Közélet

Vita a szakszervezet és az SZKT között

Vita a szakszervezet és az SZKT között

2014. március 29., szombat
Vita a szakszervezet és az SZKT között
kettes_villamos14_gs

Vizsgálatot követel, és ha szükséges jogi lépéseket kezdeményez a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Társaságnál a szerintük eltűnt szabadságok és az arra beállított, de ki nem fizetett pénz ügyében – közölte a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete. Tóth István Tibor szerint ugyanakkor nincs erre vonatkozó megtakarítása a cégnek.

A BTDSZ hónapok óta várja, ám eddig nem kaptak választ az ügyben – olvasható a közleményükben. A szakszervezet azt követően kért magyarázatot a cégvezetéstől, hogy többször, több dolgozó is jelezte: a tavaly bennragadt szabadságát nem fizették ki, állítólag áthozták erre az évre, bár nem kérték a beleegyezését – írta

Szabó István

a szakszervezet elnöke. Az érdekvédők attól tartanak, hogy a szabadságból megmaradt pénzeket jogtalanul másra használta a cég, de szerintük már az sem jogszerű, hogy úgy hozták át a megmaradt napokat erre az évre, hogy nincs róla dokumentáció. A BTDSZ közleménye szerint többször kezdeményeztek egyeztetést, de az SZKT vezetője nem adott lehetőséget a megbeszélésre. A BTDSZ ezért nem vár tovább, a felügyelőbizottságnál kezdeményezett vizsgálatot, és ha szükséges, a jogi lépéseket is megteszi. A szakszervezet elvárja, hogy nevezzék meg a felelősöket, s legyen jogi következménye is a jogszerűtlenségnek.

Tóth István Tibor

az SZKT ügyvezető igazgatója közleményben reagált az MTI megkeresésére. Ebben azt írja, a február végén nyújtotta be kérését a cég felé, és ezen a napon a szakszervezet bejelentése miatt vizsgálatot indított a társaságnál a Munkaügyi Felügyelet is. Azóta több egyeztetés történt a BTDSZ és a SZKT cégvezetése között az ügyet illetően, és megegyeztek, hogy a hatósági vizsgálat eredményét tekintik irányadónak. A szabadságok elszámolására a társaságnak külön kerete nincs, így azt másra felhasználni sem lehetett. Többen voltak, akik előre tervezett szabadnapjukon dolgoztak, amiért munkabért kaptak, így a cégnek megtakarítása nem keletkezett. Ezért a ki nem vett, fel nem használt, a dolgozók által tartalékolt szabadságokat át kellett hozni erre az évre, a kollégák munkabérjegyzékén feltüntették az előző évről áthozott szabadság mértékét - sorolja közleményében Tóth István Tibor, aki szerint tárgyi tévedés vagy félrevezetés a BTDSZ részéről a megtakarítás feltételezése. Nem hogy megtakarítás keletkezett volna, hanem a Szegedi Közlekedési Kft. tavalyi személyi jellegű juttatásai jóval meghaladták a tervezettet - áll a cég közleményében. Tóth István Tibor SZKT-igazgató teljes közleményét az alábbiakban olvashatják:

Semmilyen „állítólagos” dologról nincs szó! A BTDSZ 2014. február 27-én nyújtotta be Társaságunk részére a kérését. Ezen a napon kapott a Szegedi Közlekedési Kft. a BTDSZ érintett kérdése, kérése nyomán, annak bejelentése miatt vizsgálatot a Munkaügyi Felügyelet részéről. Azóta több egyeztetés történt a Belföldi Tömegközlekedésben Dolgozók Szakszervezete és a SZKT cégvezetése között az ügyet illetően, és megegyeztek, hogy a hatósági vizsgálat eredményét tekintik irányadónak, melyet az SZKT teljesített. Tudnivaló, hogy a szabadságok elszámolására a Társaságnak külön kerete nincs, így azt másra felhasználni sem lehetett. A ki nem vett, fel nem használt szabadságaikat a munkavállalók ledolgozták, melyért munkabérüket megkapták, így a cégnek megtakarítása nem keletkezett. Ez tárgyi tévedés vagy félrevezetés a BTDSZ részéről. A kollégák munkabérjegyzékén feltüntetésre került az előző évről áthozott szabadság mértéke. Nem állítólag! Mindemellett hasznos információ és tudva levő, hogy nem hogy megtakarítás keletkezett volna, hanem a Szegedi Közlekedési Kft. tavalyi személyi jellegű juttatásai jóval meghaladták a tervezettet. 2014. március 28. Tisztelettel: Dr. Tóth István Tibor ügyvezető igazgató

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.