Közélet

Fidesz: a Gyurcsány-koalíció bármire képes a hatalom megszerzéséért

Fidesz: a Gyurcsány-koalíció bármire képes a hatalom megszerzéséért

2014. április 5., szombat
Fidesz: a Gyurcsány-koalíció bármire képes a hatalom megszerzéséért

A fizetett hirdetésként megjelent cikkel a Gyurcsány-koalíció félmillió fogyatékossággal élő embert sértett meg.

A Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján elmondta, a választás tétje sok minden, többek között a munkahelyteremtés, a családok megélhetése, a rezsicsökkentés, a nemzeti érdekek képviselete, az erős többség . A mai napon azonban valami egész másra szeretném felhívni a figyelmüket – emelte ki.

Hoppál Péter

hangsúlyozta, régóta tudjuk, hogy a Gyurcsány-koalíció alkalmatlan, mert amikor kormányoztak, akkor tönkretették az országot. Az őszödi beszéd óta azt is tudjuk, hogy végig hazudták a kormányzásukat és a kampányaikat – tette hozzá. Mint mondta, a Gyurcsány-koalíció tagjai a hatalomért bármire képesek, Képesek voltak lepaktálni az alvilággal, és pénzt fogadtak el olyan alvilági alakoktól, mint

Portik Tamás

. Jogerősen elítélt bűnözőket fogad be az MSZP, még szabaduló bulit is rendeznek az ilyen alakoknak – emlékeztetett. Szólt arról is, hogy tegnap

Bajnai Gordon

Csepelen a hűtlen kezeléssel gyanúsított helyi szocialista elnökkel együtt kampányolt. Azt is tudjuk kereken 60 napja, hogy a szocialisták második embere,

Simon Gábor

körül egy egészen borzalmas szocialista bűnregény rajzolódik ki – emelte ki. Hozzátette: a Gyurcsány-koalíció egy emberként falaz az ügyben.

Zuschlag Jánostól

azt is tudjuk, hogy valószínűleg ez nem egyedi eset, hanem rendszerszerű – jegyezte meg a fideszes politikus.

Ugyancsak láthattuk az elmúlt hónapokban, hogy bukott baloldal igazán mindenre képes, nincs különösebb erkölcsi gát bennük: hamis videókat gyártottak Baján, Kislétán, Berettyóújfalun – sorolta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldal emellett önéletrajzot és vagyonnyilatkozatot is hamisított az elmúlt hónapokban. Emlékeztetett arra is, hogy szegény sorsú, kiszolgáltatott embereket vettek rá az Éhségmenetben arra, hogy

Simon Gábor

mögött gyalogoljanak. Hoppál Péter úgy fogalmazott,

Mesterházy Attila

és a több is baloldali vezető beszédeit is csak a gyűlölet és arrogancia fűti. Nem riadnak vissza erőszakos akcióktól sem – utalt a szobordöntésre, arra, hogy betörtek a Fidesz-székházba, minisztériumokba, kormányhivatalba, és gyilkosok mellett tüntettek. Ahhoz is hozzászoktunk szinte, hogy a baloldali politikusok mindennapi beszédében állandó lett a szalonképtelen kifejezések használata és a trágárság – jelentette ki, példaként Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Szanyi Tibor megnyilvánulásait említve. A Gyurcsány-koalíció úgy tűnik, mára minden kontrollt elvesztett – fogalmazott Hoppál Péter, aki ezt követően ismertetett egy megrázó baloldali kampányhirdetést Tolna megyéből, ami feltehetően a helyi baloldal fizetett hirdetéseként jelent meg a Sárga Hirdető nevű hirdetési újságban. Mint ismert, a Fidesz Tolna 3. számú választókerületében Hirt Ferenc országgyűlési képviselőt indítja a választásokon, aki kerekesszékes, mozgáskorlátozott ember. „Bábu vagy, nem te lépsz, valaki irányít. Már klasszikusnak számító idézet, tökéletesen illik Tamási és kistérségének fideszes országgyűlési képviselőjére, Hirt Ferencre, aki immár nyolcadik éve a Fidesz helyi bábjaként, lézeng a választókerületben” – idézte Hoppál Péter szós szerint a Bábu vagy című írást. A szóvivő embertelen és aljas eljárásnak nevezte a hirdetést, és mint mondta: „innentől nincs lejjebb”. Ez a néhány mondat a Gyurcsány-koalíció valódi arcát mutatja meg, ez a hirdetés nem Hirt Ferencet sérti, hanem azt a félmillió magyar embert, aki valamilyen fogyatékossággal él közöttünk – fogalmazott. Hoppál Péter szerint a vasárnapi választás tétje az, hogy visszajönnek-e azok, akik „embertelenségből így vizsgáznak, ilyen dolgokra vetemednek”. A politikus arra kérte az embereket, ne adjanak esélyt azoknak, akik bármire képesek a hatalom megszerzéséért.

Forrás:

Fidesz.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.