Közélet

Mesterházy Szegeden - minden nagy építkezés 2010 előtti ügy (FRISSÍTVE) + VIDEÓ, FOTÓK

Mesterházy Szegeden - minden nagy építkezés 2010 előtti ügy (FRISSÍTVE) + VIDEÓ, FOTÓK

2014. március 18., kedd
Mesterházy Szegeden - minden nagy építkezés 2010 előtti ügy (FRISSÍTVE) + VIDEÓ, FOTÓK
mesterhazy_szegeden11_gs

Mesterházy Szegeden Botkával végignézte a gátat, majd autogramot is osztott. A szegedi Fidesz Simon 240 milliójáról kérdezte és arról, Botka Lászlónál járt-e a széf kulcsa.

Mesterházy Attilát

az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét Szegeden

Botka László

vezette végig a felújítás alatt álló partfal mentén, majd az Aradi vártanúk terén át, az Árpád, Dugonics téren keresztül a Klauzál térig, ahol egy sajtótájékoztató keretében rövid beszédet tartott, melyből többek között megtudhattuk, hogy az országban bármerre jár azt tapasztalja, hogy a nagyvárosokban a legtöbb jelentős beruházás 2010 előtti kormányok ügyes, uniós lehívásai miatt valósulhatnak meg.

Mesterházy szerint megduplázódott az éhezők száma

A múzeum mellett fogadta a polgármester Mesterházyt az ellenzék két szegedi képviselőjelöltjével,

Bátyai Edinával

és

Szabó Sándorral

. Botka azzal üdvözölte a vendéget, hogy megköszönte a partfalberuházás előkészítésében nyújtott segítséget, hiszen mint elmondta, 2008-2009-ben kért kormánysegítséget, mert a gát felújítása állami feladatkörbe tartozik. Ezután sisakot húzott a delegáció, és a kivitelezők kalauzolásában végignézték az épülő partfalat egészen az árvízi emlékműig. Az Árpád téren épp jött az új Pesa villamosból és piros trolibuszból is egy-egy példány, Botka László meg is mutatta azokat Mesterházynak gyorsan. Az Árpád térnél a felújított területet mutatta be, a Dugonics téren pedig Szent-Györgyi Albert szoborhoz invitálta az MSZP elnökét a párt választmányi elnöke és az alkotást is megmutatta neki. http://www.youtube.com/watch?v=1LIIBLldO18 A Klauzál téren volt a séta végállomása az MSZP standjánál, ahol – miután a híres

szegedi autogramgyűjtőnek, Vincze Gábornak

adott egy aláírást - egy rögtönzött sajtótájékoztatón kezdte beszédét azzal Mesterházy Attila, hogy az országjárása során azt látja, hogy a legtöbb beruházás 2010 előtti megnyert, uniós pályázatokból valósul meg, mert akkor szervezett, gördülékeny volt a pályázatok lebonyolításának a rendszere, most pedig nem az, így szerinte 1000-1500 milliárd EU-tól lehívható forint kerülhet veszélybe. Szeged jövőjével kapcsolatban ő is - ahogy a Fidesz, sőt még a Jobbik is - az ELI-t említette, a kutatásfejlesztés, innováció területét, innen pedig az oktatás tengerére evezett át elmondva, hogy szerinte drasztikusan csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma. Majd felmondta a pártszövetségének legfontosabb ígéreteit: tandíj eltörlése, 250 ezer új munkahely, 100 ezer forintos minimálbér, az éhezés felszámolása - mert kiemelte, hogy egy felmérés szerint megduplázódott az országban az éhezők száma. Végül azzal zárta gondolatait, hogy továbbra is várja Orbán Viktort egy nyilvános vitára. „Ha nem gyáva, akkor kiáll, ahogy ő követelte ezt Horn Gyulától 1998-ban, aminek az akkori miniszterelnök állt elébe” – így Mesterházy hozzátéve, hogy ha nem jó neki április 5-e, akkor bármelyik más időpontban várja egy polémiára a kormányfőt. Mesterházy ezután a vendéglátóival a Tisza Szállóba vonult, előbb egy zártkörű Somló-koncertet néztek végig, majd 18 órától elkezdődött a nyilvános lakossági fórum.

Gyimesi: átadta-e Simon az MSZP-s széf kulcsát Botkának?

A Fidesz szegedi szervezete egy sajtótájékoztatón reagált Mesterházy látogatására elmondva többek között azt, hogy nehéz elhinni a pártelnökről, hogy nem tudja mit művelt a közvetlen helyettese Simon Gábor, és a szegedi látogatása jó alkalom arra, hogy tájékoztassa a helyieket erről.

gyimesi_laszlo01_gs

„A szegedi ember türelmes, ezért örömmel meghallgatjuk Mesterházy Attila magyarázatát Simon Bécsben tartott 240 milliójáról. Úgy gondoljuk, hogy egy pártvezetőtől elvárható, hogy tudja mit művel a közvetlen helyettese. Az ügy szegedi szempontból külön érdekessége, hogy Simon városunk polgármesterének, Botka Lászlónak adta át az MSZP választmányi elnöki pozícióját néhány éve. Felvetődik a kérdés, hogy annak a bizonyos – mára már a közvélemény által is ismert – széfnek is átadta-e a kulcsát Szeged MSZP-s polgármesterének, amelyből a párt sötét ügyeit szokták intézni. A szocialista pártelnök vagy vakon vezeti a pártját, vagy nem mond igazat, mindkét eset az alkalmatlanságáról tanúskodik” – hangsúlyozta Gyimesi László, a szegedi Fidesz elnöke.

Szabó 11-est rúgna, Bátyai nem lesz a kormány helytartója

Somló Tamás

koncertje után először Botka László MSZP-s városvezető szólt a hallgatósághoz, megismételve a Bajnai-fórumon hangoztatottakat, mely szerint egy normális kampánynak arról kellene szólnia, hogy a kormánypárt elszámol az elmúlt négy év teljesítményével, s szerinte a Fidesz mindent megtesz azért, hogy a jelenlegi kampány ne erről szóljon.

mesterhazy_forum04_gs

Szabó Sándor

, Csongrád megye 1-es számú választókerületének MSZP-s jelöltje elmondta, ahogy eddig is, a jövőben is Szeged fejlődését tartja a legfontosabbnak. Leszögezte, van erő a kormányváltó szövetségnek átnevezett ellenzéki összefogásban, szerinte többen vannak, mint ahogy beállítják. „Nem az a baj, ha túl magas a mérce, hanem ha túl alacsonyra van téve” – közölte, ezért arra kérte a hallgatóságot, hogy aki változást akar, menjen el szavazni április 6-án. Megjegyezte, a szavazólapon a 11-es a száma, mellyel kapcsolatban a teremben ülő hölgyek kedvéért elmondta, hogy a nagypályás futballban onnan rúgják a büntetőt, ezért a választáson arra készül, hogy berúgja a büntetőt. A 2-es körzetben induló

Bátyai Edina

arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel anyakönyvezett neve Némethné, így keressék majd a szavazólapon. Elmondta, azért döntött úgy, hogy beszáll a politikába, mert úgy látta, az „Orbán-rezsim olyan határt lépett át a bűntetteivel”, ami erre késztette. Hozzátette, civilként nincs sok tapasztalata ezen a területen, de bízik diplomáciai érzékében, és mindig az emberek érdekeit szeretné majd képviselni az országgyűlésben, és nem a kormány helytartója lesz.

Mesterházy: Aki otthon marad, Orbánra szavaz

Az MSZP elnöke – miután egy róla szóló filmet vetítettek le a közönségnek – hatásosan, egy indulóra vonult be a Tisza Szálló nagytermébe, ahol a közönség "Mesterházy" feliratú piros-fehér egyforma táblákat emelt a levegőbe, amíg a miniszterelnök-jelölt a színpadig ment, ahol hét fiatal ült végig a fórum alatt. A pártelnök először megismételte, hogy nyilvános televíziós vitára hívja ki a miniszterelnököt, s közölte, szerinte az a Magyarország, melyről

Orbán Viktor

beszél, csak a miniszterelnök fejében létezik. Szerinte a Fidesz-KDNP a kétharmados többséggel nem valósított meg számos olyan, akár a rendszerváltozás óta létező problémát, amit megtehetett volna.

mesterhazy_forum22_gs

Panaszkodott arra, hogy nincs elég hirdetési felülete az ellenzéknek a szabályozás miatt, míg – ahogy fogalmazott – „a CÖF, vagyis a Civilbe Öltözött Fideszesek” civilként hirdethetnek. (A CÖF a Civil Összefogás Fórumot takarja.) Mesterházy Attila közölte, a rezsitábornok maga Orbán, és még katonákat is toboroznak, mondván meg kell védeni a rezsicsökkentést. Elmondta, az MSZP megszavazott a parlamentben minden rezsicsökkentéssel kapcsolatos javaslatot. Szerinte nem igazságos és fenntartható jelen formájában a rezsicsökkentés, az MSZP elnöke a gazdagoknak nem adna kedvezményeket, mert nekik nincs rá szükségük. Hozzátette, 2010-ben megszűnt a gázár-kompenzáció, mintegy 20%-kal növekedett 2013-ra a gáz ára, vagyis saját rossz intézkedéseit korrigálja a kormány a rezsicsökkentéssel. Mesterházy közölte, támogatni fogják a nyílászárók cseréjét, a hőszigetelést és a fűtési rendszer korszerűsítését uniós forrásokból, amitől a lakások értéke is nőni fog. A politikus ezt tartja a rezsicsökkentés megfelelő útjának. A párt nyolc pontját ismertetve a kampányfórumon a nyugdíjasoknak egy plusz ajánlatot is tett, akiknek nem éri el a 100 forintot és betöltötték a 65. életévüket, éves szinten 24 ezer forintot adnának, hogy könnyebben válthassák ki a gyógyszereiket. Közölte azt is, hogy radikálisan csökkentik, majd megszüntetik a hosszú várólistákat, és kiemelte a gyermekéhezés felszámolását, ami szerinte fontosabb, mint a stadionépítés. Ezen felül nettó 100 ezer forintos minimálbért, az alapvető élelmiszerek árának csökkentését, a mikrovállalkozások támogatását is ígérte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.