Sport

Labdarúgás: Csanádpalotán is botlott az FK + FOTÓK

Labdarúgás: Csanádpalotán is botlott az FK + FOTÓK

2014. április 27., vasárnap
Labdarúgás: Csanádpalotán is botlott az FK + FOTÓK
csanadpalota_fkszeged_051_bz

Ismét egy kapushiba okozta az FK 1899 Szeged vesztét, ezúttal a Csanádpalota tudta kihasználni a lehetőséget, s megszerezni a három pontot a kék-feketék elő.

A sűrű középmezőnyhöz tartozó csapatok találkozóján, a minél jobb helyezésért vívott harcban mindkét gárdának égető szüksége volt a három pont megszerzésére ezen a mérkőzésen, ezzel a nyilvánvaló téttel léptek pályára a játékosok. Egyik csapat sem akart hátul túlságosan kinyílni, ezért alaposan megszervezték a védekező munkájukat, jobbára a tizenhatosok között folyt a küzdelem, egyik fél sem tudott a másik hátvédsora mögé kerülni. A hazaiak szélekről dolgoztak ki lehetőségeket, aminek a megakadályozása komoly feladatot jelentett a vendégek számára, gólhelyzetet azonban nem sikerült teremteniük. Ellenben a másik oldalon annál is inkább volt izgalom. Igaz, itt is csupán

Imre Z.

jól irányzott szabadrúgásaival tudtak operálni, viszont

Potoret

kétszer is résen volt, mindannyiszor bravúrral védett. Jobbára egy barátságos edzőmérkőzésre hasonlított az első félidő képe, mintsem egy fontos bajnokira. A fordulás után viszont hatalmas változás állt be. Ehhez az kellett, hogy

Turjánt

reklamálásért kiállítsa a játékvezető. Ezzel egycsapásra vérszemet kaptak mind a hazai, mind a vendégjátékosok. Megnőtt az iram a találkozón: a kék-feketék az emberhátrány miatt feladták a hátsó stabilitásukat, feljebb tolták a védekezésüket és ez jót tett a mérkőzésnek is. A hazaiak bátrabban támadhattak és biztosabban használták ki helyzeti előnyüket, s fokozatosan felőrölték ellenfelüket. A félidő derekán olyan tűzijátékot rendeztek a szegedi kapu előtt, ami méltán váltott ki tapsot a csanádpalotai nézők körében. Ezekben a pillanatokban

Brunczvik

még feladata magaslatán állt, jól őrizte portáját, nem úgy a mérkőzés 70. percében, amikor kapitális hibát vétet. A kaputól mintegy 18 méterre kifutva, a felívelt labda ívét rosszul számolta ki, ami egy pattanás után áthullt felette és a védők között jól kilépő

Gabor

elé szállt - hazaiak román légiósa köszönte a szinte szó szerint ölébe hulló lehetőséget, és az üres kapuba gurított (1-0). A vezetés és a létszámfölény ellenére, érthetetlen okok miatt a hazaiak nem erőltették a támadásokat, visszaálltak a saját térfelükre és nem jöttek ki onnan. Erre kis híján ráfáztak, ugyanis a kék-feketék rögzített helyzetekből állandó veszélyt jelentettek a hazai kapura, de a gól, és ezzel egyidejűleg egyenlítés nem jött össze számukra. Ez a tény idegessé tette az addig békés mérkőzés képét. Kemény és durva belépők tarkították a mérkőzés utolsó tíz percét, amire

Kócsó

játékvezető tett pontot

Corbu

kiállításával. Ennek hatására lenyugodtak a kedélyek, és a továbbiakban a játékkal foglalkoztak a felek. A végére még akadt annyi izgalom, hogy a lefújás előtt, a hazai kapus a gólvonalon leszedje

Dóra

fejéről a labdát és ezzel megmentse a három pontot csapata számára. A mérkőzés képe alapján, egy háromesélyes összecsapáson szerencsével sikerült megszerezniük a győzelmet a hazaiaknak, akik ezzel biztossá tették előkelő pozíciójukat a táblázaton. A kék-feketék tavaszi vesszőfutása tovább tart, ezzel a vereséggel minden bizonnyal elszálltak reményeik, hogy a középmezőny élén végezzenek.

Labdarúgó megyei I. osztály 24. forduló:

Csanádpalota FC - FK 1899 Szeged 1-0 (0-0)

Csanádpalota, 200 néző. Vezette: Kócsó Tibor (Török Tamás, Szeri Tamás).

Csanádpalota:

Potoret - Vlad, Varga (Nagy-Gyuris 70'), Boros, Luculescu (Veréb 52'), Gabor, Siclovan, Lakatos, Cotuna, Corbu, Bozian.

Edző:

Lakatos Rudolf.

FK 1899 Szeged:

Brunczvik - Németh, Szecska, Turján, Degovics, Csuka (Boldizsár 55'), Forró, Imre Z., Szalai (Fejes 86'), Gyurkovics (Dóra 90'), Heredea.

Edző:

Hüvös Gábor.

Gólszerző:

Gabor (70').

Sárga lap:

Gabor (35'), Vlad (65'), illetve Forró (48'), Degovics (60').

Kiállítva:

Corbu (87'), ill. Turján (50'). Lakatos Rudolf:

"Harcos mérkőzésen egy jó csapat ellen játszottunk. A kiváló védekezésüket egyszer sikerült mattolnunk, ami három pontot ért számunkra. További sok sikert kívánok az FK 1899 Szegednek."

Hüvös Gábor:

"Megismétlődött a múlt heti koreográfia: jól játszottunk mégis kikaptunk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.