Közélet

Munkahellyel és lakhatással marasztalná az ifjúságot a Jobbik

Munkahellyel és lakhatással marasztalná az ifjúságot a Jobbik

2014. március 6., csütörtök
Munkahellyel és lakhatással marasztalná az ifjúságot a Jobbik
jobbik_ifjusagi_forum_ia

Farkas Gergely, a Jobbik ifjúsági tagozatának országos elnöke Szegeden tartott fórumot, ahol elmondta: munkahelyteremtéssel, lakhatási támogatással és kiszámítható jövőképpel marasztalná a párt a kivándorlókat.

A fiatalokat érintő témakörökben kezdeményeztek volna kerekasztal-beszélgetést a Jobbik ifjúsági tagozatának szegedi képviselői, mivel azonban

egy párt sem válaszolt

a meghívásra, így csütörtök délután a párt Oroszlán utcai székházában tartott fórumot

Rácz Tibor

képviselőjelölt szervezésében. A rendezvény vendége volt

Farkas Gergely

, a Jobbik ifjúsági tagozatának országos elnöke is, aki az egyik legfiatalabb országgyűlési képviselőként érintettként beszélhetett az ifjúságpolitika hazai helyzetéről, illetve annak hiányosságairól. "Szomorúnak tartjuk, hogy egyik nagy párt nem reagált a meghívásunkra, ahol nagyon komoly és sok embert érintő témák kerülhettek volna terítékre" - nyilatkozta portálunknak Farkas Gergely. Mint mondta, három fő probléma vezetett ahhoz, hogy az utóbbi években fiatalok tízezrei kényszerültek külföldön munkát vállalni: a munkahelyhiány, a lakhatás problémái és a forráskivonások következtében az oktatásban tapasztalható kaotikus helyzet. "Legnagyobb problémát a bizonytalanság jelenti a fiatalok számára, hiszen egyik napról a másikra hoznak az életüket befolyásoló törvényeket, nem tudnak tervezni, nincs kiszámítható jövőjük. Tízezrek hagyták el az országot amiatt, mert nem tudtak itthon elhelyezkedni" - emelte ki az ifjúsági tagozat elnöke. A Jobbik szerint nem azoknak a fiataloknak a helyzete okoz problémát, akik nyelvtanulás, üdülés vagy tapasztalatszerzés miatt lépik át a határt, hiszen ők hónapok múlva visszatérhetnek, hogy aztán saját országukban kamatoztassák a kint tanultakat. Sok esetben azonban mindez kényszerből történik, ami komoly problémák előszelét jelenti, tovább borítva a már jelenleg is ingatag demográfiai helyzetet. A munkahelyteremtés a Jobbik választási programjának, a Hét Vezér tervnek az egyik alappillére Farkas Gergely szerint, amelynek megvalósulása aktív korúak tízezreit hozná vissza a munkaerőpiacra. Állami bérlakásprogram indításával szeretnék a lakhatás kérdését orvosolni, a piaci áraknál olcsóbb albérletárak és kedvezményes hitelkonstrukciók kidolgozásával. Forráskivonások helyett pedig éppen hogy plusz támogatásokkal kellene megerősíteni az oktatást, hiszen a megfelelő képzettséget szerzett hallgató a későbbiekben sokszorosan hoznák vissza a beléjük fektetett anyagiakat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.