Közélet

Simon mellett több MSZP-s is rendelkezik afrikai útlevéllel?

Simon mellett több MSZP-s is rendelkezik afrikai útlevéllel?

2014. március 19., szerda
Simon mellett több MSZP-s is rendelkezik afrikai útlevéllel?
Simon Gábor

A Magyar Nemzet úgy tudja, az MSZP politikusai közül nem csupán Mesterházy Attila korábbi helyettese, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Simon Gábor szerezhetett magának bissau-guineai útlevelet. A Fidesz és a Jobbik is magyarázatot vár az ügyben.

Állítólag afrikai úti okmányokkal rendelkeznek más szocialista országgyűlési képviselők is. Emlékezetes, a Simon-ügyben ugyancsak gyanúsított, remek MSZP-s kapcsolatokkal rendelkező

Welsz Tamás

lakásában a nyomozók tucatnyi afrikai útlevélre bukkantak. Az Index szerint volt köztük kitöltött, de találtak úgynevezett biankó okmányokat is -

írja szerda reggel a napilap

. A Népszabadság a napokban arról számolt be, hogy Welsz Tamás ötszáz magyarnak intézhetett afrikai útlevelet. A férfi egyébként bissau-guineai kormányzati kapcsolatain keresztül szerezte be az iratokat, és olyan magyaroknak adta el, akik – Simonhoz hasonlóan – más néven akartak például bankszámlát nyitni. A nyomozók számára igencsak értékes információ lehet, hogy Welsztől kik kértek még hasonló, pénzek tisztára mosásához szükséges szolgáltatást.

Fidesz: Ne titkolózzon tovább Mesterházy Attila!

A Magyar Nemzet szerdai értesülése szerint

Simon Gáboré

mellett más szocialista politikusok hamis útlevelét is megtalálták a házkutatás során a hatóságok. Újabbnál újabb megdöbbentő bűncselekmények bukkannak fel, ezért

Mesterházy Attila

most már végképp nem menekülhet a felelősség elől – mutatott rá

Zsigó Róbert,

hozzátéve: „most már nemcsak arra várják a magyarázatot, hogy kinek a pénzét őrizgette valójában Simon Gábor, és hogy összejátszott-e az akkori nemzetbiztonsági szolgálatokkal”. Ennek kapcsán felszólította a szocialista pártelnököt arra is, hogy „ne titkolózzon, valljon színt, mit tud arról, hogy még hány szocialista politikus rendelkezik hamis okmányokkal és titkos bankszámlákkal”.

Jobbik: az MSZP nyilatkozzon, hogy kinek van még afrikai útlevele

A Jobbik arra szólította fel az MSZP-t, hogy nyilatkozzon: országgyűlési képviselői és jelöltjei közül kinek van még afrikai útlevele.

Szilágyi György,

a párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt: a hírek szerint nemcsak Simon Gábor volt elnökhelyettesnek van ilyen okmánya, ezért tisztázni kell, ki rendelkezik még ilyennel. A Jobbik emellett a kettős állampolgársággal és külföldi bankszámlával rendelkező képviselők és jelöltek kilétére is kíváncsi. Az ellenzéki politikus hozzátette: a Jobbik régóta küzd ezekért az adatokért, s szavai szerint mielőtt rasszizmussal vádolnák őket, jelzi, hogy Izraelben és az Egyesült Államokban is nyilvánosak ezek az adatok. Szilágyi György arra kérte az ügyészséget, hogy ha vannak konkrét személyekre vonatkozó adataik, akkor hozzák nyilvánosságra, mert a választások előtt az embereknek joguk van megismerni ezeket az adatokat. Felvetette: hogyan dolgozik Magyarországon a Nemzetbiztonsági Hivatal és az elhárítás, ha megtörténhet, hogy "500 hamis afrikai útlevél teríti be az országot", s köztudott, honnan származnak az afrikai rendszámmal közlekedő autók. Szilágyi György pártja kormányra kerülése esetére a képviselők és hozzátartozóik teljes és rendszeres átvilágítását ígérte. Megjegyezte: a Simon-ügy bebizonyította, hogy az ilyen ügyek jelentenek valódi nemzetbiztonsági kockázatot, s harcolni fognak azért, hogy ez megszűnjön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.