Bulvár

Virágzik a tavasz Mórahalmon

Virágzik a tavasz Mórahalmon

2014. március 20., csütörtök
Virágzik a tavasz Mórahalmon
viragmorahalom02

Mórahalom az elmúlt időszakban az ország egyik meghatározó fürdővárosává nőtte ki magát. Ennek köszönhetően rengeteg turista látogat el a településre, akiknek a komfort érzetét növelik a szép, színes és illatos virágok.

Ezek a természeti gyönyörűségek az emberi kapcsolatokban az udvariasság és a figyelmesség legszebb jelképei. A város vezetése fontosnak tartja a parkok és az utcák virágosítását, így évente mintegy 2000 virághagymát ültetnek el, melyekből a szivárvány minden színében pompázó jácintok dugják ki fejüket a nap felé. Csodaszép látványt nyújt kora tavasszal a 6000 tőből kinőtt árvácska, amelynek illata elárasztja a levegőt. 15 000 tő egynyári virágot ültetnek el, amelyekből olyan csodálatos, szemet gyönyörködtető virágszálak nőnek ki, mint például a kék hajnalka, a kerti madármályva és a dús virágú petúnia. Minden évben 110 darab virághengerbe ültetik az álomszép virágkavalkádot, csodálatosabbnál csodálatosabb fajtákkal. Idén is 5000 tő rózsa kerül kiültetésre, amely sokak legkedveltebb virága. Ezek a munkálatok – a hagymabeszerzés és a gondozás – nem kevés pénzt emésztenek fel, viszont szükséges, hogy hozzájáruljanak a település hangulatához. A mórahalmi polgárok eddig is sokat tettek környezetükért, annak szépségéért. A utcáik, kertjeik, portáik mindig takarosak, szépek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a hagyománnyá vált Mórahalmi Sokadalmon eddig is sokan kiérdemelték a „Virágos udvar, rendezett porta” elismerő címet. Úgy tartja a mondás, hogy aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Az biztos, hogy Mórahalmon sok jó ember él!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.