Közélet

Nagygyűlést tart a Fidesz

Nagygyűlést tart a Fidesz

2014. március 10., hétfő
Nagygyűlést tart a Fidesz

Egy héttel a választás előtt több százezer embert várnak a Hősök terére, ahova választási naggyűlést hirdetett a Fidesz.

Várhatóan március 29-én, szombaton tartja választási nagygyűlését a Fidesz – tudta meg a

Magyar Nemzet.

A lap munkatársát több, a nagyobbik kormánypárt kampányának részleteit ismerő forrás is arról tájékoztatta, hogy a tervek szerint a rendezvényre a budapesti Hősök terén kerül sor, ahol Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök mond beszédet. Szintén az április 6-i országgyűlési választást megelőző hét szombatján rendezik meg a békemenetet, így az azt követő nagygyűlésre több százezer Fidesz-szimpatizánst várnak a szervezők. A helyszínválasztás egyébként szimbolikusnak is tekinthető: a 2013. október 23-i nemzeti ünnepen a kormányfő itt jelentette be a nem hivatalos kampány kezdetét. – Be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat, éppen úgy, ahogyan 2010-ben tettük. Készülődjetek, most befejezhetjük azt, amit ’56-ban elkezdtünk – mondta októberben a kormányfő a Hősök terén.

Nyitrai Zsolt

tájékoztatása szerint a pártszövetség csaknem száz politikusa indul országjárásra – köztük

Orbán Viktor

, a Fidesz elnöke, miniszterelnök, illetve tárcavezetők, elnökségi tagok –, hogy találkozzanak a választópolgárokkal. – Az áprilisi országgyűlési választásig hátralévő 28 napban több mint 300 eseményen, választási gyűlésen, lakossági fórumon vesznek részt – közölte tegnap a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.