Egyetem

Ismét Eurorégiós Sajtónapot szervez az SZTE

Ismét Eurorégiós Sajtónapot szervez az SZTE

2014. április 29., kedd
Ismét Eurorégiós Sajtónapot szervez az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága és az SZTE Média Centruma második alkalommal rendezi meg a Magyarországot és a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiót érintő Eurorégiós Sajtónapját. A programhoz kapcsolódóan fotópályázatot is hirdetnek.

Az immár második alkalommal megszervezett rendezvény célja, hogy a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió által érintett három országhoz tartozó térség felsőoktatási intézményei és a regionális médiumok kommunikációs szakemberei – együttműködve külügyi és EU-szakértőkkel – megvitassák: hol a helye, mi a szerepe a sajtónak az Európai Unióban és a nemzetközi felsőoktatási térben. A rendezvénynek külön aktualitást ad a május 9-i Európa nap és az Európai Parlament közelgő újraválasztásának időpontja. A szegedi eurorégiós sajtónap célja, hogy a felsőoktatási kommunikációért dolgozó szakemberek és a regionális médiumok munkatársai számára fórumot teremtsen, hogy egyeztessék álláspontjukat, és föltárja a későbbi együttműködés lehetőségeit. Olyan kérdésekre is keressük együtt a választ, hogy például: „Milyen a diplomaták, uniós szervezetek képviselőinek a kapcsolata a regionális médiumokkal?” „Az EU kommunikációjában hogyan foglalkozik a régiókkal, például a DKMT Eurorégióval?” „Mit tesz és mit tehetne a sajtó azért, hogy az európai identitás kialakuljon az Európai Unió állampolgáraiban?” „Mindebben mi a regionális sajtó és mi az egyetemi sajtókommunikáció szerepe?”

A május 8. II. Eurorégiós Sajtónap programja

10.00-11.00 óra: Előadások (az EU intézményrendszere és a régiók), vita. 11.00-11.30 óra: Kávészünet. Interjúlehetőségek. 11.30 – 12.30 óra: Előadások (nemzeti és nemzetközi felsőoktatás), vita. 12.30-13.00 óra: Szendvicsebéd. 13.00-14.00 óra: Előadások (uniós, eurégiós, regionális, egyetemi sajtó). 14.30 órától: A Hazánk: Európa című fotópályázat anyagából összeállított kiállítás megnyitója a világ legszebb 50 könyvtára közé választott SZTE Klebelsberg Könyvtárban.

Továbbá a Szegedi Tudományegyetem Média Centruma fotópályázatot is hirdet Hazánk: Európa címmel.

A pályázatra olyan fekete-fehér vagy színes fotókat várunk, amelyek témája az európai identitás fogalmához, a szerző hazájának és az Európai Uniónak a kapcsolatához kötődnek, illetve a szerzőnek az európaisággal kapcsolatos gondolkodásmódját tükrözik. Szerzőnként maximum 5 darab egyedi képet, illetve egy-egy fotósorozatot (sorozatonként maximum 5 darab fotót) várunk kiállításra kész papírkép formájában. A paszpartu mérete 50x70 vagy 30x40 cm, a fotók mérete a paszpartun belül tetszőleges. A pályázatra beküldött mindegyik kép hátulján fel kell tüntetni a kép címét, (esetleges médiabeli megjelenési helyét és idejét), a szerző adatait (név, értesítési cím, telefonszám, e-mail). A pályamunkákat szakmai zsűri értékeli. Díjak: I. 30 ezer Ft, II. 20 ezer Ft, III. 10 ezer Ft; különdíj: Erasmus és Campus Hungary ösztöndíjasoknak. A beérkezett pályaművekből kiállítást rendezünk a Szegedi Tudományegyetemen. A fotópályázat eredményhirdetését és a díjátadást 2014. május 8-án, a MédiaCentrum által rendezett II. Eurorégiós Sajtónapon tartjuk. A fotók beküldésének határideje: 2014. április 30. (szerda), déli 12 óra. A fotókat ide várjuk: SZTE MédiaCentrum központi szerkesztősége, 6722 Szeged, Honvéd tér 6.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.