Közélet

Rekordszámú résztvevő a Tesz-Vesz Tavaszon

Rekordszámú résztvevő a Tesz-Vesz Tavaszon

2014. március 25., kedd
Rekordszámú résztvevő a Tesz-Vesz Tavaszon
Ápr.22 (7)

3000 Csongrád és Békés megyei fiatal csatlakozott az idén 7. alkalommal rendezett Tesz-Vesz Tavasz kezdeményezéséhez a március 21-24-i hétvégén. Ez az adat meghaladja az előzetesen regisztráltak számát is (2700 fő). 2013-hoz képest épp a duplájára nőtt a csatlakozók száma, akik 32 település 60 csapatában végeztek közösségi munkát.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája (IPC) által koordinált esemény célja, hogy önkéntes tevékenykedésre buzdítsa a fiatalok közösségeit oly módon, hogy maguk kell, hogy felismerjék, hol van szükség tettrekészségükre, leleményességükre, segítőszándékukra. Ezért a fiatalok nem rájuk osztott feladatokat végeznek el, hanem erejükhöz és lehetőségeikhez mérten önkéntes vállalásaik révén tevékenykedhetnek közösségeikért, emberi és tárgyi környezetük jobbá, szebbé tételéért. Számos olyan (állami, az egyházhoz nem kötődő) iskola csatlakozott, amelynek diákjai – mintegy 400 fő – számára ez a rendezvény hozzájárult a kötelező közösségi szolgálatuk teljesítéséhez. 900 fő plébániai közösségekben vett részt, mintegy 1700-an pedig iskolai keretekben. A várhatóan jövőre is (várhatóan március 20-22.-én) sorra kerülő Tesz-Vesz Tavasz nyitott minden szociálisan érzékeny, tettre kész fiatal előtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.