Egyetem

Éljen az új király, indulhat a betyárkodás a Juhász Gyula Napokon + FOTÓK

Éljen az új király, indulhat a betyárkodás a Juhász Gyula Napokon + FOTÓK

2014. április 15., kedd
Éljen az új király, indulhat a betyárkodás a Juhász Gyula Napokon + FOTÓK
SZS20140415_juhasz_gyula_napok_035

Kilenc csapat részvételével elkezdődött a XVIII. Juhász Gyula Napok, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hagyományos hallgatói fesztiválja. Bár a tematika évről-évre cserélődik, idén például BACK TO LEGEND – UCCU VISSZA A RÉGI DÓGOKHOZ felkiáltással szállnak versenybe a résztvevők, a legfőbb kérdés azonban változatlan: ki lesz 2014-ben a kar Csillagszemű Juhásza?

Tavaly

Gurdics Gábor

hódította el társai segítségével a címet, így ezúttal az ő fejére került - némi liszt és tojás kíséretében - a korona. Az új király avatása előtt azonban, a hagyományoknak megfelelően,

Juhász Gyula

szobrának megkoszorúzásával kezdődött a rendezvény, amin rövid beszédet mondott

Marsi István

, a kar dékánja, illetve

Juhász Gergely

, a JGYPK hallgatói önkormányzatának elnöke. Ezt követően vonult át a betyársereg a Hattyas sori egyetemi komplexumba, ahol elkezdődhetett a három napos önfeledt szórakozás. A programban sorversenyek, vetélkedők, csütörtökön pedig sportnap szerepel, nem is beszélve az esti koncertekről és bulikról. A fellépők között található a Red Hot Chili Peppers Tribute Band, Vicktor Smith, továbbá a Ganxta Zolee és a Kartel. Az esemény részletes leírása és programja elérhető

ITT

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.