Közélet

Békemenet - Orbán: még négy évet kérünk (FRISSÜL)

Békemenet - Orbán: még négy évet kérünk (FRISSÜL)

2014. március 29., szombat
Békemenet - Orbán: még négy évet kérünk (FRISSÜL)
Orbán Viktor

Minden eddiginél nagyobb létszámmal érkeztek szombaton a békemenetre. A tömeg a Fidesz délutáni nagygyűléséhez csatlakozott, amelyen beszédet mondott Orbán Viktor is. A miniszterelnök szerint az elmúlt négy évben elvégeztek mindent, amit lehetett, de sok feladat vár még rájuk.

16.25 Orbán: még négy évet kérünk

Az április 6-i parlamenti választáson még négy évet kérünk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Fidesz-KDNP szombati választási nagygyűlésén, Budapesten, a Hősök terén. "Véget ért a kormányzásunk első négy éve. Úgy reméljük, az első négy éve ért véget" - fogalmazott a kormányfő az összegyűlt tömeg előtt. A kormány átalakította, korszerűsítette Magyarországot, "egy lerobbant, döcögő, defektes járgányból üzembiztos, gyors, merész versenyautót építettünk" - mondta Orbán Viktor, aki szerint az ország napról napra erősödik, "újra méltó régi nagy híréhez", és nagyszerű jövő előtt áll.

Elvégeztünk mindent, amit lehetett

A miniszterelnök szerint az elmúlt négy évben elvégeztek mindent, amit lehetett, néha úgy érezte még annál is többet. Orbán Viktor erről a Fidesz-KDNP választási nagygyűlésén beszélt szombaton a fővárosban, a Hősök terén. A kormányfő szerint amikor majd megírják e négy év "példátlan történetét", le fogják írni, hogy a magyarok a modern Európában 2010-ben páratlan egységet hoztak létre, bevezették a méltányos közteherviselést, és kiterjesztették azt a bankokra és a multikra is. Le fogják írni - folytatta -, hogy csodaszámba ment, amikor a csőd széléről visszarántották az országukat és négy év alatt szolidan növekvő gazdaságot faragtak belőle. Le fogják írni, hogy a magyarok lehetetlen dolgokra vállalkoztak, de végül sikeresen megküzdöttek a "pénzvilág Góliátjaival", a birodalmi bürokraták hadseregével, és a dunai árhullámmal is - sorolta, majd kitért arra, hogy a magyarok megvédték a munkahelyeiket és azok százezreit teremtették. Farkasszemet nézve a fél világgal, saját nemzeti alkotmányt alkottak, visszatértek a keresztény gyökereikhez és egyesítették a Kárpát-medencében feldarabolt és a világban szétszórt nemzetüket - hangsúlyozta Orbán Viktor. Megmutattuk, hogy lehet összefogással és nem csak erőszakkal, vérrel és fegyverrel történelmet írni - jelentette ki, majd hozzátette: most következhet "e nagyszerű történet" második fejezete.

Az esélyesség még nem győzelem

Bár az április 6-i választáson a Fidesz-KDNP az esélyes, az esélyesség még nem győzelem, azért dolgozni kell - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Fidesz-KDNP szombati választási nagygyűlésén, Budapesten, a Hősök terén. Az esélyt be is kell váltani, mert nincs olyan esély, amelyet ne lehetne eljátszani - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint aki megosztja szavazatát, az egységet bont. "Egységben az erő, egy a tábor, egy a zászló! Csak a Fidesz!" - buzdított a pártelnök-miniszterelnök. "Magasba a zászlókat, fel győzelemre! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - zárta mintegy húszperces beszédét.

Bajnai: "sok sikert" az "Orbánisztánért" vonuló békemenetnek!

"Sok sikert" kívánt Bajnai Gordon az "államosított Orbánisztán" érdekében vonuló békemenetnek, valamint az ellenzéki szövetség lejáratása érdekében százmilliókért kampányoló szervezőknek szombat délután tartott érdi sajtótájékoztatóján. Az Együtt-PM szövetség vezetője úgy fogalmazott, a "hőn szeretett vezérük hangját" már alig váróknak azt üzeni: vigyék majd el magukkal a Fidesz-kormányt, hogy április 6-a után ne kelljen az országban tovább félni. A volt miniszterelnök kampánykörútja végéhez közeledve ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a "kormányváltó erők" akkor tudnak győzni a választáson, ha elegen elmennek voksolni. Azt mondta, hogy "aki otthon marad, az Orbánisztán továbbépülésére szavaz". Bajnai Gordon ironikusan úgy fogalmazott, nem tudni, vajon milyen folytatáshoz is kéri a "kormányzó" Orbán a Felcsút fővárosú Magyarország választóinak felhatalmazását. A 2010 óta 265 forintról körülbelül 310-re emelkedő euroárfolyam 400 forintra történő feltornászásához? Vagy ahhoz, hogy "kivonszoljon" bennünket az EU-ból? Milyen alapon kéri a folytatást, mire olyan büszke a miniszterelnök? - sorolta saját, az Együtt-PM, illetve az ellenzéki összefogás kérdéseit. A politikus kifejtette, hogy az emberek három dolgot gyűlölnek a legjobban: ha meglopják, ha megfélemlítik őket vagy ha hazudnak nekik. Szerinte a jelenleg hatalmon lévők mindhárom dolgot megtették, ezért is kell távozniuk április 6-án. Bajnai Gordon a "kormányváltók" színeiben Érd térségében induló országgyűlési képviselőjelöltről, Dorosz Dávidról azt mondta, hogy noha jelöltjük nem érdi lakos, pontosan tudja, hogy mit várnak el tőle a neki felhatalmazást adók. "Ő valóban Érdért fog dolgozni, nem úgy, mint riválisa, a Fidesz-KDNP-s Aradszki András" - tette hozzá, és arra biztatta a választókerületben élőket: nézzék meg, mit tett eddig a településért a kormánypárti színekben a parlamentben politizáló Aradszki. Dorosz Dávid a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Érd polgármestere, T. Mészáros András (Fidesz) és "szívbéli barátja", Aradszki András közös erővel lehetetlenítették el Érdet és környékét, nem véletlen, hogy a kormánypárti jelölt nem vállalta a neki felkínált nyilvános vitát. Megemlítette, hogy Aradszki András az elmúlt négy évben egyszer sem szólalt fel választókerülete érdekében a parlamentben, ugyanakkor "szó nélkül" asszisztált a helyi ingatlanadó jelentős mértékű emeléséhez, és havi félmillióért "olajlobbistaként" a Molnak dolgozott. Dorosz Dávid úgy fogalmazott: a "kormányváltók" érdi plakátjait nap mint nap leszedető polgármester és "barátja" fél, mert tartanak attól, hogy "kis Döbrögiként való viselkedésük árát meg fogják fizetni április 6-án". Április 6-a népszavazás lesz arról, hogy fejlődő vagy leszakadó országot akarunk - jelentette ki az ellenzéki politikus.

16.15 Pásztor: április 6-a a nemzet napja

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint április 6-a a nemzet napja, amikor arról kell dönteni, hogy folytatni kívánják, amit elkezdtek és össze tudnak fogni, kellő erőt tudnak tenni e szándék mögé. Pásztor István a Fidesz-KDNP szombati választási nagygyűlésén a fővárosban, a Hősök terén arra szólította fel a határon túli magyarságot, hogy "azonnal szavazzanak", ne várják az utolsó pillanatot. Mutassuk meg magunkat, és járuljunk hozzá ahhoz, hogy erősebb legyen a nemzet, ez a mi érdekünk, mi a nemzet részei vagyunk - fogalmazott. Felszólította a határon túli magyarságot, hogy segítsenek az anyaországiaknak, tőlük pedig azt kérte, hogy támogassák a kiszámíthatóbb, nemzeti erőt, a Fidesz-KDNP pártszövetséget, mert "ez a közös érdek". A Hősök terén várakozók vastapssal fogadták a Kossuth térről átvonulókat - jelentette az MTI tudósítója. A békemenet élén a szervezők "Egy az ország - 2014. április 6-a" feliratú nemzetiszínű transzparenst vittek maguk előtt. A szervezők azt közölték, hogy minden eddiginél többen vettek részt a békemeneten. Korábban az egyik szervező, Széles Gábor nagyvállalkozó elmondta, hogy miközben a legutolsó békemenetre csupán 200, a mostanira 400 busszal érkeztek vidékről az emberek, és úgy becsüli, hogy a mostani békemeneten résztvevők száma eléri majd az egymilliót. Amikor a Hősök terére ért a békemenet eleje, a vonulók vége az Oktogon környékén volt. Útközben az Oktogonnál az LMP standokat állított fel, és az aktivisták zöldalmát osztogattak a menetelőknek, akik erre szórványos füttyel válaszoltak, atrocitás nem történt.

Békemenet Budapesten

14.20

Elindult a békemenet az Alkotmány utcából a Hősök terére, a menet - Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, Széles Gábor nagyvállalkozó, Bencsik András, a Demokrata újság főszerkesztője és Fricz Tamás politológussal az élen - az "Egy az ország - 2014. április 6-a" feliratú nemzetiszínű transzparenst viszi maga előtt. Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették, hogy a vonuló tömeg teljesen betöltötte az Alkotmány utcát miközben még sokan a Kossuth téren álltak. Az indulás előtt a nemzetiszínű, székely zászlókat, CÖF-ös és fideszes lobogókat lengető emberek elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A résztvevők egy része kokárdát visel, a legtöbben a tömegben településnevek táblái alatt vonulnak és molinókat visznek magukkal, olyan feliratokkal, mint "Szilárd meggyőződésünk, hogy nemzetet építeni csak tiszta erkölccsel lehet", "Vezess Viktorunk, s veled indulunk, küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne téged", "Jó az irány kapitány!" Volt, aki "Amerika, Brüsszel, Páris liba-tolvajt fényez máris" feliratú transzparenst tartott. A vonulók feje fölött egy molinón az a felirat olvasható, hogy "Békemenet Magyarországért". Az első sorban vonult még mások mellett

Csiba Gábor

, a Borod-Abaúj-Zemplén megyei kórház vezetője, KDNP-s politikus és

Pataki Attila

rockzenész.

Széles Gábor

útközben bejelentette, miközben a legutolsó békemenetre csupán 200, a mostanira 400 busszal érkeztek vidékről az emberek, és úgy becsüli, hogy a mostani békemeneten résztvevők száma eléri majd az egymilliót. A szervezők azt közölték, hogy minden eddiginél többen vettek részt a békemeneten. Az Arany János utcánál azt jelentették be a szervezők, hogy a tömeg vége még a Kossuth téren van. Útközben azt is bejelentették, hogy az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából, valamint Kárpátaljáról és a Vajdaságból is érkeztek csoportok a békemenetre, akiket a szervezők külön is üdvözöltek.

Stefka István

, a Magyar Hírlap főszerkesztője azt mondta, 2012 januárjában azért szervezték az akkori békemenetet, mert veszélybe került "függetlenségünk". Hozzátette, "a mai békemenet legalább olyan fontos, mint az első volt, a mai békemenet előszobája a jövő hétvégi választásnak". A főszerkesztő szerint ma az a veszély fenyeget, hogy "az SZDSZ-es rablók" eltörlik a rezsicsökkentést, a családi kedvezményeket és számos más szociális juttatást.

Bencsik András

, a Magyar Demokrata főszerkesztője beszédében kijelentette, nem igaz, hogy a magyar széthúzó nemzet. Ezt bizonyítja a békemenet is, amelynek résztvevői az igazi hősök - fogalmazott. A főszerkesztő úgy látja, eljött a cselekvés ideje, Orbán Viktor szombati beszéde pedig kellő energiát adhat az embereknek ahhoz, hogy újra kormányra emeljék a mostani miniszterelnököt és politikustársait.

Bayer Zsolt

arra emlékeztetett, hogy 2012-ben a békemenet mentette meg Orbán Viktor kormányát, a mostani békemenet pedig a következő választási siker kulcsa lehet. Arról beszélt, fontos, hogy ne legyünk elbizakodottak, ezért arra kért mindenkit, menjen el április 6-án és szavazzon a kormánypártokra annak érdekében hogy Orbán Viktor tovább folytathassa a megkezdett munkát. A Deák tér közelében néhány száz ellentüntető fogadta a menetet. "A párttal, a néppel egy az utunk" kezdetű kommunista indulót énekelték, valamint

Orbán Viktor

miniszterelnököt és

Vlagyimir Putyin

orosz elnököt ábrázoló zászlókat emeltek a magasba. A fehér inget és úttörőnyakkendőt viselők "Éljen az orosz-magyar barátság! Éljen bölcs vezérünk, Viktor!" feliratú molinót helyeztek el egy előre kiépített színpadon. A békemenetet egy népzenét játszó zenekar követi, amely minden utcasarkon játszik. A vonulás útvonala mentén többen az ablakokból lekiabáltak, az MTI tudósítója a kormányt éltető hangokat hallott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.