Közélet

NITnikék: Színesítsék a város programjait a fiatalok! + FOTÓK

NITnikék: Színesítsék a város programjait a fiatalok! + FOTÓK

2014. március 20., csütörtök
NITnikék: Színesítsék a város programjait a fiatalok! + FOTÓK
ih_gs

Újra az ifjúsági programok fellegvárává varázsolni az Ifjúsági Házat. Akár ez is lehetne a szlogenje a Nemzeti Ifjúsági Tanács országos projektjéhez csatlakozó Csongrád megyei NITnikék rendezvénynek, ahol a fiatalok ifjúsági szervezetekkel karöltve ötletbörzézhettek a korosztályukat foglalkoztató programokról, valamint az őket foglalkoztató egyéb szabadidős és társas kapcsolati témákról.

Lakóhely, család, barátok, egészséges életmód, diákjogok és szenvedélybetegségek. A NITnikék mindent érintett, amire a srácoknak most és a jövőben szükségük lehet. A szerdai találkozó célja az volt, hogy három diákönkormányzati képviselővel közösen olyan kérdéseket fogalmazzanak meg, amelyeket májusban a megyei Ötletpiknikeken vázolhatnak az illetékesek felé - foglalta össze az alapötletet

Kispál Gyöngyi

, a Nemzeti Ifjúsági Tanács megyei koordinátora. Ugyancsak az összefogás és az ötletelés fontosságáról beszélt

Fedor Mózes

, a NIT vezetőségének tagja is, azonban azt is hozzáfűzte, a magyar fiatalok érdekei a határon túlra is kiterjednek. "A felnőttek mindig megpróbálják kitalálni, mi érdekli a fiatalabb generációt. Most itt az alkalom, hogy a fiatalok mondják meg, milyen programokat szeretnének látni városukban" - folytatta

Vajda Árpád

, az IH ügyvezető igazgatója. Mint arra megnyitóbeszédében kitért, a szegedi önkormányzat ifjúsági feladatait ebben az intézményben látja el, mégpedig igen sokrétűen. "Nemrégiben létrehoztuk a D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpontot, ahol az információs tanácsadó irodával segítenek az élet mindennapos gondjaiban eligazodni, tanácsot adnak a rászorulóknak. Számtalan zenés, táncos vagy környezetvédelmi klubnak biztosítunk teret, de arról se feledkezzünk meg, hogy a napokban elindult az internetes rádiónk próbaüzemmódja, elsősorban a médiaérdeklődésű fiatalok számára" Ha pedig nem az IH-ban, akkor különféle szabadtéri rendezvényeken és diáknapokon találkozhatnak a gyerekek az úgynevezett mobil szolgáltatással, példának okáért a Médiakommandóval. A rövidke megnyitókat követően kezdődött el az igazi brainstorming

Ament Balázzsal

(NIT),

Törőcsik Anikóval

(régi SZEDÖK), valamint

Sándor Enikővel

és

Bálint Andreával

(GYIÖT). A fiatalok, az őket mentoráló tanárok, valamint a civil szervezetek közösen egy-egy asztalhoz ültek, hogy hat témán keresztül felszínre hozzák a célcsoportban bujkáló kérdéseket. A diákszervezetek képviselői az élő könyvtárból ismert módszerrel szabadon faggathatóak, hiszen az a cél, hogy a problémák (és akár a megoldások is) eljussanak az országos rendezvényig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.