Sport

Labdarúgás: megfázott az algyői esőben a HFC + FOTÓK

Labdarúgás: megfázott az algyői esőben a HFC + FOTÓK

2014. április 5., szombat
Labdarúgás: megfázott az algyői esőben a HFC + FOTÓK
algyo_hfc_mj 63

Jól sáfárkodott az első félidőben a helyzetekkel az Algyő, miközben a védelem is rendkívül fegyelmezetten zárt hátul. A második felvonásban hajtott a gólokért a vendég csapat, de helyzeteket így is főként a kontráira építő Takács-gárda alakított ki, így megérdemelt hazai siker született a szomszédvárak csatájában.

Igen hamar, már a tizenhatodik percben vezetést szereztek a hazaiak, miután

Kohajda

verte meg egy az egyben

Antalt

, majd egy befelé húzás után laposan lőtt kapura. Az eső áztatta füvön felgyorsuló labda meglepte

Vasas

kapust, akinek a hasa alatt gurult a hálóba a játékszer. (1-0) A vásárhelyiek jószerével még fel sem ocsúdtak az első pofonból, máris jött a második.

Daróczi

ívelt fel egy szabadrúgást, amire

Pénzváltó

érkezett középen, és az exvolános bekk mindenkit túlugorva, egy igazi felhőfejessel vette be a HFC kapuját. (2-0) Az Algyő tulajdonképpen két helyzetből két gólt lőtt, aligha lehetett tehát panasza a helyzetkihasználásra a mérkőzés ezen szakaszában

Takács Zoltánnak

. Eközben a piros mezesek futballja teljesen súlytalannak mutatkozott, és ezen még az sem segített, hogy

Lóczi István

már az első felvonásban végrehajtott két cserét is. Szünet után a vendéglátók tudatosan visszaálltak saját térfelükre, átengedve a kezdeményezést a Lóczi-tanítványoknak, ugyanakkor lehetőséget teretmve így a kontráknak. Húsz percnyi játék után aztán Kohajda tehette volna fel az i-re a pontot, de ajtó-ablak helyzetben nem talált kaput. A vásárhelyiek támadásai rendre fennakadtak a szervezett hazai védekezésen,

Révésznek

tulajdonképpen alig-alig akadt dolga a lefújásig, így összességében aligha vitatható az Algyő győzelmének jogossága. A HFC vereségével alaposan lemaradt az aktuális meccsét egyaránt behuzó UTC-től és Tisza Volántól, míg a Mórahalom holnap szintén elléphet Rácz Dezsőéktől, amennyiben igazolja a papírformát Nagymágocson. Az algyőiek, kihasználva az FK és az Ásotthalom bukását, a nyolcadik helyre lépett fel.

Algyő, 100 néző
2014. április 5., 16.30
Algyő SK
Hódmezővásárhelyi FC
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Soós István • asszisztens: Dobai János, Barna Zoltán
2
-
0

Labdarúgó megyei I. osztály 21. forduló:

Algyő SK - Hódmezővásárhelyi FC 2-0 (2-0)

Algyő, 100 néző. Vezette: Soós István (Dobai János, Barna Zoltán).

Algyő:

Révész - Szűcs K., Szélpál, Pénzváltó, Daróczi, Takács (Mohácsi - a szünetben), Pataki, Gyimesi (Podonyi - a szünetben), Bogdán (Farkas 84'), Kohajda, Hadár.

Vezetőedző:

Takács Zoltán.

HFC:

Vasas - Szabó (Grósz - a szünetben), Kökény, Antal (Tóth 32'), Marton, Kerepeczki (Huszka 84'), Konc, Varga M., Varga R. (Nagy 55'), Rácz (Hatvani 40'), Bernát.

Vezetőedző:

Lóczi István.

Gólszerzők:

Kohajda (16'), Pénzváltó (23').

Sárga lap:

Daróczi (21'), Kökény (88'), ill. Varga R (28'), Tóth (55'), Konc (88'). Takács Zoltán:

"A mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemeltük a győzelmet, a két gólon kívül több helyzetet is teremtettünk az első félidőben, míg ellenfelünknek nem sikerült veszélyeztetni a kapunkat. A második játékrész a küzdelemről, az iramról szólt. Egy kifejezetten élvezetes meccsen arattunk megérdemelt győzelmet."

Lóczi István:

"Az elmúlt öt meccs óta az a tapasztalatom, hogy minden ellenfelünk jobban akart nyerni, mint mi. Nem tudom, hogy ősszel hogyan volt, de nem hinném, hogy én lennék az oka ennek a sikertelenségnek. Sok belső problémával küzdünk, amin úgy látszik nem tudunk túllépni. Én végzem a munkám rendesen, közben nem jön az eredmény, de ha a sikertelenségnek mégis én lennék az oka, akkor átadom a helyem másnak."

Online közvetítésünk:

90+1
Hatvani gyenge lövése zárja a mérkőzést, Soós sporttárs nem hosszabbított túl sokat. Mindent egybevetve megérdemelt sikert aratott az Algyő.
88'
Koncz csúszott oda értelmetlen szituációban az őt megelőző Szélpálnak, sárga érte a jutalma. Pillanatokkal később Kökény ütközött a félpályánál, majd a bíró sípszava után vélhetően elfogadhatatlanul adott hangot egyet nem értésének. Ez is lap lett.
84'
Mindkét mester frissíti csapatát a hajrára: Algyői oldalon Farkas váltotta Bogdánt, a vendégeknél pedig Huszka Kerepeczkit.
80'
Vasas robogott ki messze kapujától egy hosszú indításra, a baba után Kohajdát is felrúgta, a hazaiak szélsőjét ápolni kellett. Dacára a hazai szurkolók hangos reklamálásának, a bíró lapot nem mutatott fel az eset nyomán.
76'
Marton kapott forintos kiugratást Kerepeczkitől, a felfutó bal bekk büntetőterületen belül érte már utol a labdát. Pechjére Révész kiválóan élt együtt a játékkal, és még éppen megelőzte őt.
73'
Kerepeczki nehezen bírja a rangadó terhét, nagyon csúnyán szállt bele talppal Pataki sípcsontjába. Soós sporttárs habozás nélkül felmutatta a sárga lapot
70'
Nagyon hajt a szépítésért a Hódmezővásárhely, de az utolsó passzok rendre pontatlanok. Az imént Varga Máté adott volna gyilkos passzt a tizenhatos előteréből, de se Nagy, se Hatvani nem ért oda az átadásra.
64'
Kohajda dönthette volna el a rangadót, miután pataki passzából roboghatott ajtó-ablak helyzetben, de 11 méterről fölé-mellé durrantott.
61'
Tudatosan visszaáll az Algyő saját térfelére, az így keletkezett üres területeket pedig kontrákkal igyekszik kamatoztatni a Takács-legénység. Legutóbb például Szűcs roboghatott végig a jobb szélen, lapos középre adása Bogdánt találta meg, aki azonban nyolc méterről nem tudta bevenni a vásárhelyi kaput, köszönhetően az önfeláldozóan kivetődő Vasas kapusnak.
55'
Soós spori adott sárgát Tóth Józsefnek, vélhetően szövegelésért.
55'
Varga Róbert helyett Nagy András folytatja a játékot.
51'
Ezúttal Konc ellen követtek el az algyőiek szinte ugyanott faultot, az újabb szabadrúgást Konc rúgta egy blokkoló lábba.
50'
Csúnya jelenet után szaladtak össze a játékosok egy kupacba, Varga Róbert üvöltött nagyot egy, a lábát ért rúgás után. 16 méterről lőhetett így szabadot a HFC, hosszú vitatkozás után, de Bernát lövése a sorfalról szögletre pattant.
46'
A hazai oldalon Takács és Gyimesi maradt az öltözőben, helyüket Mohácsi és Podonyi vették át. A vendégeknél Szabó Márk helyére Grósz Márk állt be.
46'
Folytatódik a mérkőzés, mindkét oldalon történtek változások a szünetben.
SZÜNET
45'
Soós István nem hosszabbított, vége az első félidőnek. A szünetben megérdemelten vezet a végig szervezettebben és tudatosabban futballozó Algyő.
43'
Az imént beállt Hatvani futotta le szélsebesen a jobb szélen Pénzváltót, majd az algyői bekk jobb megoldás híján ellökte a csatárt. A tizenhatos vonalán túl Bernát adhatott így középre szabadrúgást, amit Varga Róbert hét méterről fejelt a kapu fölé.
40'
Újabb változtatást hajtott végre Lóczi István: Rácz Dezső helyett Hatvani Józsefet küldte csatába.
39'
Egyre indulatosabbak a vendégek játékosai, Rácz után Kökény is elég csúnyán ordított az ellenük fújó Soós sporira, de a bíró egyiküknek sem adott lapot.
32'
Lóczi István sem elégedett Antal teljesítményével, azok után cserélte le játékosát, hogy a bekk egy szöglet utáni fejessel kis híján szépített. Csereként Tóth József állt be a védelem tengelyébe.
29'
Antal nem nagyon bír Kohajdával, a vásárhelyi középhátvéd lábán ezúttal egy hátra passz pattant át, amire a fehér mezes támadó vércseként csapott le. Vasas kapus szerencséjére nyolc méterről túlzottan alányúlt a labdának.
28'
Varga Róbert tarolta le sárgát érően Hadárt a félpályánál.
23'
Daróczi állt egy szabadrúgás mögé, a vendégek térfelének közepénél jobb oldalt, beadására Pénzváltó érkezett középen menetrendszerűen, és emelkedett mindenkinél magasabbra, majd felhőfejessel Vasas felett bólintott a kapuba. 2-0
21'
Daróczi vágta fel az algyői térfél közepén Varga Mátét, amiért a bíró azonnal felmutatta a hazai játékosnak a sárga lapot.
19'
Konc durrantott kapásból kapura egy legurított szabadrúgást 20-ról, de a vizes labda vélhetően megcsúszott a rüsztjén, bedobással jöhet az Algyő.
16'
GÓÓÓL!!! Kohajda kapott kiváló ütemű indítást a jobb oldalon, a tizenhatos sarkánál egy lövőcsellel egy az egyben megverte Antalt, majd 16 méterről, kihasználva a csúszós talajt, az elvetődő Vasas hasa alatt a hálóba lőtt. 1-0
11'
Marton rúgott oda egy percen belül kétszer is Patakinak, a másodikat Soós sporttárs lefújta. Bár sárga nem járt az eset kapcsán, annyi már most látszik, hogy mindkét csapat az összes idegszálával csak a győzelemre koncentrál - bármi áron.
7'
Feltámadt kissé a szél, amit az előrehúzódó Marton Bence igyekezett is kiaknázni, húsz méterről megeresztett, félmagas lövése azonban éppen Révész kapus kezei között landolt.
4'
Az Algyőé az első helyzet, Szűcs Krisztián csinált meg két gyönyörű cselt a jobb oldalon, majd beadására Bogdán érkezett a hosszú oldalon. Az általa középre fejelt labdát pedig Kohajda továbbította középen a kapura - tette mindezt kézzel, így kifelé járt a szabadrúgás.
1'
A hazaiak kezdték a találkozót.
16.25: Üdvözöljük olvasónikat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok a bemelegítés utolsó mozzanatait végzik. Tiszta fehérben lépnek ma pályára az algyőiek, tiszta piros összeállítást választott a HFC. Az időjárás tökéletes a futballhoz, más kérdés, hogy az enyhe eső kevésbé barátja a szurkolóknak, akik ennek ellenére is szép számban eljöttek a rangadóra. A mérkőzés Soós István sporttárs sípjelére 16.30-kor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.