Közélet

Szócska Miklós: a kormány újraélesztette az egészségügyet

Szócska Miklós: a kormány újraélesztette az egészségügyet

2014. március 19., szerda
Szócska Miklós: a kormány újraélesztette az egészségügyet

A kormány az elmúlt években újraélesztette az egészségügyet, amelyet eladósítva, szétesőben lévő ellátórendszerrel, népegészségügyi krízishelyzetben vettek át - hangoztatta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán Körmenden.

Szócska Miklós

szavai szerint négy év alatt megoldották a krízishelyzeteket, és a legfontosabb fejlesztésekhez is sikerült forrásokat biztosítani. Az államtitkár bejelentette: a következő másfél évben Körmenden csaknem 1,7 milliárd forint uniós és hazai forrásból újítják fel a Batthyány-Strattmann László Kórház központi épületét, így a belgyógyászat és a sebészet, valamint a járóbeteg-ellátás is jobb körülmények közé kerülhet, megújul a műtőblokk, és korszerűbb műszerek is érkeznek az intézménybe. Az államtitkár ismertetése szerint egy olyan ésszerű keretrendszert kellett kialakítani, amelyben minden ellátóhelynek megvan a maga szerepe, ehhez a szerephez pedig megfelelő fejlesztési forrásokat is hozzá kell rendelni. Hozzátette: átlátható, egyértelmű betegutakat kell kialakítani, egyértelműen meg kell erősíteni az olyan ellátásokat, mint az egynapos sebészet, a járóbeteg-ellátás és a krónikus ellátás. Szócska Miklós szólt arról is, hogy egy olyan népegészségügyi cselekvéssor közben vannak, amelynek következtében már "nem a halottakat kell számolni, hanem egyre inkább a túlélőket". Hozzátette: a kedvezőbb helyzet kialakulásához hozzájárultnak a nemdohányzók védelméről, a népegészségügyi termékadóról, a transzzsír biztonságos értékhatár alá szorításáról szóló új jogszabályok, valamint a beindított szűrőprogramok is.

V. Németh Zsolt

, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, a Fidesz-KDNP helyi országgyűlési képviselőjelöltje utalt arra, hogy a körmendi kórházban a modellváltás, az integráció és a fejlesztés szinte egyszerre történik. Emlékeztetett, hogy négy éve még a létéért küzdött az intézmény, a bezárás fenyegette, most pedig olyan kórháza lesz a körmendieknek, ahol a lehető legjobb ellátást kaphatják meg.

Nagy Lajos

, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta: az uniós projekt keretében biztosított az anyagi forrás, a közbeszerzések miatt azonban várhatóan csak ősszel kerülhet sor az alapkőletételre és valamikor a jövő év harmadik negyedévében fejeződik majd be az építkezés. Ennek ideje alatt a körmendi kórházban csak a járóbetegeket tudják ellátni, a fekvőbetegeket átmenetileg Szombathelyen és Szentgotthárdon gyógyítják majd, de szavai szerint megéri a kényelmetlenség, hiszen a városnak egy korszerű kórháza lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.