Sport

Vízilabda: gyenge kezdés után közel volt a szegedi bravúr + VIDEÓ

Vízilabda: gyenge kezdés után közel volt a szegedi bravúr + VIDEÓ

2014. március 12., szerda
Vízilabda: gyenge kezdés után közel volt a szegedi bravúr + VIDEÓ
miklosdora_universitas_honved_mj_037

Gyenge kezdés után a hajrára feljavuló Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem együttese csaknem meglepetést okozott a BVSC ellen.

A rájátszás szempontjából kevés téttel bíró utolsó előtti alapszakasz-mérkőzésen a szegedi lányok "beragadtak a rajtnál", nagyon sok hibával játszottak, s már ekkor sem - ahogyan a mérkőzés több mint felében sem - tudtak mit kezdeni

Petrovics Mátyás

alakulatának fegyelmezett, szoros emberfogásos védekezésével. A pontatlanságok mind két csapatra jellemzőek voltak az első percekben, így csak az első negyed felén túl születtek az első találatok, amelyet a zuglóiak szereztek, majd Dalmády Petrának a harmadik szegedi emberelőnyből született szépítő gólja után a mezőny legjobbjának bizonyuló

Dauda Board Lenke

vette be Jankovics Eszter kapuját (1-3). Daudával a folytatásban sem bírtak a hazaiak, remekül védekezett, labdákat szerzett a vendégek 8-asa, miközben társai lőtték a gólokat, így csakhamar 1-5 állt az újszegedi SZUE eredményjelzőjén. A szünet előtti hajrára kezdett magára találni Major Levente csapata, javult az emberelőnyös szituációk kihasználása is, 3-5-re jöttek fel a szegedi lányok Miklós Dóra és Dalmády Szandra góljaival, igaz a centerben az egész meccsen nagyot harcoló Gyöngyössy Anikó második góljával háromgólos zuglói előnnyel jött a pihenő (3-6). A harmadik negyed elején ismét elaludtak az addig a labdát magabiztosan elhozó hazaiak, s Dauda, miután megnyerte a ráúszást, félpályáról megúszva szerzett gólt, ám Miklós remekbe szabott - s kétségkívül szerencsés - távoli bombája állította vissza a háromgólos különbséget. Ezután a játékvezetők 4 perces, csere nélküli kiállítással sújtották a szegedieket Árkosy Lilla szabálytalanságát követően, s az automatikusan járó büntetőt kis szerencsével értékesítették is a vendégek (4-9). Ám a négy percig tartó emberhátrányban - a kedélyeket még fokozta egy a hazai kispadot sújtó kiállítás is - felszívták magukat a Tisza-parti amazonok, s határozott, kemény védekezésüknek köszönhetően megúszták egyetlen kapott góllal a hosszú emberhátrányt. Hozzá kell tenni, védekezésben háromszor is állítottak ki ez idő alatt a zuglóiaktól, ám az 5 az 5 elleni játékban nem született szegedi találat. A jó védekezés meghozta a már-már veszni látszó játék kedvet, s ez a negyedik negyedben látszott meg igazán. Talán el is bízták magukat a kék sapkások, mindenesetre nem tudtak gólt lőni a zónára váltó szegedieknek, akiket egyre jobban feltüzelt Dalmády Szandra megúszásgólja, majd Kovács Dóra ejtése, amivel 6-9-re zárkózott a csapat a hazai drukkerek első perctől tartó szakadatlan buzdítása közepette. A negyed felénél a 3 éve még az országos gyermekbajnokságot nyerő szegedi csapatban vízilabdázó Szmodics Viktória talált be, ám ez után már nem tudtak kifogni a feljavuló Jankovicson a vendégek. A Dalmády testvérek hamar lőttek még két gólt, így már 8-10 volt az eredményjelzőn két perccel a vége előtt. A BVSC húzta az időt, gólt képtelen volt találni a fővárosi alkulat, ám jól is védekeztek, nem véletlenül kaptak a bajnokságban az élcsapatokhoz hasonlóan kevés gólt, a szegedi lányok nem tudták már újból bevenni a végére kicsit elfáradó, de a játékkal a találkozón remekül együtt élő Horváth Anna kapuját - maradt a 10-8-as BVSC-siker. A szegedi egység két hét múlva, március 26-án az Angyalföldi Sportiskola otthonában zárja az alapszakaszt. http://www.youtube.com/watch?v=dr6exLpgsOA

Női vízilabda OB I 12. forduló:

Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem - BVSC-Zugló 8-10 (1-3, 2-3, 1-3, 4-1)

Szeged, SZUE, 100 néző. Vezette: Molnár Péter, Marjay Zsolt.

Szeged:

Jankovics - Lengyel Dominika, Árkosy, DALMÁDY P. 2, MIKLÓS 2, DALMÁDY SZ. 3, Lengyel Dorottya.

Csere:

Kovács D. 1, Lengyel A., Vidovics.

Edző:

Major Levente.

BVSC:

Horváth A. - GYÖNGYÖSSY 2, Takács, Leimeter 1, Farkas, Kele, ILLÉS 2/1.

Csere:

DAUDA 2, Tamás, Varga V. 1., Bors, Mátéová, Szmodics 1.

Edző:

Petrovics Mátyás.

Emberelőny:

8/2, ill. 5/3.

Ötméteres:

-/-, ill. 1/1.

Kipontozódott:

Árkosy (18' - 4 perc, csere nélkül) Major Levente:

"Kétgólos vereséget szenvedtünk, ráadásul egy igen kemény, ámde jogos ítélet sújtott minket, hiszen négy percig emberhátrányban játszani, a vízilabdában általában el is dönti a meccset. Nagyot küzdöttünk a végén, az a két gól hiányzott."

Online közvetítésünk:

VÉGE! 8-10 (1-3, 2-3, 1-3, 4-1)

32'

Leimeter lövését védi a szegedi kapus. Dalmády Szandrát vízbe fojtják centerben, semmit nem fújnak a sporik. Megszerzi a kapus a labdát, időt kér a BVSC.

31'

kele ejtése fölülről csípi a felsőlécet. Dalmády Petra löketét blokkolják, de kontra után jöhet a Szeged! Nehezen boldogul a szorossal a Szeged, aztán Dalmády Szandra lő fölé.

30'

Dalmády Szuandra hatalmas gólja! 8-10! Jön fel a Szeged! Szorosra kijönnek a hazaiak, sarokra védi a lövést Jankovics!

29'

Sok hiba, elvesztett labdák. Dalmády Petra nagy lövése, 7-10! Farkas nagy lövése átmegy a zónán, de mellé.

28'

Rosszkézszélről ejt Kovács Dóra éééés... jó! 6-9! Szmodics Viktória akciógólja, 6-10.

27'

Dauda szerez labdát. Kontra ismét. Nem nagyon látunk vízilabdát, csak tömény női birkózást a vízben. Dalmády Petra passza után megúszva nővére, Szandra, aki be is vágja! 5-9! Dalmády Szandrát kiküldik. Kele lövését védi Jankovics.

26'

Petrovics Mátyás kap sárga lapot, aztán Varga szerez labdát. Ismét lemegy a vendégek támadóórája.

25'

Ismét a BVSC hozza el a lasztit, eladják. Lengyel Dominika megúszik, de túl hosszan előtte a labda, előnyben veszíti el...

III. negyed: 4-9 (1-3, 2-3, 1-3)

24'

Miklós Dóra nagy lövése pattan mellé. Kontra, a Szeged fejezheti be a negyedet. Labdát szerez Horváth kapus.

23'

Lengyel Anett szerez labdát, kiszórják Mátéovát, időt kér a Szeged. Kovács Dóra a rosszkézszélről lő, véd a kapus.

22'

Dauda lövését védi Jankovics! Aztán kiszórják a kék 8-ast. Kimarad a szegedi lövés. Kiegészül a Szeged.

21'

Megúszás után Leimeter talál be, 4-9. Kontra után jöhet a Szeged.

20'

Lengyel Dorottya lövése marad ki, majd jó védekezés, még mindig hátrányban. Dorottya ismét lő, kornerre ment a kapus.

19'

Kiállytás a BVSC-nél, most létszámegyenlőség, Leimeter megy ki, időkérés. Hatalmas blokk Gyöngyössyvel szemben centerben. Egy piros lap villan a Szegednek, de nem a hazai edzőnek, mert a helyén marad.

18'

Elveszítik a kékek a lasztit, aztán Dauda, a meccs eddigi legjobbja, visszaszerzi. Árkosy rúgásért kap 4 percet, csere nélküli kiállítás... Duada meg is sérül? Áll a játék. Illés lövi a z ötöst, kapufáról megy be, 4-8. Lázár hagy ki egy lövést. Kihagyják a vendégek.

17'

Töretlen a szegedi pólós ultrák lelkesedése, szakadatlan a szurkolás. Dauda hozza most el a lasztit. Meg is úszik, nem is értjük, hogyan, be is lövi, 3-7. Miklós Dórinak szerencséje van, a kapus kapufára tolja a lövését, de így is bemegy, 4-7!

II. negyed: 3-6 (1-3, 2-3)

16'

Újabb fór, Kele megy ki, Lengyel Dominika fölé lő. Dalmády Szandra már akcióból talál be, 3-5! Időt kér a zuglói alakulat. Vidoviccsal a hátán Gyöngyössy szerez gólt centerből, 3-6.

15'

leimeter a sarokfát találja el a kapun. Illést kiszórják. Előnyben a Szeged, kimarad.

14'

Előnyben Dalmády Szandra passzára Miklós emelkedik ki a habokból, mint Vénusz, aztán hatalmas gólt lő! 2-5! Centerből Gyöngyössy teszi kapura, valahogy visszanyúl Jankovics, és kikotorja. Kimaradó szegedi szabaddobás.

13'

Dalmády Szandra centerből a felsőlécet forgácsolja. Nincs szerencséje a Szegednek. Kontra, kimegy Bors Dorottya, időt kér Major Levente.

12'

Dalmády Petra elrúgja magát a védőjétől, kontra. Gyöngyössy nézi meg a hosszú sarkot, kapufát talál középről. Lengyel Dorottyát szórják ki, Varga Viktória azonnal betalál előnyben, 1-5.

11'

Lengyel Anett veszít labdát, majd kiszórják. Illés Henrietta előnyből szerez gólt, 1-4. Dalmády Szandra lő, kornerre véd a kapus.

10'

Horváth Anna hasonlóképp. Leimeter felsőlécet lő, kifelé pattan. Tanácstalan szegedi akció. Dauda szerez labdát egy meg nem értett passz után. Dalmády Petra szerez labdát.

9'

Lengyel Dorottya ismét gyors! Nem találja a szoros emberfogás ellenszerét a Szeged, nincs lövés sem, elmegy a támadóidő. Jankovics szerez meg egy beadást.

I. negyed: 1-3

8'

Gyöngyössy remekül forog be, kapufa. Marad a BVSC-nél. Dauda pattint kapásszélről, ez is befér, 1-3. Lengyel Anett lő fölé, aztán negyed vége.

7'

Labdát szerez ismét a zuglói csapat. Gyöngyössy centerben nagyot küzd, Árkosy szereli. Tamást szórják ki, szegedi előny harmadszor. Dalmády Petra végre bevágja az előnyt, 1-2!

6'

A Szegeddel gyermekbajnokságot nyerő Szmodics labdaszerzése után Dauda lő, véd Jankovics. Időt kér Petrovics Mátyás. Tamás passzát Illés Henrietta vágja be a kapásszélről, 0-2.

5'

Gyöngyössy Anikó megúszás után centerből, 0-1. A szegedi támadás ismét nem jut el lövésig. Dauda hagy ki egy lövést, jönnek a hazaiak.

4'

Újabb támadások maradnak gól nélkül mindkét oldalon.

3'

Lengyel Dominika fölé lő az előny végén. Leimeter is fölé. Dalmády Szandra ejt, rossz.

2'

Szegedi labdaszerzés, Jankovics jön ki jól. Kelét kiszórják, szegedi előny. Lengyel Dorottya lő, amikor már kiegészül a BVSC, véd a kapus. Farkas Kata kiáll.

1'

Lengyel Dorottya elhozza a labdát. Kimarad a szegedi lehetőség, de a vendégeké is.

19.25:

Rákezdenek a szegedi ultrák a szurkolásra, miközben taktikai tanácsokat osztogatnak az edzők a lányaiknak. Csatakiáltásokon túl, meccsen innen - kezdünk rövidesen!

19.20:

Köszöntjük Olvasóinkat az újszegedi SZUE-ból, ahol még javában melegítenek a Szeged és a BVSC játékosai.

Kezdés: 19.30!

A találkozó elé:

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójára már eldőlt, hogy mely csapatok jutnak a felsőházi, és melyek az alsóházi rájátszásba. A ma este összecsapó két alakulat az 5-8. helyért zajló versenyfutásban lesz érdekelt, amelyre az este 19.30-kor kezdődő bajnoki csata remek erőfelmérő lehet, különösen annak tekintetében, hogy az alapszakaszt az 5. helyen záró BVSC várhatóan a 8. ASI-val, a 6. Szeged a 7. Honvéddal csap össze a két nyert mérkőzésig tartó párharcban, s az erőviszonyok alapján előzetesen sejthető, hogy a szerda esti derbi két szereplője vívja majd az 5. helyért menő végső párbajt. Dalmády Szandráéknak van miért visszavágniuk Petrovics Mátyás alakulatának, hiszen ősszel idegenben 10-4-re diadalmaskodott a zuglói gárda. Az elmúlt hetek szegedi játékát tekintve azonban Takács Vivienéknek fel kell kötniük a dresszt a Major-alakulat ellen!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.