Közélet

Középiskolások Hete (Kö7) – Az IH újra a fiataloké

Középiskolások Hete (Kö7) – Az IH újra a fiataloké

2014. április 9., szerda
Középiskolások Hete (Kö7) – Az IH újra a fiataloké
Ko7_alkotas

Évtizedes álmából ébresztették fel a középiskolások művészeti tevékenységét bemutató rendezvényt az Ifjúsági Ház által működtetett D2 Ifjúsági Fejlesztő és Médiaközpont munkatársai. A kilencvenes években minden évben megrendezésre kerülő, fiatalok körében népszerű esemény újraélesztésével is hangsúlyozni kívánja az Ifjúsági Ház, hogy újra a fiatalok házává kíván válni.

A 90-es években több ma elismert művész első bemutatkozási lehetőségeinek egyike volt a Középiskolások Művészeti Hete. Számos akkori előadónak életre szóló élményeket szerzett a program. A 2014. március 31-től április 4-ig megvalósításra került rendezvény méltó felélesztését jelentette a hagyományoknak. Egy teljes héten keresztül rengeteg program közül válogathattak azok a fiatalok, akik betértek a Tisza partján található épületbe. A szervezők számos művészeti ág képviselőjének biztosítottak teret és lehetőséget a bemutatkozásra. Az első nap az építészet, film és fotó, a második a képző- és iparművészet köré összpontosult. Szerdán az irodalomé volt a főszerep, csütörtökön a színház és táncművészet képviselői mutatkoztak be. Pénteken a zenészeké volt a színpad. Minden napnak egy ismert szakember volt a védnöke, így került Nátyi Róbert művészettörténész, Szilasi László író, tanszékvezető egyetemi docens, Gyüdi Sándor színigazgató karmester, és Kiszin Miklós zenész előadása is a programba. Krizbai Teca, a Csillag születik 3 felfedezettje a Nem Adom Fel Alapítvány segítségével adott nagy sikerű koncertet az IH Caféban. A koncerteken és előadásokon kívül a D2 klubfoglalkozásait is ki lehetett próbálni a helyszínen. A hat napos rendezvény során az IH nagytermében egy Szegedet szimbolizáló installáció készült el számos önkéntes bevonásával, akik többek között a Szegedi Dóm, az Ifjúsági Ház, a Vedres István Építészeti Szakközépiskola, a nagy zsinagóga és a Szent István téri víztorony makettjét készítették el. A rendezvényen több mint félezer középiskolás adta át magát az élménynek, hogy ez a hét csakis róluk és értük szól. A 108 fellépő fiatal nagy részének most először volt lehetősége fellépésre, tehetségük bizonyítására. Számos érdeklődő megjegyezte, szívesen venne részt ifjúsági tevékenységekben rendszeresen, ha lenne rá alkalom. Ez a lehetőség szerencsére adott, mivel a D2 munkatársai a Dózsa György utca 2. szám alatt minden hétköznap színes programokkal várják a fiatalokat. A rendezvényt bemutató kisfilm alább tekinthető meg. https://www.youtube.com/watch?v=RaQhY166JKs

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.