Szórakozás

Keddi programajánló: zenés est Csákányi Eszterrel, közönségtalálkozó Kovács Péterrel

Keddi programajánló: zenés est Csákányi Eszterrel, közönségtalálkozó Kovács Péterrel

2014. április 21., hétfő
Keddi programajánló: zenés est Csákányi Eszterrel, közönségtalálkozó Kovács Péterrel
csakanyi eszter_fotó_stekovics_gaspar

A GTK-n két kötetet mutatnak be, a Reökben Kovács Péter festőművésszel lesz közönségtalálkozó, míg a kisszínházban Csákányi Eszter Akit az istenek szeretnek című estjére invitálják az érdeklődőket.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kutatóközpontja, illetve az Akciókutatók a Fenntarthatóságért (AKUT) Egyesület kettős, közösen szervezett könyvbemutatóra invitálja az érdeklődőket fél négytől az

SZTE GTK aulájába

. A könyvbemutatón a szerzők, kiadók, illetve a szervezők munkatársai mutatnak be két frissen megjelent könyvet. Ezek közül az első Ernst Schumacher „A kicsi szép” című könyve (Katalizátor, 2014), amely máig a zöld közgazdaságtani és etikai gondolkodás egyik meghatározó „alapműve”. A másik Vincent Liegey és szerzőtársai 2013-ban megjelent „Jólét gazdasági növekedés nélkül – A Nemnövekedés felé” című könyve (Eszmélet, 2013), amely napjaink egyik „radikális”, a természeti és társadalmi szempontból egyaránt sok kritikát kapott gazdaságinövekedés-centrikus paradigmával szakítani kívánó társadalmi-tudományos gondolkodásmódját, a nem-növekedés gondolatkörét, illetve az ennek egyik potenciális eszközéül szolgáló „feltétel nélküli alapjuttatás” koncepcióját mutatja be. Közönségtalálkozó Kovács Péter festőművésszel 16 órától a

Reök-ben

. Ritka alkalom, hogy egy tárlat látogatója találkozhat a kiállított alkotásokat létrehozó művésszel. Kovács Péter aktuális, Reök-beli kiállításának kísérőprogramja erre ad lehetőséget 16 órakor. A művész életpályájáról, központi témájáról, alkotásairól mesél a beszélgetés során, és még az is lehet, hogy egy rögtönzött tárlatvezetésben is lesz részünk a látogatóknak. A moderátor Nátyi Róbert művészettörténész. A program ingyenes. A nagyszabású tárlat a Munkácsy- és Kossuth-díjas művész elmúlt negyven évének alkotásait mutatja be, méghozzá több magángyűjteményből, a Magyar Nemzeti Galériából, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumból, a szegedi Móra Ferenc Múzeumból, a Csongrád Megyei Önkormányzatból és a Kogart-gyűjteményből válogatott művek segítségével. A kiállítás, amellett, hogy az életmű legjelentősebb festményeit, grafikáit sorakoztatja fel, a művész mese- és könyvillusztrációit is bemutatja, melyek korábban nem szerepeltek tárlaton.

8F1A6507_DxO

Retro társasjátékok estje lesz 18 órakor a

JUGYU Klubban

. Ki nevet a végén? Gazdálkodj okosan! Malom, Teddy vezetős játék, Piroska, Römi. Fődíj: Retro csomag. Minden résztvevő Turbó rágót kap ajándékba. Kétfős csapatok jelentkezését várják. Greg Rekus

és Migre Le Tigre koncert lesz 20 órától a Jazz Kocsmában. Migre Le Tigre, azaz Rüfi mindennapjait Svájcban tölti, itt segít megértetni a jóléttől megtébolyodott állampolgárokkal a KMK-ÜK fogalmát, életvitelével megvalósít mindent, amit el akarnak előlünk rejteni. Ha Borsodban lakna egy nagy csomó ilyen ember, akkor vona gábornak még dúró dórára se állna fel. Az a fajta ember, aki nem hajlandó a zenélésen kívül mást csinálni, ezért sose képes kifizetni a lakbért, nem vesz még kaját se, de hajfestékre és tudatmódosítókra mégis mindig futja neki. Greg Rekus adottságai már sokkal kedvezőbbek lennének az üzletszerű kéjelgéshez, de leszarja. Pedig úgy néz ki, mintha az amerikai pite egy le nem adott verziójából vetítenének eléd egy balhésnak szánt karaktert, akit 160 centire zsugorítottak. Te nem szarsz be tőle, de a tinik még a tekintetükkel is kerülik, nehogy fejjel lefelé belenyomja őket egy wc-be, vagy a fejükre húzza az alsógatyájukat. Ha megjelenik a középiskola folyosóján, az okosabb kiscsávók édesanyjuk fényképét és kedvenc teniszlabdájukat szorongatva bezárkóznak a szekrényükbe. Egy emelvényen gitározik, hogy ne tűnjön fel milyen pici.

csakanyi eszter_foto_tumbasz hedi
Akit az istenek szeretnek – Csákányi Eszter zenés estje 19 órakor kezdődik a kisszínházban. "Magamról és a női lélek megannyi arcáról mesélek ebben az estben" – mondja Csákányi Eszter. A téma örök: nők – végletes lelkiállapotban. Nők, akik alárendelik magukat a férfinak, akik hiába várakoznak a megbeszélt randevún, akik kiszellőztetik a lakásból a magányt, és akik mégis mindig életben maradnak. Csákányi Eszter mutatja be őket nagy empátiával és rokonszenvvel, humorral és öniróniával új önálló estjén, amelyet a budapesti bemutatót megelőzően láthat Szegeden a közönség. A BCM Organic Trio koncertje 20 órakor kezdődik a Millenniumi Kávéházban. A Blaho Attila - orgona, Csendes Csaba - dobok és Matthew Mitchell - gitár által alkotott trió az úgynevezett orgona trió, a stílus és előadásmód kialakulása az '50-es '60-as évekre tehető. A zenekart alkotó 3 kiváló muzsikusnak összesen több mint 60 év színpadi tapasztalata van, és pályafutásuk során az összes kontinenst bejárták zenekaraikkal. Koncertjük egyben tiszteletadás a nagy elődök előtt, mint Jimmy Smith, Wes Montgomery, vagy a még ma is élő és alkotó Joey DeFrancesco és Lonnie Smith. A koncerten a jazz irodalom gyöngyszemeiből válogatnak, és az előadók személye, továbbá a különleges felállás garantálja a nem mindennapi élményt. Az est vendége a kiváló fiatal szaxofonos Pusker Márk, aki a budapesti Zeneakadémia után a müncheni jazz-tanszakon tökéletesíti játékát. Ingmar Bergman Fafestmény című színművét láthatja a nagyérdemű 20 órkoar a Zero Art Caféban a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) előadásában. A darab alapvető kérdése jellegzetesen huszonegyedik századi, a modern ember kételyeit fogalmazza meg, magányát, haláltól való félelmét. Ezért modern embernek az elemi, egzisztenciális szorongása allegorikus formában, a középkori moralitás és a haláltánc kereteiben fogalmazódik meg. Így együtt kérdezzük meg a nézővel, vagy éppen a nézőtől: A kérdés ebben a helyzetben hogyan élnénk addig, ameddig élhetünk? Milyen elv szab irányt tetteinknek? Vagy nincs, és nem is volt ilyen? Kinek lennénk fontosak? Mi is az igazán fontos? Fontos lenne egyáltalán valami?
szesz fafestmeny
Az olasz Bothers 21 órakor lép fel a Live Music Clubban (ex Gin tonic). A szegedi Nemzetközi Super 8mm Fesztivál bemutatja 21 órától a Grand Caféban a 2010-es díjnyertes filmek vetítésére invitálja a filmkedvelőket.

Folyamatos kiállítások, programok:

Fiatal tehetségek mutatkoznak be az Új Nemzedék Kontaktpontban, május végéig Draxler Orsolya és Novák Anna képeit lehet tekinthetik meg az érdeklődők. A lányok iskola és munka mellett szabadidejükben alkotnak. Az Új Nemzedék Kontaktpont várja azon fiatalok jelentkezését, akik szívesen kiállítanák a műveiket az ifjúsági irodában.
uj nemzedek plusz kontaktpont tarlat
Mese itt, mese ott címmel észt-magyar meseillusztrációs kiállítás nyílt a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Magyarországi Észt Intézet, a Tallinni Magyar Intézet, a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat és az Észt Gyermekirodalmi Központ együttműködésében megvalósuló projekt másfél éve kezdődött: 9 magyar és 9 észt szerző felkérést kapott, hogy írjanak szabadon választott témájú, 6-10 éves gyerekeknek szóló mesét. Az így született történetek útra keltek, egyik országból a másikba vándoroltak és ott illusztrátorokra találtak. A kiállításon részt vevő művészek a számukra legkedvesebb, leginkább ihletadó írást választották ki: a magyar illusztrátorok az észt mesék szereplőit, az észtek a magyar mesealakokat keltették életre fantáziájuk segítségével; akadtak olyanok is, akik nem érték be egyetlen mesével. Mennyire ismerjük mi, észtek és magyarok, egymás gyermek- és ifjúsági irodalmát illetve a meséket, történeteket formákba és színekbe öltöztető művészeket? Joggal nevezhetjük hiánypótlónak a mindkét résztvevő felet gazdagító kiállítás, hiszen ilyen nagy számban még soha nem mutatkoztak be magyar és észt illusztrátorok egymás országában. A tárlat április végéig látogatható. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.