga mezesek jószerével a félpályáig sem tudtak eljutni a labdakihozatalokkal. Alig negyedórával a meccs vége előtt aztán váratlan fordulat következett be, amikor

Magyar György

dobta támadásba a jobb szélen meginduló Szőke Pétert. A csatár lefutotta az őt üldöző védőket, és bár még jelentős távolságra volt a hazai kaputól,

Brunczvik Dániel

mégis messze kifutott a gólvonaltól, a mórahalmiak játékosa pedig egy precíz emeléssel megszerezte a vezetést csapatának. (0-1) Pár perccel később aztán Szőke egy szabadrúgás után fejjel is a hálóba talált, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. (0-2) A lefújás előtt egy ártalmatlan szituációban

Varga Martin

kapott egyből pirosat, miután vélhetően odaszólt valamit a bírónak, így az FK tehetséges támadója biztosan kihagyja a gárda jövő heti, csanádpalotai találkozóját. Győzelme révén a Mórahalom már 59 pontot számlál, akárcsak a gólaránya révén éllovas Tisza Volán. Az FK 1899 Szeged a tizedik helyet foglalja el a táblázaton.

Szeged, Felső Tisza parti stadion, műfű, 250 néző
2014. április 19., 19.00
FK 1899 Szeged
Mórahalom VSE
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Rácz Béla • asszisztens: Szabó Gábor, Tóth Ferenc
0
-
2

Labdarúgó megyei I. osztály 23. forduló:

FK 1899 Szeged – Mórahalom VSE 0-2 (0-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion, műfű, 250 néző. Vezette: Rácz Béla (Szabó Gábor, Tóth Ferenc).

FK 1899 Szeged:

Brunczvik - Németh, Szecska, Turján, Degovics, Heredea, Csuka (Szőcs 84'), Forró, Lajkó (Simon 87'), Varga, Gyurkovics (Szalai 84').

Vezetőedző:

Hüvös Gábor.

Mórahalom:

Czirják - Takács (Bokányi B. 87'), Vojnic-Zelic, Szücs, Barna, Magyar (Kothencz 84'), Zámbori (Babarczi 87'), Tóth (Lázár 82'), Bokányi R., K.Tóth, Szőke.

Játékos-edző:

Magyar György.

Gólszerzők:

Szőke (74', 77').

Sárga lap:

Forró (18'), Heredea (24'), Németh (76'), ill. Bokányi R. (80'), Vojnic-Zelic (90+2').

Piros lap:

Varga (90+1'). Hüvös Gábor:

"Először is gratulálok a csapatomnak, nagyon büszke vagyok rájuk, igazi férfi munkát végeztek. Talán nem nagyképűség, ha azt mondom, megérdemeltünk volna egy pontot mindenképpen ezen a mérkőzésen. Megvoltak azok a helyzeteink, amelyekből ha gólt szerzünk, minden valószínűség szerint kibekkeljük a hátralévő időt és nyerünk. Sajnos nem így sikerült, de ez egy olyan találkozó volt, amilyen után egy edző mondhatja azt, hogy így ki lehet kapni. Büszke vagyok a csapatomra, és köszönöm a szurkolóknak a kitartó biztatást!"

Magyar György:

"Próbáltuk a saját játékunkat játszani, és úgy gondolom, az első félidőben sikerült is ráerőltetni az akaratunkat az FK 1899 Szegedre. Attól függetlenül, hogy szimpatikus csapatnak tartom őket, időnként a keménység átcsapott durvaságba a részükről. Szünet után aztán egészen más mentalitásban jöttek vissza a pályára. Mindent egy lapra feltéve támadtak, amivel meg is zavartak minket kissé. Sok helyzetet dolgozott ki az FK, de állta a sarat mind a védősorunk, mind Czirják Tamás a kapuban. A sors, illetve a labdarúgás iróniája, hogy aztán a hazaiak kihagyott helyzetei megbosszulták magukat, és két góllal sikerült megnyernünk ezt a mérkőzést."

Tekintse meg a SZEGEDma TV videóját, benne Szőke Péter két találatával!

https://www.youtube.com/watch?v=viOGUbcQleA&feature=youtu.be

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+3'
Vége a meccsnek, Rácz Béla lefújta. A 90 perc javában egyenlő erők küzdelmét láthatta a közönség, de a vendég Mórahalom egy védelmi hibát kihasználva eldöntötte az összecsapás kimenetelét.
90+1'
Tüntet a publikum! Varga Martin ütközött a tizenhatoson belül Barna Dáviddal, a spori pedig büntető helyett kiállította a túlzottan hevesen reklamáló szegedi csatárt.
87'
Minden játékmegszakítás aranyat ér... Simon váltotta Lajkót, a vendégektől pedig Zámbori és Takács szállt ki a meccsből, Bokányi Balázs és Babarczi pedig be helyettük.
84'
Újabb cserék, mindkét oldalon ezúttal. Az FK-nál Szőcs és Szalai ment fel Csuka, illetve Gyurkovics "kárára". A sárga mezeseknél Kothencz váltotta Magyart.
82'
Csere a Mórahalomnál, Tóth helyett Lázár állt be.
79'
Varga lőtt 25 méterről, élesen csapódott a löket, Czirják csak szögletre tudta tolni.
77'
GÓÓÓL!!! Magyar adott középre a rögzített helyzetből, Szőke pedig a hosszú oldalról visszafejelte Brunczvik mellett a labdát a rövidre! 0-2!
76'
Németh tarolta le K.Tóthot az alapvonal és a tizenhatos vonala találkozásánál, sárgát mutat fel az eset kapcsán a spori.
74'
GÓÓÓL!!! Mekkora hiba?! Magyar indította a félpályánál Szőkét, akit három(!) védő kísért, Brunczvik mégis kimozdult a kapujától bő 30 méterre, a mórahalmi csatár pedig gondolkodás nélkül emelt az üres hálóba a térfél közepétől! 0-1!
71'
Hosszú ideje képtelen átlépni a felezővonalat a Mórahalom.
67'
Ezúttal fordított a szereposztás, Varga szerzett labdát, egyből indította Gyurkovicsot, Szücs határozott zárása kellett, hogy Czirják érje el a bogyót előbb.
65'
Varga Martin borzolja a kedélyeket! Gyurkovics készített le a támadónak mellel egy felívelést, aki aztán állítgatás nélkül bombázott 20-ról, alig-alig eltévesztve a bal kapufát.
63'
Ébredezik a Mórahalom, K.Tóth adott be balról, de mélyre sikerült, Brunczvik így nyugodtan vehette magához a játékszert.
59'
Nem árul zsákbamacskát az FK, nyíltan támadnak a hazaiak a győzelem reményében. Ezúttal Lajkó adott be szöglettel felérő szabadot, Czirjáknak résen kellett lennie, hogy az érkező támadók elől tisztázni tudjon a hosszú oldalon.
57'
Heredea szabadrúgása után Gyurkovics tette egyből kapura 25-ről a kipattanót, izzott a labdától a levegő, annyi erő volt benne, de nem találta el a fickát.
55'
Mi maradt ki?! Kontrázhatott az FK, Forró indította a jobb szélen Heredeát, majd ő érkezett a beadásra is, de 7 méteres kapáslövését Czirják emberfeletti bravúrral hárította.
53'
Ez lehet a megoldás a betömörülő védekezés ellen? Egy mórahalmi átlövés csattant a semmiből a kapufán.
51'
Magyar György lépett hátra labdáért, közben érezve csapata hátrányát a pálya középső szekciójában, felküldte támadásba balhátvédjét, Barnát, így K.Tóth húzódott középre. Az akció mindemellett nem hozott sikert.
46'
Folytatódik a találkozó, egyik mester sem határozta el magát csere mellett a szünetben.
SZÜNET
45'
Itt a félidő vége, Rácz sporttárs csak másodperceket hosszabbított. Az első felvonás javában a Mórahalom akarata érvényesült, már ami a mezőnyt illeti, mert igazán nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani Szőke Péterék. Az FK egyelőre jól tartja magát, sőt, az utolsó tíz percben kijöttek a szorításból, és előrejátékban is tudtak mutatni valamit a Hüvös-legények.
42'
Lajkó bal oldali beadására Varga robbant be a rövidnél, fejese kevéssel tévesztette el a kaput.
41'
Lajkónak lőttek be kiváló ütemben egy labdát a tizenhatoson belülre, Szücsnek nagyot kellett sprintelnie, hogy előbb érjen oda.
39'
Gyurkovicsnak járt a "Bravó!" a kispadtól, miután addig hajtotta a labdát, amíg Vojnic-Zelic kénytelen nem volt a lelátóra bombázni azt vészmegoldásként.
35'
Kijött a szorításból az FK, Lajkó robogott a labdával, bő 40 métert vezette, mire Takács fellökte. Az eset kapcsán megítélt szabadot Csuka ívelte fel, de csemege volt Czirjáknak.
33'
Magyar György kettőt lépett hátra a labdától, felhúzta a rúgókat, hogy aztán jelentős erővel zúdítson egy löketet centikkel a kapu fölé.
32'
Degovics rúgta hátulról bokán Bokányit, ez is szabad. 22 méter a távolság, középről lehet kísérletezni.
31'
Magyar tekert jobbal jobbról a rövidre, a sorfalban álló Lajkó fejéről pedig szögletre pattant a játékszer.
30'
K.Tóth dobta volna támadásba a jobb szélen Bokányit, a sárga mezes szélsőt végül Degovics és Turján közös erővel vitte földre a tizenhatos előterében. Veszélyes szabadrúgást lőhet a Mórahalom.
27'
Brunczviknak kellett kapkodnia a lábát, miután Szőke rástartolt egy rövidnek tűnő hazaadásra. Végül a kapus ért oda előbb.
24'
Heredea indult volna meg, de Barna megelőzte, a hazaiak játékosa azonban lendületből elgáncsolta az ellenfelét. Sárga lap ez is.
22'
Fölényben futballoznak Magyar György tanítványai, helyzetekig ugyanakkor egyelőre nem jutnak, jól zár az FK-védelem.
18'
Forró taposott nagyon csúnyán Szőke lábszárába, sárga érte a kék-feketék játékosának jutalma.
15'
Forró csúszott nyújtott lábbal a tizenhatos sarkánál Takácsra, a homokhátiak védője ugyan átugrotta, landolás közben azonban - akaratlanul - eltrafálta lábbal az ellenfél fejét. A szabad mindenesetre a vendégeké lett, Zámbori beadását pedig Szőke fejelte a rövidre érkezve a kapuba, de a bíró les címén érvénytelenítette a találatot.
13'
Zámbori beadását kifejelték a bekkek.
12'
Bokányi és Degovics rúgott össze a tizenhatos oldalsó vonalánál, utóbbit látta szabálytalannak a spori, jó helyről lőhet szabadot a Mórahalom.
9'
Magyar zavart el egy labdát a hazai kapura 25-ről, a bomba szitált a levegőben. Brunczvik csak öklözni tudta, szerencséjére védőt talált meg a kipattanó.
8'
Egy Zámboritól szerzett labda után úgy tűnt, Lajkó megindulhat a balon, de végül visszapasszt választott, a folytatásban pedig lelassult, elhalt az FK akciója.
4'
Szőke vette át az ötös sarkánál Takács beadását, de Szecska még időben érkezett és szerelte a mórahalmi támadót.
1'
A diszkoszvetősök kezdték a mérkőzést.
18.55: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok a pályán melegítenek. AZ időjárás csak szórványosan kegyes a résztvevőkhöz, bár esőnek, zivatarnak egyelőre nincs nyoma, az igen csípős tavaszi hideget enyhe szél sodorja a gyep felett. Péntek doktor egyébként jól dolgozott mindkét oldalon, a hazaiaknál Dóra és Barta, a vendégeknél Udvari tudott végül leülni a padra korábbi sérülése ellenére. A mérkőzés Rácz Béla sípjelére 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk itt olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.