Közélet

Lázár: Magyarország versenyképességének erősítése a cél

Lázár: Magyarország versenyképességének erősítése a cél

2014. március 7., péntek
Lázár: Magyarország versenyképességének erősítése a cél

A kormánynak az a fő célkitűzése, hogy Magyarország a legversenyképesebb gazdaság legyen, a legolcsóbb energiával, megerősített kkv-szektorral - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken egy makói vállalkozói fórumon.

A 2014-2020-as európai uniós programozási időszakra vonatkozó fejlesztési elképzelésekről tartott fórumon

Lázár János

fontosnak nevezte azt is, hogy a magyar gazdaság megtartsa az előállított jövedelmeket és az uniós pénzeket hatékonyan használja fel. Kifejtette: a tervek szerint a következő időszakban a 7200 milliárdos uniós forrás 60 százaléka kerül a vállalkozói szektorba. Március 27-én dönt a kormány arról, hogy ennek a forrásnak mi lesz "a belső tartalma" - tette hozzá. Hangsúlyozta: a forrás nem a vállalkozások túlélését, továbbműködését finanszírozza, mint eddig, hanem elsősorban piacbővítésre, munkahely- és forgalombővítésre, technológiai újításra szeretnék fordítani; 500 milliárd forintot innovációra szánnak. A források másik része, 40 százaléka humán- és reálinfrastruktúra-fejlesztésre kerül, oktatásra, egészségügyre, szakképzésre fordítják a pénzeket, utóbbira jelentős összegeket költve. Efelett, 1000-1100 milliárd forint áll majd rendelkezésre az agártámogatásokra, elsősorban a kézimunka-igényes mezőgazdaságra, a zöldség-, gyümölcs- és növénytermesztésre. Átalakul a pályázati rendszer, ami azt jelenti, hogy 1 millió euró alatt nem lesz pályázat. Az a fajta bürokrácia, ami most működik, megszűnik - fogalmazott Lázár János. Hozzátette, megváltozik a közbeszerzési rendszer is: az építőiparban a helyi vállalkozók előnyben részesülnek a nem helyi, esetleg külföldi nagyvállalatokkal szemben. A versenyképességhez szükséges, hogy olcsóbb legyen a termékek előállításához szükséges energia is - mondta a politikus. Ezért a kormány elkötelezett abban, hogy 2015-től az olcsó energia a vállalkozók számára is elérhető legyen - tette hozzá. A magyar kormány nem az olcsóbb bérrel, hanem az olcsóbb energiával és a magasan képzett munkaerővel száll versenybe az európai gazdaságban - hangsúlyozta az államtitkár. Az energiával kapcsolatban arról beszélt, hogy ma erős függésben van az ország Oroszországtól a gáz miatt, hiszen a kapacitás 80 százaléka onnan jön. "Ettől szeretnénk függetlenedni, a függetlenséget pedig a saját országunkban, saját magunk által előállított energia jelenti" - mondta Lázár János. Ez két forrásból jöhet, a tervek szerint 50 százalékban zöld energiából, és 50 százalékban a stabilitást, tervezhetőséget, kiszámíthatóságot jelentő atomenergiából - fűzte hozzá a politikus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.