Közélet

Márciustól hatályos a pénzügyi rezsicsökkentés több intézkedése

Márciustól hatályos a pénzügyi rezsicsökkentés több intézkedése

2014. március 10., hétfő
Márciustól hatályos a pénzügyi rezsicsökkentés több intézkedése
bankkartya_penz_paypass02

Márciusban lép hatályba a pénzügyi rezsicsökkentés több intézkedése, így például a készpénzfelvételi limit új szabályozása és a törvényt sértő bankok szigorúbb bírságolásának lehetősége - közölte a Fidesz szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Zsigó Róbert

emlékeztetett, hogy februártól lehet ingyenesen felvenni havi összesen 150 ezer forintot, amivel egy kétkeresős család akár évi 40-50 ezer forintot is spórolhat. A parlamentnek egy hónappal ezelőtt azonban módosítania kellett az erről szóló törvényt, mert voltak arra utaló jelek, hogy "a bankok ismét kiskapukat keresnek az ügyfelek kárára" - mondta a szóvivő. Ezért döntöttek arról - folytatta -, hogy a magyarországi bankautomatákból való készpénzfelvételnél a bank által beállított felső limit nem lehet kevesebb napi 150 ezer forintnál, tranzakciónként pedig 75 ezernél. Az Országgyűlés továbbá felhatalmazta a Magyar Nemzeti Bankot, hogy minimum 500 millió forintos bírságot szabhasson ki a díjmentes pénzfelvétel szabályait megsértő pénzintézetekre. A rendelkezés március 20-án lép hatályba - ismertette. Ugyancsak március 20-ig kötelesek a bankok tájékoztatást küldeni minden olyan adósnak, aki jogosult a gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre szerződést - közölte Zsigó Róbert. Hozzátette, hogy április végéig pedig azoknak kell tájékoztatást kapniuk a bankjuktól, akik már beléptek az árfolyamgátba. A pénzintézeteknek arról kell beszámolniuk, hogy ők eddig mennyit takarítottak meg az árfolyamrögzítéssel. A Fidesz szóvivője egyúttal arra biztatta az ügyfeleket, ellenőrizzék számlakivonatukat, hogy a bank betartotta-e az díjmentességet a készpénzfelvételnél. Aki pedig még nem töltötte ki az ehhez szükséges nyilatkozatot, továbbra is megteheti: ahhoz, hogy áprilistól élhessen a lehetőséggel, március 20-ig kell nyilatkoznia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.